V.fejezet 16.rész

~ Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, igyekeztem hosszabbra írni. Tartsatok velünk a végéig. Köszönünk mindent. Jó olvasást. x

Niall szemszöge:

- Maradj!-szóltam Sophira, aki azonnal megdermedt.

Mély levegőt vettem, majd lassan felé sétáltam. Nem tudtam, hogy mi ütött belém. Vagyis azt tudtam, hogy amit az étteremben mondott eléggé szíven ütött. Mi az, hogy tart a kapcsolatunktól? Meg hogy nem akar celeb páros lenni? Ezeket mégis honnan szedi?! Én ugyanúgy fogom szeretni őt, mint régen, akkor meg miért kételkedik a kapcsolatunkban?! Le kell szarni a fotósokat és ennyi az egész.

- Gyere!-fogtam meg a kezét majd leültem az ágyra és az ölembe húztam majd szorosan megöleltem.

- Niall?!-kérdezte halkan.

- Hmm?

- Nem mondasz semmit?

Lassan felnéztem rá, majd nagy nehezen megszólaltam:

- Nem akarlak elveszíteni!-ennyi amit mondani tudtam összesen a néhány óra alatt.

Ez ami a legjobban megfogalmazza a dolgokat. Elkezdhetnék neki itt regényeket mesélni, hogy milyen jól meglehet lenni így is, mint például a srácok és a barátnőik. De nekem most csak ennyire futja.
- Kérlek, maradj velem!-szólaltam meg ismét, majd a mellkasához bújtam miközben szorosan öleltem a derekánál.
- Héé!-szólt rám, mire felemeltem a fejem.- Nem akartalak elhagyni.-mondta majd megsimogatta az arcom, és én lehunytam a szemem egy pillanatra.
- Tényleg?
- Aaaj, butus. Azt akartam, hogy megbeszéljük az egészet, és közösen kitaláljunk valamit. Nem a stílusom a megfutamodás.-mondta és mosolyogni kezdett.
Gyönyörű mosolyát látva, nekem is mosolyognom kellett.
- Oké, akkor beszéljük meg.-egyeztem bele, majd egy rövid csókot nyomtam a szájára.
- Én elmondtam a mondandóm az étteremben, ha emlékszel.-kezdte.
- Hát persze, folyamatosan ezen kattog az agyam.-vallottam be őszintén.- És szerintem nem kellene lírni a celeb páros dolgot, sok helyre bejuthatunk ingyen.-nevettem fel.
- Niall!!-ütötte meg a vállam, majd komolyan nézett és így szólt:- Ez nem vicc.
- Jójó.-bújtam hozzá ismét.- Szerintem csináljuk azt amit Harryék.
- Vagyis?-dölt a fejével a fejemnek.
- Éljük tovább az életünket boldogan. Ugyan úgy járhatunk együtt ide-oda, aztán majd észre veszik, hogy együtt vagyunk és elfogadják. Muszáj lesz nekik. Azt nem állítom, hogy néha nem szereplünk majd az újságokba, vagy a neten. De ők is túl élték, és mi is túl fogjuk. Na mit szólsz?-néztem rá nagy szemekkel.
- Háát, egy próbát megér.-mosolygott, majd forrón megcsókolt.
Azt hiszem ez egész jól sikerült, és tényleg nagyon remélem, hogy nekünk is olyan könnyen fog menni mint Hopéknak. Majd meglátjuk.

Hope szemszöge:

Még sosem féltem egyetlen egy nőgyógyászati vizsgálattól sem. De ettől a mostanitól szinte rettegek. Nem tudom elképzelni, hogy ennek a hasi görcsnek mi lehetett az oka, de ha kiderül, hogy terhes vagyok, és az miatt történt, akkor az életemnek vége. Sőt nem csak az enyémnek, hanem Harryének is. Úgyhogy nagyon remélem, hogy nem ez fog kiderülni.

- Feküdjön fel ide, kérem!-szólt az orvos.

- Rendben. Doktor úr, mit fog csinálni?

- Csak megvizsgálom, hogy minden rendben van oda lent. Nem kell aggódni, nem fog érezni semmit.

A legtöbb orvossal ellentétben ő tényleg betartotta a szavát, és fájdalom nélkül vizsgált meg.

- Azt hiszem ennyi lett volna!-mondta, majd az íróasztalához ment.

- Doktor úr ..-kezdtem bele.
- Igen?
- A biztonság kedvéért nem néznénk egy ultrahangot?-kérdeztem rá remegő hangon.
- Hmm, Hope, azt hiszi, hogy terhes?
- Nem tudom, de most már jó lenne megbizonyosodni.
- Oké, ha ezt szeretné. De akkor kérem, most már mindent őszintén meséljen el.
Addig amíg felkente zselét, elmeséltem neki a késő menszeszt, a hasi görcsöket meg, hogy nem mertem venni tesztet.
- Akkor lássuk.-mondta, majd levegőt visszatartva néztem fel a képernyőre.
Néhány feszült perc múlva így szólt:
- Sajnos, nem látható semmi konkrét.-fújtam ki a levegőt, azonban még folytatta:- De attól még nem zárható ki a terhesség sem. Úgyhogy, veszünk magától vért és elküldjük a laborba. Egy órán belül meg jön a végleges eredmény, ami mindent tisztázni fog.
Tisztázni? Szerintem épp ellenkezőleg, az fogja a dolgokat összekutyulni. Istenem, csak add, hogy ne legyek terhes.
Ez már túl sok feszültség egy napra, így megkértem az orvost, hogy semmiképp ne mondjon semmit Harrynek a vizsgálatokról. Majd csak akkor, ha megjön az eredmény.

Harry szemszöge:

Nem lehet igaz, Hopeot már lassan egy órája elvitték. Meddig tarthat egy ilyen vizsgálat? Vagy talán komplikáció lépett fel? Nem, az biztos nem, akkor már értesítettek volna engem. De akkor mégis hol a fenében lehet?! Nem bírtam tovább várni, így megkerestem a  egyik nőgyógyászati szobát és bekopogtam.

- Jónapot! Segíthetek?

- Öhm jó napot! Elnézést, a barátnőmet keresem. Azt mondták, hogy ide hozták.

- Hogy hívják a barátnőjét?

- Hope Richardson.

- Egy pillanat.-bement és kikereste a nevét az adatbázisból.- Meg is van. Hopeot, a másik szárnyban vizsgálták ki, mert ott végeztek el rajta ultrahang vizsgálatot.

- Hogy micsodát?-kérdeztem egy oktávval feljebb.
- Háát ultrahangot, tudja, amivel meg állapítható a terhesség.-magyarázta nekem.
Pedig én nagyon jól tudtam, hogy mit jelent. Csak épp az azt nem, hogy mi a francért kellett ez?
- De mégis miért?
- Nézze, ezeket már ne tőlem kérdezze. Ennyit tudtam megmondani az adatbázisból. Az 510es szobában vannak. Viszontlátásra.-mondta majd rám csukta az ajtót.
A sok hatása alatt nem tudtam mit tenni, csak megkapaszkodtam a falba és álltam. Nagy levegőt vettem, majd neki támasztottam a homlokom az hideg csempének és gondolkodtam. Tudtam, hogy kórházban vagyok és itt nem dühönghetek, de még is kibaszottul szét vet az ideg. Mi a fasz történik körülöttem? Hogy lehet Hope terhes? Mégis mi ez az egész? Ezért fájt a hasa? Ezért ájult el? Mert terhes lenne? De miért nem mondta el? Mi lesz most velünk? Velem? A karrieremmel? Nem lehet gyerekem. Túl fiatal vagyok, meg Niallt is most kaptuk vissza. Most indulhat be újra a banda. Mi lesz most az életemmel?-ezekkel a gondolatokkal indult el megkeresni őt.
- Hope!-kiáltottam rá mikor kijött a vizsgálóból.
Elég hangos lehettem, hiszen mindenki körülöttünk ránk nézett. Ezért megköszörültem a torkom és valamennyivel halkabban megszólaltam:
- Hope! Beszélhetnénk kettesben, légy szíves.
- Harry?! Mi az, gond van?-kérdezte és láttam rajta a feszültséget.
De hozzám képest az lófasz se volt. Mennyire szerencséje van, hogy egy kórházban vagyunk, különben már most kiakadtam volna. De nem lehet, így megvártam szépen míg beérünk a kórterembe és ő leül az ágyra.
- Harry?! Kezdesz megijeszteni, mi történt?!-kérezte mikor az ajtót a kelleténél erősebben csukta be.
- Ne!-szóltam rá, majd elé lépkedtem.- Még is mikor akartad nekem elárulni, hogy terhes vagy?-tértem rá egyből a lényegre.
- Hogy mi?!-kiáltott fel.
Szemében csomó érzést fedeztem fel: döbbenetet, meglepődöttséget és talán még félelmet is.
- Tudod jól, hogy miről beszélek. Az ultrahangról meg az ilyenekről. Hmm? Mikor?-estem neki ismét.
- Én nem ..
- Mit nem? Ó, talán nem akartad elmondani? Talán nincs jogom tudni?
- Harry ..-kezdett bele ismét, viszont most már a könnyeitől nem tudott rendesen beszélni. -nem .. biztos még.
- Nem biztos?-döbbentem le most én.
Láttam, hogy a kezeit tördeli és szinte alig néz fel rám. Kicsit megsajnáltam, ezért leültem mellé az ágyra és megfogtam az állát, hogy rám nézzen.
- Mi nem biztos, Hope?-kérdeztem már lágy hangon.
- Nem biztos ..-szipogott.- hogy terhes vagyok. Az ultrahang nem mutatott semmit.
- Ó…-mindössze ennyit mondtam, majd nyeltem egy nagyot.- De ez jó nem?!
- Elküldték a vérem megvizsgálni, abból biztosra kiderül majd. Sajnálom.-tette hozzá, amire nem tudtam reagálni.
Mit sajnál, hogy nem mondta el? Vagy hogy lehet, hogy terhes?
- Mikor derül ki?-kérdeztem hidegen.
- Egy órán belül.-mondta majd vörös szemekkel rám nézett.- Harry, tényleg nagyon sajnálom. Én el akartam mondani, akkor ha biztosra tudom a dolgokat.
- Tényleg? Mert az sokkal jobb, ha már rögtön azzal jössz, hogy terhes vagy?!
- De ha meg előbb mondom el, és nem vagyok terhes, akkor meg ..
- Akkor legalább ott lettem volna veled, hogy átvészeljük.-fejeztem be a mondatot, mire lehajtotta a fejét.
- Ne haragudj, de ki kell szellőztetnem a fejem. Egy óra múlva jövök. Remélem addig lesz eredmény.-közöltem vele szárazon, majd felálltam és ott hagytam őt.
Ki csörtettem a kórházból, majd az autómba bevágódva kezdtem el püfölni a kormányt.
- A kurva életbe! Nem lehet igaz!
De végül kifújtam a levegőt és így szóltam: Fúúúú, le kell nyugodnom!-gyorsan beindítottam a motort és elhajtottam.