III.fejezet 4.rész

Ismét rengeteg köszönömöt tudok csak mondani. :)) <3 Hogy tetszik az új kinézet? Nem olyan világos, de szerintem hangulatos. :)) Jó olvasást. :*

Harry szemszöge:

"Most még ez is. Megszólalni sem tudok. Ezt.. ezt én nem értem. Hogy romolhat el ilyen hamar minden."

Csak ültem és néztem ki a fejemből könnyes szemekkel. Jess sem tért magához. De most nehogy már magamat sajnáltassam, hisz Hope-ról van szó. De.. nem bírok bele gondolni sem, hogy nélküle éljek tovább. Nem akarom elveszíteni.

Egyszer csak Hope szülei rontottak ki a kórteremből, és meg sem álltak, csak mentek a folyosó vége fele.

-Jerry!-kiabált Hope apja után Jess.

-Igen?-fordult meg.

-Jerry én vagyok az Jessica!

-Jessica! Na haragudj észre sem vettelek. Annyira idegesek vagyunk. Hogy kerülsz te ide? A szüleid azt mondták, nem tudnak róla, hogy hazajöttél volna.

-Nem is tudnak róla. Hope után jöttem, amint megtudtam, hogy itt van. Ugye haza engeditek?

-Szó sem lehet róla. Ezek után? Csak kerüljön a kezem közé az a Harry gyerek.

-Szerintem nem Harry-t kéne okolni, hanem Tomékat. Ha lett volna egy kis eszük, nem hagyták volna, hogy Hope visszaszokjon.

-Tudom, hogy ők is hibásak. Tommal már beszéltem, és beírattuk egy elvonóra. Tobival még nem találkoztam, de  kitekerem a nyakát. Stacey-vel épp azon gondolkodtunk, hogy bírósági ügyet lehetne ebből csinálni, de akkor magunk alatt is vágnánk a fát szóval...

-Ez igaz, de kérlek értsétek meg...-próbálta Jess meggyőzni Jerry-t és Stacey-t.

"Közbe kell lépnem. Nem hagyhatom Jessre az egészet. Most én jövök."

Felálltam, és odamentem a szülőkhöz.

-Jó napot!-fogtam kezet Hope apjával.

-Jó napot!-nézett kérdően Jessre.

-Öm. Ő itt Harry.-mondta.

-Harry?-emelte fel a hangját Jerry.-Fiam én nem vagyok egy verekedős ember, de kihúztad a gyufát!-indult meg felém.

-Uram! Kérem! Én beszélni szeretnék magukkal. Őszintén.

-Hallgasd végig Jerry.-mondta Stacey.

-Rendben.-igazította meg a zakóját.

-Hibásnak érzem magam, megbántottam Hope-ot. De úgy érzem, arról nem tehetek, hogy megint droghoz nyúlt, hiszen másképp is meglehetett volna oldani a problémáinkat. Hibáztam, és megbántam, de mindenki hibázhat. És szívemből kívánom, bár visszakaphatnám Hope-t, mert a nehézségek ellenére, amiből eddig nem volt sok, gyönyörű pillanatokat éltem át vele. Én nem hagyom, hogy elvegyék tőlem.Vigyázni fogok rá, csak adjanak egy esélyt! 

-Igaza van.-mondta Jess-Ha most itt tartjátok, megint visszaszokhat, de ha vissza engeditek Londonba, eltereli majd a figyelmét. És különben is... egész nap dolgoztok. Hogy lenne időtök figyelni minden lépését? Már bocsánat, hisz a szülei vagytok, de..

-Jerry szerintem igazuk van.-vágott Jessica szavába Stacey.

-Nem tudom. És mi van, ha csak a rossz dolgok köszönnek vissza neki Londonban?

-Londonban? Nem hinném, hogy pont ott köszönnének rá vissza a rossz dolgok. Szerintem pont, hogy itt lenne rossz neki.-mondtam.

-Rendeben, megegyeztünk.-mondta, majd kezet fogtunk és elmentek.

***

-Ezt jól összehoztuk.-mondta Jess.

-Igen, és köszönöm.-mondtam nagy vigyorral.

-Ne csak nekem köszönd, hanem magadnak is, hiszen nagyon jó kis beszédet adtál elő.

-Hát remélem, hogy a Hope-nak előadott beszédem is ilyen hatásos volt.-mondtam, majd bementem hozzá.

Jess kint maradt még egy kicsit.

Bekopogtam.

-Igen?-szólt ki Hope.

-Én vagyok az, Harry!

-Harry? Gyere be!

Benyitottam. Hope az infúzióra volt kötve, ahogy az orvos mondta. Elég sápadt volt, de amint meglátta a virágcsokrot, amit hoztam neki, egyből kivirult. 

-Szija! Ezt neked hoztam.-mondtam.

-Köszönöm, ez gyönyörű.

-Egyet sem találtam, ami szebb lett volna nálad.

-Ohh Harry.-pirult el.

-És? Hogy vagy? Mikor engednek haza?

-Hát most már jobban, köszönöm. Elvileg holnap után mehetek, de azt tudod kell, hogy nem mehetek vissza Londonba.

Hope szemszöge:

-De azt viszont neked kell tudnod, hogy az előbb sikerült rávennünk a szüleidet, hogy leengedjenek.

-Micsoda?-kérdeztem vissza.-De Harry. Én már nem akarok visszamenni.

-Hogyan?-vörösödtek be Harry szemei.

-Igen jól hallottad. Én már nem hiszem, hogy elég erős lennék, ahhoz, hogy visszamenjek.

-Hope ne tedd ezt velem!-mondta.

Szemeiből, már majdnem kicsordultak az első könnycseppek, úgyhogy közbe kellett lépnem:

-Héj! Hallod?-emeltem föl a fejét az állánál fogva.-Csak hülyültem.

-Ne! Ne tedd ezt velem! Annyira megijesztettél.-törölgette szemeit.

-Igen, tudom. Megérdemelted!-öleltem meg.

-Tudom.-ölelt vissza.

Újabb kopogást hallottam. 

-Igen?-mondtam, mire Jessy nyitott be.

-Szija!!!

-Szijaaa!!-kiabáltam örömömben.

Nagyon örültem, hogy látom. Nem is gondoltam, hogy ő is eljött miattam ide.

-Ne hozzak valamit a büféből?-kérdezte Harry.

-Egy kávé jól jönne.Te kérsz valamit?-kérdezte Jess.

-Fúú egy salátás szendvics most nagyon jól esne.

-Már is!-mondta Harry.

Amíg Harry elvolt, Jess elmesélte, milyen szépeket mondott a szüleimnek. Most úgy éreztem, hogy talán minden megjavul, és Harry tényleg megbánta amit tett.

* 2 nap múlva. *

Miután leszálltunk a gépről, alig vártam, hogy hazaérjük, és lássam a többieket. Nagyon izgatott voltam.

Vajon minden a régi lesz? Vajon mit fognak szólni?

Megérkeztünk. A szívem nagyon hevesen vert.

-Nyugi! Ne izgulj!-nyugtatott Harry, aki mögöttem cipelte a bőröndöket.

-Mondhatod neki.-jegyezte meg viccesen Jess.

-Hát jó.-mondtam, majd azzal a lendülettel benyitottam.

Egyszerűen sokkolt a látvány. Úgy éreztem, most azonnal felülök egy repülőre és visszamegyek, vagy pedig leugrok egy felhőkarcoló tetejéről.

-Ő meg hogy kerül ide?-kérdezte idegesen Harry, mikor meglátta, amit én.

Ha azt mondom, hogy a démon, aki mindent tönkretett rájöttök, hogy kiről van szó? Elhihetitek, engem is sokkolt.