ÜNNEPLÜNK!!!

Drága olvasók!

Nagy pillanathoz érkeztünk el a blog életében, ugyanis egy éve kezdtük el írni a történetet, amivel úgy néz ki nagy sikert értünk el. Az egy év alatt sikerült összegyűjtenünk több, mint fél millió megtekintést, több, mint 400 feliratkozót és rengeteg visszajelzést, ám ez mind NEKTEK köszönhető. Sosem gondoltunk volna, hogy ezt mind elérhetjük, de nélkületek sohasem jutottunk volna el idáig. Tán az elején abba is hagytuk volna, ha TI nem vagytok. Bár hideget, meleget is kaptunk egy-egy részhez, mi mégis úgy látjuk, hogy fejlődtünk. Sajnos hamarosan bezárja kapuit a ''kis'' történetünk, de addig is reméljük, hogy kitartotok mellettünk, és reméljük, hogy szerzünk még egy pár boldog pillanatot, hogy csalunk még pár könnycseppet a szemetekbe.

Köszönettel: Kiki és Dórika <3

HAPPY BIRTHDAY ~ FIVE WAYS . ONE DIRECTION ~ !!!

V.fejezet 17.rész

Meghoztam a legújabb részt. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! 
Kiki :*

Hope szemszöge:

Szörnyen éreztem magam. Itt hagyott egyedül. Jó megértem, hogy ki van akadva, de ehhez ketten kelletünk. A lényeg, hogy most már csak fél óra, és megtudom az eredményt. Nem tudom, mitől féljek jobban, attól, hogy terhes vagyok, attól, hogy valami más betegségem van, vagy attól, hogy Harryt elveszítem. 

Egekbe emelkedett pulzusszámmal, és az idegességtől rázkódó testtel ültem a váróban, míg egyszer csak kinyílt az ajtó, és kiszólt az asszisztens nő:

-Hope Richardson?

-Én vagyok.-mondtam.

-Jöjjön kérem.

Harry még sehol nem volt, így még inkább kétségbe esetten, álltam fel a székről.

Egyre jobban izgultam. A nővér becsukta az ajtót, majd beljebb tessékelt. Az orvos ott ült az asztalnál, és az eredményemet böngészte, majd mikor meghallotta, hogy köszöntem, felnézett, levette az olvasó szemüvegét. 

Egyszerre úgy éreztem, hogy közelednek a falak, a plafon egyre magasabbra emelkedik a padló pedig forogni kezdett a lábam alatt. Kis híján összeestem, ám a nővér még időben észlelte, a rosszullétet és azonnal megfogott.

-Jaj lányom, jól van?-kérdezte, majd a vizsgáló asztalhoz vezetett, és segített felfeküdni.

-Igen, csak egy kicsit megszédültem. Biztosan az izgalom miatt. Doktor úr, mondja, terhes vagyok?- kérdeztem türelmetlenül.

-Nem Hope, nem terhes.-mondta.

-Hát akkor mi a baj? 

-Az a helyzet, hogy önnek petefészek cisztája van.

-És ez pontosan mit jelent?

-A  ciszta önmagában nem jelent többet, mint egy tokkal körülvett, folyadék tartalmú üreg.-mondta- Ez okozta önnél a vérzési  rendellenességet, a fájdalmakat és a többi tünetet is. Hope, önnek nagyon nagy szerencséje van, ugyanis nem daganatos cisztáról beszélünk, és mivel nem rossz indulatú, ezért egy fájdalom és műtét mentes kezelésen fog átmenni. A kezelés abból fog állni, hogy néhány hónap alatt fogamzás gátló tabletta segítségével nyugalomba helyezzük a petefészkeket. Ez egyfajta hormonkezelésnek is betudható. Ezen kívül írok fel önnek fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő tablettát is. Rendben?
-Rendben, köszönöm.
-Ha bármi kérdése van, nyugodtan tegye fel azokat.
-Csak annyi, hogy ezek után még lehet gyerekem?
-Igen, ezek után lehet. Nyugodjon meg.-húzott egy nyugalmat keltő mosolyt a szája szélére, majd odaadta a recepteket és így szólt:
-Három hét múlva várom kontrollra.-és kezet fogott velem.
Meg sem tudtam szólalni, valahol örültem neki, hogy nem vagyok terhes, valahol pedig csalódott is voltam kicsit. Kimentem a rendelőből, akkor már Harry ott ült türelmetlenül az ajtóval szemközti széken.
-Na? Mit mondott?- ugrott fel.
-Megnyugodhatsz Harry Styles, nem vagyok terhes.-mondtam szemrehányóan, majd a leleteimet elraktam a táskámba, anélkül, hogy megmutattam volna neki, és elindultam kifelé.
-Hope várj, de mit mondott az orvos? Várj meg!
-Lényegtelen. Most légyszíves hagyj békén.-mondtam.
-De most mi a baj?
-Mi a baj? Még azt kérded, mi a baj? Szerinted nekem nem volt elég az, hogy lehet, hogy terhes vagyok? Erre jössz te, és ahelyett, hogy szeretően átölelnél, leordítod a fejemet, aztán amikor a legnagyobb szükségem van rád, te elmész. Köszönöm szépen.-mondtam, majd megfordultam, és viharos léptekkel elmentem.
Nagyon mérges voltam. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet, ezért inkább a buszt választottam hazajutási megoldásnak. Beraktam a fülembe a headset-emet, és a bömbölő zene mellett én is neki álltam bömbölni. Persze próbáltam visszafogni magam, nem akartam feltűnést, hátha meglát egy firkász.

Harry szemszöge:

Köpni nyelni nem tudtam ez után a kirohanás után, de lássuk be, jogos volt. Egy gyáva alak vagyok. Ajj Istenem valamit mindig el kell csesznem. Nem bírtam ki, ezt a tétlenséget, így bekopogtam az orvoshoz, és megkérdeztem tőle, mit mondott Hope-nak. A doki mindent elmondott, amitől a teljesen padlóra kerültem. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből, és én közben csak arra gondoltam, hogy mi lesz velem meg a hírnevemmel. Nagyon furdalt a lelkiismeret, így abban a reményben indultam haza, hogy Hope már otthon lesz, és bocsánatot kérhetek tőle, ám nem találtam otthon. A srácokat is faggattam, Jess-t is, de senki nem tudott semmit. Felmentem a szobámba, és elővettem a telefonomat, de hiába próbálgattam, nem vette fel. Kezdtem nagyon kétségbe esni, már sötétedett, és ő még mindig sehol. Mi van ha megint rosszul lett? Már majdnem azon voltam, hogy szólok a rendőröknek, amikor meghallottam, hogy odalent nyílik az ajtó. Telefonomat az ágyra hajítva rohantam le a lépcsőn, és amint megláttam a szerelmemet, a nyakába borultam.
-Hope, Hope, kérek bocsáss meg nekem, nagyon szeretlek, és bármi is történjék én mindig itt leszek, és soha nem állhat semmi közénk. Elég baj, hogy erre csak most jöttem rá, de ezerszer fontosabb az, hogy te velem légy és boldoggá tegyük egymást, mint a karrier.
-Harry, én...-kezdett bele.
-Kérlek ne mondj semmit, mindent tudok, az orvos elmondta, és én majd ápolgatlak. Hope,... én... szeretlek.
Tudom, hogy ezt már ezerszer hallotta a számból, ám ennek most hatalmas súlya volt a többi ''szeretlek-hez'' képest.
-Harry... én... én is szeretlek.-mondta, majd egy könny csordult ki a szeméből, rám nézett, majd egymás ajkaira tapadtunk.
A többiek csak álltak és néztek, majd a csók jelenetnél, mindenki elkezdett tapsolni, meg fütyülni.
Ezek után felkaptam, és felvittem a szobába. Nem volt hátsó szándékom már a betegség miatt sem, azonban látszott rajta a fáradság, így még mielőtt a többiek faggatni kezdték volna, elloptam előlük a lehetőséget.
Fent levetkőztettem, ráadtam az egyik pólómat, és befektettem az ágyba. Látszott rajta a megkönnyebbülés.
-Most pedig egy hatalmasat kell aludnod. Holnap mindent megbeszélünk.-mondta, majd melléfeküdtem, és lágy csókokkal próbáltam elaltatni.
-Harry!-szólt, mielőtt még majdnem elnyomta az álom- Ha terhes lettem volna, elhagytál volna?

V.fejezet 16.rész

~ Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, igyekeztem hosszabbra írni. Tartsatok velünk a végéig. Köszönünk mindent. Jó olvasást. x

Niall szemszöge:

- Maradj!-szóltam Sophira, aki azonnal megdermedt.

Mély levegőt vettem, majd lassan felé sétáltam. Nem tudtam, hogy mi ütött belém. Vagyis azt tudtam, hogy amit az étteremben mondott eléggé szíven ütött. Mi az, hogy tart a kapcsolatunktól? Meg hogy nem akar celeb páros lenni? Ezeket mégis honnan szedi?! Én ugyanúgy fogom szeretni őt, mint régen, akkor meg miért kételkedik a kapcsolatunkban?! Le kell szarni a fotósokat és ennyi az egész.

- Gyere!-fogtam meg a kezét majd leültem az ágyra és az ölembe húztam majd szorosan megöleltem.

- Niall?!-kérdezte halkan.

- Hmm?

- Nem mondasz semmit?

Lassan felnéztem rá, majd nagy nehezen megszólaltam:

- Nem akarlak elveszíteni!-ennyi amit mondani tudtam összesen a néhány óra alatt.

Ez ami a legjobban megfogalmazza a dolgokat. Elkezdhetnék neki itt regényeket mesélni, hogy milyen jól meglehet lenni így is, mint például a srácok és a barátnőik. De nekem most csak ennyire futja.
- Kérlek, maradj velem!-szólaltam meg ismét, majd a mellkasához bújtam miközben szorosan öleltem a derekánál.
- Héé!-szólt rám, mire felemeltem a fejem.- Nem akartalak elhagyni.-mondta majd megsimogatta az arcom, és én lehunytam a szemem egy pillanatra.
- Tényleg?
- Aaaj, butus. Azt akartam, hogy megbeszéljük az egészet, és közösen kitaláljunk valamit. Nem a stílusom a megfutamodás.-mondta és mosolyogni kezdett.
Gyönyörű mosolyát látva, nekem is mosolyognom kellett.
- Oké, akkor beszéljük meg.-egyeztem bele, majd egy rövid csókot nyomtam a szájára.
- Én elmondtam a mondandóm az étteremben, ha emlékszel.-kezdte.
- Hát persze, folyamatosan ezen kattog az agyam.-vallottam be őszintén.- És szerintem nem kellene lírni a celeb páros dolgot, sok helyre bejuthatunk ingyen.-nevettem fel.
- Niall!!-ütötte meg a vállam, majd komolyan nézett és így szólt:- Ez nem vicc.
- Jójó.-bújtam hozzá ismét.- Szerintem csináljuk azt amit Harryék.
- Vagyis?-dölt a fejével a fejemnek.
- Éljük tovább az életünket boldogan. Ugyan úgy járhatunk együtt ide-oda, aztán majd észre veszik, hogy együtt vagyunk és elfogadják. Muszáj lesz nekik. Azt nem állítom, hogy néha nem szereplünk majd az újságokba, vagy a neten. De ők is túl élték, és mi is túl fogjuk. Na mit szólsz?-néztem rá nagy szemekkel.
- Háát, egy próbát megér.-mosolygott, majd forrón megcsókolt.
Azt hiszem ez egész jól sikerült, és tényleg nagyon remélem, hogy nekünk is olyan könnyen fog menni mint Hopéknak. Majd meglátjuk.

Hope szemszöge:

Még sosem féltem egyetlen egy nőgyógyászati vizsgálattól sem. De ettől a mostanitól szinte rettegek. Nem tudom elképzelni, hogy ennek a hasi görcsnek mi lehetett az oka, de ha kiderül, hogy terhes vagyok, és az miatt történt, akkor az életemnek vége. Sőt nem csak az enyémnek, hanem Harryének is. Úgyhogy nagyon remélem, hogy nem ez fog kiderülni.

- Feküdjön fel ide, kérem!-szólt az orvos.

- Rendben. Doktor úr, mit fog csinálni?

- Csak megvizsgálom, hogy minden rendben van oda lent. Nem kell aggódni, nem fog érezni semmit.

A legtöbb orvossal ellentétben ő tényleg betartotta a szavát, és fájdalom nélkül vizsgált meg.

- Azt hiszem ennyi lett volna!-mondta, majd az íróasztalához ment.

- Doktor úr ..-kezdtem bele.
- Igen?
- A biztonság kedvéért nem néznénk egy ultrahangot?-kérdeztem rá remegő hangon.
- Hmm, Hope, azt hiszi, hogy terhes?
- Nem tudom, de most már jó lenne megbizonyosodni.
- Oké, ha ezt szeretné. De akkor kérem, most már mindent őszintén meséljen el.
Addig amíg felkente zselét, elmeséltem neki a késő menszeszt, a hasi görcsöket meg, hogy nem mertem venni tesztet.
- Akkor lássuk.-mondta, majd levegőt visszatartva néztem fel a képernyőre.
Néhány feszült perc múlva így szólt:
- Sajnos, nem látható semmi konkrét.-fújtam ki a levegőt, azonban még folytatta:- De attól még nem zárható ki a terhesség sem. Úgyhogy, veszünk magától vért és elküldjük a laborba. Egy órán belül meg jön a végleges eredmény, ami mindent tisztázni fog.
Tisztázni? Szerintem épp ellenkezőleg, az fogja a dolgokat összekutyulni. Istenem, csak add, hogy ne legyek terhes.
Ez már túl sok feszültség egy napra, így megkértem az orvost, hogy semmiképp ne mondjon semmit Harrynek a vizsgálatokról. Majd csak akkor, ha megjön az eredmény.

Harry szemszöge:

Nem lehet igaz, Hopeot már lassan egy órája elvitték. Meddig tarthat egy ilyen vizsgálat? Vagy talán komplikáció lépett fel? Nem, az biztos nem, akkor már értesítettek volna engem. De akkor mégis hol a fenében lehet?! Nem bírtam tovább várni, így megkerestem a  egyik nőgyógyászati szobát és bekopogtam.

- Jónapot! Segíthetek?

- Öhm jó napot! Elnézést, a barátnőmet keresem. Azt mondták, hogy ide hozták.

- Hogy hívják a barátnőjét?

- Hope Richardson.

- Egy pillanat.-bement és kikereste a nevét az adatbázisból.- Meg is van. Hopeot, a másik szárnyban vizsgálták ki, mert ott végeztek el rajta ultrahang vizsgálatot.

- Hogy micsodát?-kérdeztem egy oktávval feljebb.
- Háát ultrahangot, tudja, amivel meg állapítható a terhesség.-magyarázta nekem.
Pedig én nagyon jól tudtam, hogy mit jelent. Csak épp az azt nem, hogy mi a francért kellett ez?
- De mégis miért?
- Nézze, ezeket már ne tőlem kérdezze. Ennyit tudtam megmondani az adatbázisból. Az 510es szobában vannak. Viszontlátásra.-mondta majd rám csukta az ajtót.
A sok hatása alatt nem tudtam mit tenni, csak megkapaszkodtam a falba és álltam. Nagy levegőt vettem, majd neki támasztottam a homlokom az hideg csempének és gondolkodtam. Tudtam, hogy kórházban vagyok és itt nem dühönghetek, de még is kibaszottul szét vet az ideg. Mi a fasz történik körülöttem? Hogy lehet Hope terhes? Mégis mi ez az egész? Ezért fájt a hasa? Ezért ájult el? Mert terhes lenne? De miért nem mondta el? Mi lesz most velünk? Velem? A karrieremmel? Nem lehet gyerekem. Túl fiatal vagyok, meg Niallt is most kaptuk vissza. Most indulhat be újra a banda. Mi lesz most az életemmel?-ezekkel a gondolatokkal indult el megkeresni őt.
- Hope!-kiáltottam rá mikor kijött a vizsgálóból.
Elég hangos lehettem, hiszen mindenki körülöttünk ránk nézett. Ezért megköszörültem a torkom és valamennyivel halkabban megszólaltam:
- Hope! Beszélhetnénk kettesben, légy szíves.
- Harry?! Mi az, gond van?-kérdezte és láttam rajta a feszültséget.
De hozzám képest az lófasz se volt. Mennyire szerencséje van, hogy egy kórházban vagyunk, különben már most kiakadtam volna. De nem lehet, így megvártam szépen míg beérünk a kórterembe és ő leül az ágyra.
- Harry?! Kezdesz megijeszteni, mi történt?!-kérezte mikor az ajtót a kelleténél erősebben csukta be.
- Ne!-szóltam rá, majd elé lépkedtem.- Még is mikor akartad nekem elárulni, hogy terhes vagy?-tértem rá egyből a lényegre.
- Hogy mi?!-kiáltott fel.
Szemében csomó érzést fedeztem fel: döbbenetet, meglepődöttséget és talán még félelmet is.
- Tudod jól, hogy miről beszélek. Az ultrahangról meg az ilyenekről. Hmm? Mikor?-estem neki ismét.
- Én nem ..
- Mit nem? Ó, talán nem akartad elmondani? Talán nincs jogom tudni?
- Harry ..-kezdett bele ismét, viszont most már a könnyeitől nem tudott rendesen beszélni. -nem .. biztos még.
- Nem biztos?-döbbentem le most én.
Láttam, hogy a kezeit tördeli és szinte alig néz fel rám. Kicsit megsajnáltam, ezért leültem mellé az ágyra és megfogtam az állát, hogy rám nézzen.
- Mi nem biztos, Hope?-kérdeztem már lágy hangon.
- Nem biztos ..-szipogott.- hogy terhes vagyok. Az ultrahang nem mutatott semmit.
- Ó…-mindössze ennyit mondtam, majd nyeltem egy nagyot.- De ez jó nem?!
- Elküldték a vérem megvizsgálni, abból biztosra kiderül majd. Sajnálom.-tette hozzá, amire nem tudtam reagálni.
Mit sajnál, hogy nem mondta el? Vagy hogy lehet, hogy terhes?
- Mikor derül ki?-kérdeztem hidegen.
- Egy órán belül.-mondta majd vörös szemekkel rám nézett.- Harry, tényleg nagyon sajnálom. Én el akartam mondani, akkor ha biztosra tudom a dolgokat.
- Tényleg? Mert az sokkal jobb, ha már rögtön azzal jössz, hogy terhes vagy?!
- De ha meg előbb mondom el, és nem vagyok terhes, akkor meg ..
- Akkor legalább ott lettem volna veled, hogy átvészeljük.-fejeztem be a mondatot, mire lehajtotta a fejét.
- Ne haragudj, de ki kell szellőztetnem a fejem. Egy óra múlva jövök. Remélem addig lesz eredmény.-közöltem vele szárazon, majd felálltam és ott hagytam őt.
Ki csörtettem a kórházból, majd az autómba bevágódva kezdtem el püfölni a kormányt.
- A kurva életbe! Nem lehet igaz!
De végül kifújtam a levegőt és így szóltam: Fúúúú, le kell nyugodnom!-gyorsan beindítottam a motort és elhajtottam.

V.fejezet 15.rész (+16)

Nagyon köszönjük a türelmet, és sajnáljuk, hogy ismét csúsztunk, de próbáljuk minél jobban elosztani ezt a maradék pár részt.
Meghoztam a legújabb részt, remélem mindenkinek tetszeni fog. Komikat ne spóroljátok és a lájkokat sem.
Jó olvasást, Kiki :*

Hope szemszöge:

A hangok egyszer halkan, egyszer pedig őrülten hangosan visszhangoztak a fülemben. Fel sem fogtam a körülöttem történő eseményeket. A szemeimet néha résnyire kinyitva próbáltam magamhoz térni, de az erős fény miatt azonnal becsukódtak. Csak homályos foltokat láttam. Éreztem, hogy mozog a testem, bár nem én irányítottam... mások mozgatták. Aztán egy nagy ajtócsapódás, majd egy szúró érzés a vénámba.

Gépek pittyegésére ébredtem. Ez nem az ébresztőm volt, valami más. Az illatok nem megszokottak, az ágynemű is kényelmetlen. Lassan kinyitottam a szememet, és akkor eszméltem fel, hogy nem is otthon vagyok.

Kórház... 

De vajon mi történt-mozdultam meg, azonban a hirtelen ficergés miatt a kanül is megmozdult a vénámba, ami nagyon kellemetlen volt. Ránéztem az infúzióra, és lassan beugrottak a homályos képek és visszhangzó hangok.

De hol van Harry?-néztem körül, majd megláttam az ablakba, egy nővérrel beszélgetni.

Krákogtam egyet, hátha észreveszik, hogy felébredtem. Úgy is történt.

Harry szemszöge:

-Látom, nagyon feszült.-mondta a nővér.

-Igen, nagyon aggódom miatta.-hajtottam le a fejemet.

-Aggodalomra semmi ok. Akármi is volt a baj, a jelek arra utalnak, hogy nem életveszélyes, kezelhető. De még az sem biztos, hogy ennyire komoly a dolog. Ez akár csak egy kiszáradás is lehet.-tette a vállamra a kezét.

Hirtelen meghallottam, Hope hangját, azonnal benéztem a kórterembe, és jól sejtettem, hogy felébredt.

Amilyen gyorsan csak lehetett sarkon fordultam, és már nyitottam is be a szobába:

-Hope! Úristen a frászt hoztad rám. Hogy érzed magad?

-Harry!-csordult ki egy könnycsepp a szeméből, amit idegességtől hideg kezeimmel óvatosan letöröltem.- Mi történt? Miért vagyok itt?

-Nagyon begörcsölt a hasad. Lementem gyógyszerért, de mire visszaértem, te már ájultan feküdtél a fürdőben. Azonnal hívtam a mentőket. Levittelek az emeletről, és akkor már ott is voltak. És idehoztak. Az orvos azt mondta majd akkor vizsgál meg, ha már felébredtél, addig nem csinál semmit, csak infúzióra kötöttek. A mentőben meg össze vissza beszéltél, hogy kisgyereket szeretnél, meg már nem is emlékszem, hogy miket mondtál, de nagyon sok butaságot beszéltél össze. Honnan jutottak eszedbe ilyesmik, nem tudom.
-Jézusom, ilyeneket mondtam?-mosolygott magán, és egy kicsit elvörösödött.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Kinyitod az ablakot? Egy kicsit felmehetett a vérnyomásom.
-Persze.-mentem oda az ablakhoz.

Pár perc múlva már itt is volt az orvos...

Hope szemszöge:

-Jó napot! Hogy érzi magát a beteg?-kérdezte.
-Jobban vagyok doktor úr.-mondtam.
-Annak örülünk. Akkor most elvégeznék pár felületes vizsgálatot, hátha elég az is ahhoz, hogy kiderüljön mi a baj.
-Rendben.-mondtam, majd közelebb jött és elkezdte nyomkodni a hasamat.
-Jó most vegyen mély lélegzetet,... most fújja ki,... most forduljon oldalra.-mondta.
-Rendben, akkor azt hiszem ezzel végeztünk is. Ugye azt mondta, hogy nem a gyomra fájt, hanem lejjebb.
-Igen, lejjebb fájt.
-Igen, akkor jól éreztem, hogy a gyomrával nincs baj. Tehát lejjebb kell keresni a gondot. Az a helyzet, hogy így semmit nem tudtam kitapintani, ezért mindenképp meg kellene vizsgálnom önt nőgyógyászatilag is. Reméljük ott sem lesz baj, de az elővigyázatosság érdekében mindent meg kell tenni. Akkor mára ennyi volt, holnap megejtjük a vizsgálatot. További szép napot!
Aztán megfordult és kiment. Szóhoz sem jutottam. Te jó ég én nem akarom, hogy megvizsgáljon...úgy. Mi van ha kiderül, hogy terhes vagyok, bár ez még nem biztos, de.. te jó ég nagyon félek.

Zayn szemszöge:


Minden jel arra utal, hogy nyertem.-gondolkoztam, miközben este a kádban ültem.
Egyáltalán nem láttam semmi megingást Jess arcán, mikor Niall bejelentette, hogy visszajön. Talán újra minden a régi lesz, és lehetünk barátok Niallel. Nagyon örülnék neki.
Kopogtak.
-Fürdök.-kiabáltam ki.
-Ja akkor ne is jöjjek be?-kérdezte Jess.
-De, te bejöhetsz.-mondtam, majd benyitott.
Egy szál törölközőben volt. Bezárta az ajtót, és megállt előttem.
-Beférek még melléd?-kérdezte egy kacér mosollyal a szája sarkában.
-Hát szerintem mellettem nincs már több hely, de rám ülhetsz ha gondolod.-vigyorogtam.

-Jaj Malik, te perverz. Hát rendben van.-mondta, majd elengedte a törölköző sarkát, amit a gravitáció mindjárt vitt is magával a földre.

Érzékien átemelte az egyik lábát a kád szélén, majd a másikat is, és fenekét kinyomva ereszkedett rám. A habok azonnal ellepték a köldökéig, de mellei fejmagasságban csupaszok maradtak. Nedves kezemmel végigsimítottam rajtuk, majd csókokkal kezdtem izgatni. 

Erre ő vállamra rakva kezeit lassan ringatózni kezdett rajtam. Mikor már férfiasságom kellő képen készen állt a behatolásra, kicsit megemelkedett, majd ráült. Ajkai falni kezdték az enyémet, miközben néhány nyolcast leírva vonaglani kezdett rajtam.

-Ez az baba, nagyon jól csinálod.-biztattam, mikor egyre közelebb éreztem magam a csúcshoz.

Aztán gyorsítani kezdett, végül beleélveztem, majd egy-két másodperces késéssel ő is elérte az orgazmus legtetejét.
Végül fejét a vállamra hajtotta, és kifáradva lihegett nyakamba. Kicsit még magában hagyott, majd kimásztunk a kádból, és az estét, az ágyban folytattuk...