ÜNNEPLÜNK!!!

Drága olvasók!

Nagy pillanathoz érkeztünk el a blog életében, ugyanis egy éve kezdtük el írni a történetet, amivel úgy néz ki nagy sikert értünk el. Az egy év alatt sikerült összegyűjtenünk több, mint fél millió megtekintést, több, mint 400 feliratkozót és rengeteg visszajelzést, ám ez mind NEKTEK köszönhető. Sosem gondoltunk volna, hogy ezt mind elérhetjük, de nélkületek sohasem jutottunk volna el idáig. Tán az elején abba is hagytuk volna, ha TI nem vagytok. Bár hideget, meleget is kaptunk egy-egy részhez, mi mégis úgy látjuk, hogy fejlődtünk. Sajnos hamarosan bezárja kapuit a ''kis'' történetünk, de addig is reméljük, hogy kitartotok mellettünk, és reméljük, hogy szerzünk még egy pár boldog pillanatot, hogy csalunk még pár könnycseppet a szemetekbe.

Köszönettel: Kiki és Dórika <3

HAPPY BIRTHDAY ~ FIVE WAYS . ONE DIRECTION ~ !!!

V.fejezet 17.rész

Meghoztam a legújabb részt. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! 
Kiki :*

Hope szemszöge:

Szörnyen éreztem magam. Itt hagyott egyedül. Jó megértem, hogy ki van akadva, de ehhez ketten kelletünk. A lényeg, hogy most már csak fél óra, és megtudom az eredményt. Nem tudom, mitől féljek jobban, attól, hogy terhes vagyok, attól, hogy valami más betegségem van, vagy attól, hogy Harryt elveszítem. 

Egekbe emelkedett pulzusszámmal, és az idegességtől rázkódó testtel ültem a váróban, míg egyszer csak kinyílt az ajtó, és kiszólt az asszisztens nő:

-Hope Richardson?

-Én vagyok.-mondtam.

-Jöjjön kérem.

Harry még sehol nem volt, így még inkább kétségbe esetten, álltam fel a székről.

Egyre jobban izgultam. A nővér becsukta az ajtót, majd beljebb tessékelt. Az orvos ott ült az asztalnál, és az eredményemet böngészte, majd mikor meghallotta, hogy köszöntem, felnézett, levette az olvasó szemüvegét. 

Egyszerre úgy éreztem, hogy közelednek a falak, a plafon egyre magasabbra emelkedik a padló pedig forogni kezdett a lábam alatt. Kis híján összeestem, ám a nővér még időben észlelte, a rosszullétet és azonnal megfogott.

-Jaj lányom, jól van?-kérdezte, majd a vizsgáló asztalhoz vezetett, és segített felfeküdni.

-Igen, csak egy kicsit megszédültem. Biztosan az izgalom miatt. Doktor úr, mondja, terhes vagyok?- kérdeztem türelmetlenül.

-Nem Hope, nem terhes.-mondta.

-Hát akkor mi a baj? 

-Az a helyzet, hogy önnek petefészek cisztája van.

-És ez pontosan mit jelent?

-A  ciszta önmagában nem jelent többet, mint egy tokkal körülvett, folyadék tartalmú üreg.-mondta- Ez okozta önnél a vérzési  rendellenességet, a fájdalmakat és a többi tünetet is. Hope, önnek nagyon nagy szerencséje van, ugyanis nem daganatos cisztáról beszélünk, és mivel nem rossz indulatú, ezért egy fájdalom és műtét mentes kezelésen fog átmenni. A kezelés abból fog állni, hogy néhány hónap alatt fogamzás gátló tabletta segítségével nyugalomba helyezzük a petefészkeket. Ez egyfajta hormonkezelésnek is betudható. Ezen kívül írok fel önnek fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő tablettát is. Rendben?
-Rendben, köszönöm.
-Ha bármi kérdése van, nyugodtan tegye fel azokat.
-Csak annyi, hogy ezek után még lehet gyerekem?
-Igen, ezek után lehet. Nyugodjon meg.-húzott egy nyugalmat keltő mosolyt a szája szélére, majd odaadta a recepteket és így szólt:
-Három hét múlva várom kontrollra.-és kezet fogott velem.
Meg sem tudtam szólalni, valahol örültem neki, hogy nem vagyok terhes, valahol pedig csalódott is voltam kicsit. Kimentem a rendelőből, akkor már Harry ott ült türelmetlenül az ajtóval szemközti széken.
-Na? Mit mondott?- ugrott fel.
-Megnyugodhatsz Harry Styles, nem vagyok terhes.-mondtam szemrehányóan, majd a leleteimet elraktam a táskámba, anélkül, hogy megmutattam volna neki, és elindultam kifelé.
-Hope várj, de mit mondott az orvos? Várj meg!
-Lényegtelen. Most légyszíves hagyj békén.-mondtam.
-De most mi a baj?
-Mi a baj? Még azt kérded, mi a baj? Szerinted nekem nem volt elég az, hogy lehet, hogy terhes vagyok? Erre jössz te, és ahelyett, hogy szeretően átölelnél, leordítod a fejemet, aztán amikor a legnagyobb szükségem van rád, te elmész. Köszönöm szépen.-mondtam, majd megfordultam, és viharos léptekkel elmentem.
Nagyon mérges voltam. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet, ezért inkább a buszt választottam hazajutási megoldásnak. Beraktam a fülembe a headset-emet, és a bömbölő zene mellett én is neki álltam bömbölni. Persze próbáltam visszafogni magam, nem akartam feltűnést, hátha meglát egy firkász.

Harry szemszöge:

Köpni nyelni nem tudtam ez után a kirohanás után, de lássuk be, jogos volt. Egy gyáva alak vagyok. Ajj Istenem valamit mindig el kell csesznem. Nem bírtam ki, ezt a tétlenséget, így bekopogtam az orvoshoz, és megkérdeztem tőle, mit mondott Hope-nak. A doki mindent elmondott, amitől a teljesen padlóra kerültem. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből, és én közben csak arra gondoltam, hogy mi lesz velem meg a hírnevemmel. Nagyon furdalt a lelkiismeret, így abban a reményben indultam haza, hogy Hope már otthon lesz, és bocsánatot kérhetek tőle, ám nem találtam otthon. A srácokat is faggattam, Jess-t is, de senki nem tudott semmit. Felmentem a szobámba, és elővettem a telefonomat, de hiába próbálgattam, nem vette fel. Kezdtem nagyon kétségbe esni, már sötétedett, és ő még mindig sehol. Mi van ha megint rosszul lett? Már majdnem azon voltam, hogy szólok a rendőröknek, amikor meghallottam, hogy odalent nyílik az ajtó. Telefonomat az ágyra hajítva rohantam le a lépcsőn, és amint megláttam a szerelmemet, a nyakába borultam.
-Hope, Hope, kérek bocsáss meg nekem, nagyon szeretlek, és bármi is történjék én mindig itt leszek, és soha nem állhat semmi közénk. Elég baj, hogy erre csak most jöttem rá, de ezerszer fontosabb az, hogy te velem légy és boldoggá tegyük egymást, mint a karrier.
-Harry, én...-kezdett bele.
-Kérlek ne mondj semmit, mindent tudok, az orvos elmondta, és én majd ápolgatlak. Hope,... én... szeretlek.
Tudom, hogy ezt már ezerszer hallotta a számból, ám ennek most hatalmas súlya volt a többi ''szeretlek-hez'' képest.
-Harry... én... én is szeretlek.-mondta, majd egy könny csordult ki a szeméből, rám nézett, majd egymás ajkaira tapadtunk.
A többiek csak álltak és néztek, majd a csók jelenetnél, mindenki elkezdett tapsolni, meg fütyülni.
Ezek után felkaptam, és felvittem a szobába. Nem volt hátsó szándékom már a betegség miatt sem, azonban látszott rajta a fáradság, így még mielőtt a többiek faggatni kezdték volna, elloptam előlük a lehetőséget.
Fent levetkőztettem, ráadtam az egyik pólómat, és befektettem az ágyba. Látszott rajta a megkönnyebbülés.
-Most pedig egy hatalmasat kell aludnod. Holnap mindent megbeszélünk.-mondta, majd melléfeküdtem, és lágy csókokkal próbáltam elaltatni.
-Harry!-szólt, mielőtt még majdnem elnyomta az álom- Ha terhes lettem volna, elhagytál volna?

V.fejezet 16.rész

~ Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, igyekeztem hosszabbra írni. Tartsatok velünk a végéig. Köszönünk mindent. Jó olvasást. x

Niall szemszöge:

- Maradj!-szóltam Sophira, aki azonnal megdermedt.

Mély levegőt vettem, majd lassan felé sétáltam. Nem tudtam, hogy mi ütött belém. Vagyis azt tudtam, hogy amit az étteremben mondott eléggé szíven ütött. Mi az, hogy tart a kapcsolatunktól? Meg hogy nem akar celeb páros lenni? Ezeket mégis honnan szedi?! Én ugyanúgy fogom szeretni őt, mint régen, akkor meg miért kételkedik a kapcsolatunkban?! Le kell szarni a fotósokat és ennyi az egész.

- Gyere!-fogtam meg a kezét majd leültem az ágyra és az ölembe húztam majd szorosan megöleltem.

- Niall?!-kérdezte halkan.

- Hmm?

- Nem mondasz semmit?

Lassan felnéztem rá, majd nagy nehezen megszólaltam:

- Nem akarlak elveszíteni!-ennyi amit mondani tudtam összesen a néhány óra alatt.

Ez ami a legjobban megfogalmazza a dolgokat. Elkezdhetnék neki itt regényeket mesélni, hogy milyen jól meglehet lenni így is, mint például a srácok és a barátnőik. De nekem most csak ennyire futja.
- Kérlek, maradj velem!-szólaltam meg ismét, majd a mellkasához bújtam miközben szorosan öleltem a derekánál.
- Héé!-szólt rám, mire felemeltem a fejem.- Nem akartalak elhagyni.-mondta majd megsimogatta az arcom, és én lehunytam a szemem egy pillanatra.
- Tényleg?
- Aaaj, butus. Azt akartam, hogy megbeszéljük az egészet, és közösen kitaláljunk valamit. Nem a stílusom a megfutamodás.-mondta és mosolyogni kezdett.
Gyönyörű mosolyát látva, nekem is mosolyognom kellett.
- Oké, akkor beszéljük meg.-egyeztem bele, majd egy rövid csókot nyomtam a szájára.
- Én elmondtam a mondandóm az étteremben, ha emlékszel.-kezdte.
- Hát persze, folyamatosan ezen kattog az agyam.-vallottam be őszintén.- És szerintem nem kellene lírni a celeb páros dolgot, sok helyre bejuthatunk ingyen.-nevettem fel.
- Niall!!-ütötte meg a vállam, majd komolyan nézett és így szólt:- Ez nem vicc.
- Jójó.-bújtam hozzá ismét.- Szerintem csináljuk azt amit Harryék.
- Vagyis?-dölt a fejével a fejemnek.
- Éljük tovább az életünket boldogan. Ugyan úgy járhatunk együtt ide-oda, aztán majd észre veszik, hogy együtt vagyunk és elfogadják. Muszáj lesz nekik. Azt nem állítom, hogy néha nem szereplünk majd az újságokba, vagy a neten. De ők is túl élték, és mi is túl fogjuk. Na mit szólsz?-néztem rá nagy szemekkel.
- Háát, egy próbát megér.-mosolygott, majd forrón megcsókolt.
Azt hiszem ez egész jól sikerült, és tényleg nagyon remélem, hogy nekünk is olyan könnyen fog menni mint Hopéknak. Majd meglátjuk.

Hope szemszöge:

Még sosem féltem egyetlen egy nőgyógyászati vizsgálattól sem. De ettől a mostanitól szinte rettegek. Nem tudom elképzelni, hogy ennek a hasi görcsnek mi lehetett az oka, de ha kiderül, hogy terhes vagyok, és az miatt történt, akkor az életemnek vége. Sőt nem csak az enyémnek, hanem Harryének is. Úgyhogy nagyon remélem, hogy nem ez fog kiderülni.

- Feküdjön fel ide, kérem!-szólt az orvos.

- Rendben. Doktor úr, mit fog csinálni?

- Csak megvizsgálom, hogy minden rendben van oda lent. Nem kell aggódni, nem fog érezni semmit.

A legtöbb orvossal ellentétben ő tényleg betartotta a szavát, és fájdalom nélkül vizsgált meg.

- Azt hiszem ennyi lett volna!-mondta, majd az íróasztalához ment.

- Doktor úr ..-kezdtem bele.
- Igen?
- A biztonság kedvéért nem néznénk egy ultrahangot?-kérdeztem rá remegő hangon.
- Hmm, Hope, azt hiszi, hogy terhes?
- Nem tudom, de most már jó lenne megbizonyosodni.
- Oké, ha ezt szeretné. De akkor kérem, most már mindent őszintén meséljen el.
Addig amíg felkente zselét, elmeséltem neki a késő menszeszt, a hasi görcsöket meg, hogy nem mertem venni tesztet.
- Akkor lássuk.-mondta, majd levegőt visszatartva néztem fel a képernyőre.
Néhány feszült perc múlva így szólt:
- Sajnos, nem látható semmi konkrét.-fújtam ki a levegőt, azonban még folytatta:- De attól még nem zárható ki a terhesség sem. Úgyhogy, veszünk magától vért és elküldjük a laborba. Egy órán belül meg jön a végleges eredmény, ami mindent tisztázni fog.
Tisztázni? Szerintem épp ellenkezőleg, az fogja a dolgokat összekutyulni. Istenem, csak add, hogy ne legyek terhes.
Ez már túl sok feszültség egy napra, így megkértem az orvost, hogy semmiképp ne mondjon semmit Harrynek a vizsgálatokról. Majd csak akkor, ha megjön az eredmény.

Harry szemszöge:

Nem lehet igaz, Hopeot már lassan egy órája elvitték. Meddig tarthat egy ilyen vizsgálat? Vagy talán komplikáció lépett fel? Nem, az biztos nem, akkor már értesítettek volna engem. De akkor mégis hol a fenében lehet?! Nem bírtam tovább várni, így megkerestem a  egyik nőgyógyászati szobát és bekopogtam.

- Jónapot! Segíthetek?

- Öhm jó napot! Elnézést, a barátnőmet keresem. Azt mondták, hogy ide hozták.

- Hogy hívják a barátnőjét?

- Hope Richardson.

- Egy pillanat.-bement és kikereste a nevét az adatbázisból.- Meg is van. Hopeot, a másik szárnyban vizsgálták ki, mert ott végeztek el rajta ultrahang vizsgálatot.

- Hogy micsodát?-kérdeztem egy oktávval feljebb.
- Háát ultrahangot, tudja, amivel meg állapítható a terhesség.-magyarázta nekem.
Pedig én nagyon jól tudtam, hogy mit jelent. Csak épp az azt nem, hogy mi a francért kellett ez?
- De mégis miért?
- Nézze, ezeket már ne tőlem kérdezze. Ennyit tudtam megmondani az adatbázisból. Az 510es szobában vannak. Viszontlátásra.-mondta majd rám csukta az ajtót.
A sok hatása alatt nem tudtam mit tenni, csak megkapaszkodtam a falba és álltam. Nagy levegőt vettem, majd neki támasztottam a homlokom az hideg csempének és gondolkodtam. Tudtam, hogy kórházban vagyok és itt nem dühönghetek, de még is kibaszottul szét vet az ideg. Mi a fasz történik körülöttem? Hogy lehet Hope terhes? Mégis mi ez az egész? Ezért fájt a hasa? Ezért ájult el? Mert terhes lenne? De miért nem mondta el? Mi lesz most velünk? Velem? A karrieremmel? Nem lehet gyerekem. Túl fiatal vagyok, meg Niallt is most kaptuk vissza. Most indulhat be újra a banda. Mi lesz most az életemmel?-ezekkel a gondolatokkal indult el megkeresni őt.
- Hope!-kiáltottam rá mikor kijött a vizsgálóból.
Elég hangos lehettem, hiszen mindenki körülöttünk ránk nézett. Ezért megköszörültem a torkom és valamennyivel halkabban megszólaltam:
- Hope! Beszélhetnénk kettesben, légy szíves.
- Harry?! Mi az, gond van?-kérdezte és láttam rajta a feszültséget.
De hozzám képest az lófasz se volt. Mennyire szerencséje van, hogy egy kórházban vagyunk, különben már most kiakadtam volna. De nem lehet, így megvártam szépen míg beérünk a kórterembe és ő leül az ágyra.
- Harry?! Kezdesz megijeszteni, mi történt?!-kérezte mikor az ajtót a kelleténél erősebben csukta be.
- Ne!-szóltam rá, majd elé lépkedtem.- Még is mikor akartad nekem elárulni, hogy terhes vagy?-tértem rá egyből a lényegre.
- Hogy mi?!-kiáltott fel.
Szemében csomó érzést fedeztem fel: döbbenetet, meglepődöttséget és talán még félelmet is.
- Tudod jól, hogy miről beszélek. Az ultrahangról meg az ilyenekről. Hmm? Mikor?-estem neki ismét.
- Én nem ..
- Mit nem? Ó, talán nem akartad elmondani? Talán nincs jogom tudni?
- Harry ..-kezdett bele ismét, viszont most már a könnyeitől nem tudott rendesen beszélni. -nem .. biztos még.
- Nem biztos?-döbbentem le most én.
Láttam, hogy a kezeit tördeli és szinte alig néz fel rám. Kicsit megsajnáltam, ezért leültem mellé az ágyra és megfogtam az állát, hogy rám nézzen.
- Mi nem biztos, Hope?-kérdeztem már lágy hangon.
- Nem biztos ..-szipogott.- hogy terhes vagyok. Az ultrahang nem mutatott semmit.
- Ó…-mindössze ennyit mondtam, majd nyeltem egy nagyot.- De ez jó nem?!
- Elküldték a vérem megvizsgálni, abból biztosra kiderül majd. Sajnálom.-tette hozzá, amire nem tudtam reagálni.
Mit sajnál, hogy nem mondta el? Vagy hogy lehet, hogy terhes?
- Mikor derül ki?-kérdeztem hidegen.
- Egy órán belül.-mondta majd vörös szemekkel rám nézett.- Harry, tényleg nagyon sajnálom. Én el akartam mondani, akkor ha biztosra tudom a dolgokat.
- Tényleg? Mert az sokkal jobb, ha már rögtön azzal jössz, hogy terhes vagy?!
- De ha meg előbb mondom el, és nem vagyok terhes, akkor meg ..
- Akkor legalább ott lettem volna veled, hogy átvészeljük.-fejeztem be a mondatot, mire lehajtotta a fejét.
- Ne haragudj, de ki kell szellőztetnem a fejem. Egy óra múlva jövök. Remélem addig lesz eredmény.-közöltem vele szárazon, majd felálltam és ott hagytam őt.
Ki csörtettem a kórházból, majd az autómba bevágódva kezdtem el püfölni a kormányt.
- A kurva életbe! Nem lehet igaz!
De végül kifújtam a levegőt és így szóltam: Fúúúú, le kell nyugodnom!-gyorsan beindítottam a motort és elhajtottam.

V.fejezet 15.rész (+16)

Nagyon köszönjük a türelmet, és sajnáljuk, hogy ismét csúsztunk, de próbáljuk minél jobban elosztani ezt a maradék pár részt.
Meghoztam a legújabb részt, remélem mindenkinek tetszeni fog. Komikat ne spóroljátok és a lájkokat sem.
Jó olvasást, Kiki :*

Hope szemszöge:

A hangok egyszer halkan, egyszer pedig őrülten hangosan visszhangoztak a fülemben. Fel sem fogtam a körülöttem történő eseményeket. A szemeimet néha résnyire kinyitva próbáltam magamhoz térni, de az erős fény miatt azonnal becsukódtak. Csak homályos foltokat láttam. Éreztem, hogy mozog a testem, bár nem én irányítottam... mások mozgatták. Aztán egy nagy ajtócsapódás, majd egy szúró érzés a vénámba.

Gépek pittyegésére ébredtem. Ez nem az ébresztőm volt, valami más. Az illatok nem megszokottak, az ágynemű is kényelmetlen. Lassan kinyitottam a szememet, és akkor eszméltem fel, hogy nem is otthon vagyok.

Kórház... 

De vajon mi történt-mozdultam meg, azonban a hirtelen ficergés miatt a kanül is megmozdult a vénámba, ami nagyon kellemetlen volt. Ránéztem az infúzióra, és lassan beugrottak a homályos képek és visszhangzó hangok.

De hol van Harry?-néztem körül, majd megláttam az ablakba, egy nővérrel beszélgetni.

Krákogtam egyet, hátha észreveszik, hogy felébredtem. Úgy is történt.

Harry szemszöge:

-Látom, nagyon feszült.-mondta a nővér.

-Igen, nagyon aggódom miatta.-hajtottam le a fejemet.

-Aggodalomra semmi ok. Akármi is volt a baj, a jelek arra utalnak, hogy nem életveszélyes, kezelhető. De még az sem biztos, hogy ennyire komoly a dolog. Ez akár csak egy kiszáradás is lehet.-tette a vállamra a kezét.

Hirtelen meghallottam, Hope hangját, azonnal benéztem a kórterembe, és jól sejtettem, hogy felébredt.

Amilyen gyorsan csak lehetett sarkon fordultam, és már nyitottam is be a szobába:

-Hope! Úristen a frászt hoztad rám. Hogy érzed magad?

-Harry!-csordult ki egy könnycsepp a szeméből, amit idegességtől hideg kezeimmel óvatosan letöröltem.- Mi történt? Miért vagyok itt?

-Nagyon begörcsölt a hasad. Lementem gyógyszerért, de mire visszaértem, te már ájultan feküdtél a fürdőben. Azonnal hívtam a mentőket. Levittelek az emeletről, és akkor már ott is voltak. És idehoztak. Az orvos azt mondta majd akkor vizsgál meg, ha már felébredtél, addig nem csinál semmit, csak infúzióra kötöttek. A mentőben meg össze vissza beszéltél, hogy kisgyereket szeretnél, meg már nem is emlékszem, hogy miket mondtál, de nagyon sok butaságot beszéltél össze. Honnan jutottak eszedbe ilyesmik, nem tudom.
-Jézusom, ilyeneket mondtam?-mosolygott magán, és egy kicsit elvörösödött.
-Jól vagy?-kérdeztem.
-Kinyitod az ablakot? Egy kicsit felmehetett a vérnyomásom.
-Persze.-mentem oda az ablakhoz.

Pár perc múlva már itt is volt az orvos...

Hope szemszöge:

-Jó napot! Hogy érzi magát a beteg?-kérdezte.
-Jobban vagyok doktor úr.-mondtam.
-Annak örülünk. Akkor most elvégeznék pár felületes vizsgálatot, hátha elég az is ahhoz, hogy kiderüljön mi a baj.
-Rendben.-mondtam, majd közelebb jött és elkezdte nyomkodni a hasamat.
-Jó most vegyen mély lélegzetet,... most fújja ki,... most forduljon oldalra.-mondta.
-Rendben, akkor azt hiszem ezzel végeztünk is. Ugye azt mondta, hogy nem a gyomra fájt, hanem lejjebb.
-Igen, lejjebb fájt.
-Igen, akkor jól éreztem, hogy a gyomrával nincs baj. Tehát lejjebb kell keresni a gondot. Az a helyzet, hogy így semmit nem tudtam kitapintani, ezért mindenképp meg kellene vizsgálnom önt nőgyógyászatilag is. Reméljük ott sem lesz baj, de az elővigyázatosság érdekében mindent meg kell tenni. Akkor mára ennyi volt, holnap megejtjük a vizsgálatot. További szép napot!
Aztán megfordult és kiment. Szóhoz sem jutottam. Te jó ég én nem akarom, hogy megvizsgáljon...úgy. Mi van ha kiderül, hogy terhes vagyok, bár ez még nem biztos, de.. te jó ég nagyon félek.

Zayn szemszöge:


Minden jel arra utal, hogy nyertem.-gondolkoztam, miközben este a kádban ültem.
Egyáltalán nem láttam semmi megingást Jess arcán, mikor Niall bejelentette, hogy visszajön. Talán újra minden a régi lesz, és lehetünk barátok Niallel. Nagyon örülnék neki.
Kopogtak.
-Fürdök.-kiabáltam ki.
-Ja akkor ne is jöjjek be?-kérdezte Jess.
-De, te bejöhetsz.-mondtam, majd benyitott.
Egy szál törölközőben volt. Bezárta az ajtót, és megállt előttem.
-Beférek még melléd?-kérdezte egy kacér mosollyal a szája sarkában.
-Hát szerintem mellettem nincs már több hely, de rám ülhetsz ha gondolod.-vigyorogtam.

-Jaj Malik, te perverz. Hát rendben van.-mondta, majd elengedte a törölköző sarkát, amit a gravitáció mindjárt vitt is magával a földre.

Érzékien átemelte az egyik lábát a kád szélén, majd a másikat is, és fenekét kinyomva ereszkedett rám. A habok azonnal ellepték a köldökéig, de mellei fejmagasságban csupaszok maradtak. Nedves kezemmel végigsimítottam rajtuk, majd csókokkal kezdtem izgatni. 

Erre ő vállamra rakva kezeit lassan ringatózni kezdett rajtam. Mikor már férfiasságom kellő képen készen állt a behatolásra, kicsit megemelkedett, majd ráült. Ajkai falni kezdték az enyémet, miközben néhány nyolcast leírva vonaglani kezdett rajtam.

-Ez az baba, nagyon jól csinálod.-biztattam, mikor egyre közelebb éreztem magam a csúcshoz.

Aztán gyorsítani kezdett, végül beleélveztem, majd egy-két másodperces késéssel ő is elérte az orgazmus legtetejét.
Végül fejét a vállamra hajtotta, és kifáradva lihegett nyakamba. Kicsit még magában hagyott, majd kimásztunk a kádból, és az estét, az ágyban folytattuk...

V.fejezet 14.rész

~ Sziasztok :) legújabb részünk is megérkezett, nagyon köszönjük a komikat/tetszikeket és a feliratkozókat . ^^ Sajnos mi sem húzhatjuk végtelenségig ezt a blogot és megértem, hogy van akinek a "régi" dolgok jobban tetszettek, de őket csak arra kérném, hogy most már tartsanak ki velünk a végéig. Nagyon jó lenne, ha olyan örömmel és barátsággal búcsúznánk el, amilyennel kezdtük. Persze vissza van még 6 rész (plusz-mínusz egy néhány) de szeretném, hogy ez a majd nem egy év, sőt ha így folytatjuk akkor meg lesz az egy év (11.29), nagyon jól telne és nem csalódnátok bennünk. Köszönjük, hogy vagytok. Jó olvasást. x

Niall szemszöge:

Az remek, nem csak Sophi, de Jess is lerázott. Kellett ez nekem? Komolyan, most mihez kezdjek. Tök boldogan haza jövök és elmondtam életem egyik legnehezebb de legboldogabb döntését erre mit kapok, lebaszást. Tudom, hogy mit érez .. látom az arcán, hogy utálja, hogy vissza léptem. Ráadásul olyanokat, képzel bele, hogy Jess hiányzott és nem a banda. Chh .. biztos. Főleg, hogy Jess sem hajlandó velem beszélni.

- De baszki..-csaptam rá hirtelen a kormányra.
Igaza van Sophinak, megint rögtön Jesshez fordultam segítségért. Szánalmas vagyok. Abba kell ezt hagynom, és ki kell zárnom most már Jesst az életemből.
Huuh.. akkor kezdjük azzal, hogy elmegyek a srácokhoz, elmondom neki a hírt, aztán Sophit felhívom és kérek tőle egy randit .. mondjuk, ahol megbeszélhetjük normálisan ezt a dolgot. Meg majd virágot is veszek neki, annak tuti örülni fog. Na de először rendezzük le a többieket.-beszéltem meg magammal a haditervet.

- Niall, mi szél hozott?-nyitotta ki Liam az ajtót.
- Nem a szél, hanem az autó.-poénkodtam, majd gyorsan lepacsiztunk és beengedett a nappaliba, ahol a Harry és Lou verekedett.
- Add ide a távirányítót Louis!-kiáltott Harry, majd rávetette magát.
- Nem adom! Enyém!-dugta a háta mögé.
- Srácok!-kiabált Liam, majd mindketten ide néztek.
- Hey Niall!-mondta Louis, mire Hazza kirántotta kezéből a távirányított és ujjongani kezdett.- Ez nem ér! Niall elterelte a figyelmem!-duzzogott Lou.
- Persze, fogd csak rám.-mentem felé, majd őt is megöleltem.- Amúgy sem fogunk most tévézni, bejelentésem van.-kezdtem bele mire Harry lekapcsolta a tv-t.
- Nem várjuk meg Zaynneket?-kérdezte Liam.
- Hívd fel őket és mond, hogy jöjjenek gyorsan.-válaszoltam, majd lehuppantam az egyik fotelra.
- És milyen bejelentés?-kíváncsiskodott Lou.
- Majd megtudod.-dugtam ki rá a nyelvem mire nekem ugrott.
- Hagyjátok már abba! Ma mindenki megörült?!-kiabált Liam és szétválasztott minket.- 5 perc és haza érnek, szóval addig maradjatok nyugton.

- Ez akkor most azt jelenti, hogy újra 5 tagú a banda?-ujjongott Louis.
- Igen. Vagyis amint meghozza Simon a papírokat és aláírom, megint egy csapat leszünk.
- Na végre már!-állt fel Zayn, majd kellemesen hátba veregetett.
- Tényleg örültök nekem?-néztem rá meglepetten.
- Persze butus, mi mindig vártunk vissza.-állt fel Hazza és megölelt szorosan.
- Én meg azt hittem, hogy nélkülem jobban ellesztek.-mondtam halkan.
- Ez nem igaz!-mondta Liam és Louval egyszerre felálltak, majd körénk jöttek és egy nagy csoportos ölelést kaptam.
- Akkor együtt a banda?-kérdezte Louis.
- Igen!-válaszoltuk kórusba, majd elröhögtük magunkat.
Kicsit a srácoktól elvonatkoztatva észre vettem Jesst a kanapé sarkába, aki néha ránk mosolyog majd elbambul. Kikerülve az őrjöngő srácokat lehuppantam mellé.
- Azért remélem egy picit te is örülsz.-cukkoltam.
- Persze.-mondta mosolyogva, majd felállt és elindult, de előtte vissza nézve így szólt: - De többet olyan sms-t ne! Bármiről van szó megtudod oldani egyedül is.-és elindult Zaynhez majd lágyan megcsókolta. Tudom, hogy meg kéne ezt szoknom de muszáj volt elfordítanom a fejem. Közben arra gondoltam, hogy Jess most nyíltan tisztázta velem, hogy Zaynt választotta és hagyjam őt békén. Hát oké, ha ezt akarja! Nekem most végre újra itt vannak a srácok és egy engesztelésre váró barátnő is vár rám. Szóval elleszek nélküle is.

Sophia szemszöge:

Beleegyeztem, hogy jöjjön értem olyan hatra majd menjünk haza és beszéljük meg ezt a dolgot. De ő ragaszkodott hozzá, hogy elvigyen vacsorázni. Így egy elegáns fehér fölsőt, egy fekete nadrágot és egy hozzá illő magassarkút felvéve vártam rá. Időközben a lányok is bejöttek a szobámba és kérdezgetni kezdtek.
- Sophiii, ugye Niall bácsi miatt voltál ideges ma?
- Először is nem Niall bácsi, Liza, hanem Niall. Másrészt igen miatta. Kicsit összevesztünk délelőtt.
- De ugye nem haragszol már rá?-kérdezte Nicole.
- Nem tudom, ez bonyolult. Még én sem tudom, hogy mit érzek pontosan.-mondtam halkan ezt inkább magamnak.
- Csöngettek! Nyitom!-ugrottak fel a lányok és már rohantak is az ajtóhoz.
Mire én leértem, Niall már az előszobában várt egy hatalmas vörös rózsacsokorral a kezében.
- Ezt neked .. hoztam!-nyújtott át és látszott rajta, hogy zavarban van.
- De édes!-kiáltott fel Liza majd Niall felé fordult.- Niall bácsi, ugye nem fogtok megint veszekedni Sophival?
- Liza!-szóltam rá, mikor a vázába helyeztem a csokrot.
- Mi neem ..-kezdett volna bele Niall, azonban mellé léptem és megszólaltam:
- Jóéjt lányok!- és karon ragadva húztam ki az udvarra, mielőtt a lányok nagyon bele kezdenének.
- Tudják?-kérdezte zavartan Niall.
- Rájöttek, mikor idegesen jöttem át hozzájuk.-mondtam lazán, majd Niall finoman megrántott így megálltunk.
- Sajnálom.-mondta és lesütötte a szemét.
Nem tudtam mit mondjak erre. Miért kér bocsánatot, mert vissza lépet? Vagy mert veszekedtünk? Ááá mindegy. Mellé léptem és adtam egy puszit az arcára, erre édes mosollyal felnézett rám és tudtam, hogy most minden oké.
- Éhes vagyok.-mondtam viccesen és az eddigi kellemetlen hangulat eltűnt.
- Akkor siessünk!-válaszolt vidáman, majd autójához vezetve kinyitotta az ajtót.

- Ne egyszerre!-szóltam Niallre, amikor az összes halrudacskát megfogta.
- De így fincsi!-mondta két falat között.
Ismét nevettem egy igazán nagyot. Ezen az estén már vagy századjára. Furcsán jól érzem magam, talán azért mert még nem beszéltünk a 'kis' problémánkról.
- Te nem eszel?-kérdezett rá, amikor a gondolataiba mélyedve csak piszkáltam az ételt.
- De, csak eszembe jutott a reggel..-kezdtem rá térni.
- Ó..-ennyit mondott, majd ő is abba hagyta az evést.- Figyelj...-tudtam, hogy ez hosszúnak ígérkezik, ezért félbeszakítottam.
- Várj, előbb had én mondjam el. Mert a végén úgy is az lenne, hogy nekem mi a bajom ezzel. Szóval, tudod .. örültem, neki végre normálisan élhetünk, normális barátom illetve kapcsolatom lehet. Nem olyan celebpáros féle. Erre vissza mész a bandába és újra az összes újságban te leszel vagyis mi leszünk majd... Szóval nekem már a kapcsolatunk legelején is ezzel voltak gondjaim, aztán kiléptél és azt hittem megoldottak, de most ismét visszatértek. Úgyhogy sajnálom, de kicsit tartok ettől.

Értem.-ezt az egy szót hallottam Nialltől, azóta mióta eljöttünk az étteremből. Én nem mertem rákérdezni az úton, hátha elkezd magától beszélni. Viszont amikor, már a szobájában sem mondott semmit akkor megszólaltam:
- Hozzám fogsz ma még szólni? Vagy mennyek el?-indultam az ajtó felé, azonban rám nézett kiismerhetetlen tekintettel és megszólalt:
- Maradj!

Hope szemszöge:

Mikor haza érkeztem, ez a látvány fogadott a szobában; egy meztelen Harry. Egyből halkan kuncogni kezdtem, mire ő azonnal megfordult.
- Szia!-mosolygott rám, majd közelebb lépet.
- Hát te?-kérdeztem zavartan, és próbáltam nem a lényegre nézni.
- Zuhanyoztam, aztán téged vártalak.
- Hmm.-fogtam meg az állam és végig néztem rajta.
Ő rögtön kapcsolt és közelebb lépve érzékien csókolt meg. Kezeim a nyaka köré fontam, de ő azonnal elvette onnan és a csupasz fenekére rakta. Egyből rámarkoltam, mire elégedetten felmordult. Ezzel a kis közjátékkal teljesen elfeledkeztem az eredeti problémámról és hagytam, hogy levetkőztessen, majd meztelenül az ágyra dobjon.
- Hééé, finoman!-szóltam rá, mire ő jobban elmosolyodott és így szólt:
- Azt hittem durván is szereted.-majd beharapta az alsó ajkát és fölém mászott. Kezét lassan felvezette a mellemen, amik mostanra már megkeményedtek és elég érzékennyé váltak. Furcsán érzékennyé, hisz eddig szerették amikor Harry eljátszadozott velük, azonban most szólnom kellett, hogy hagyja abba, ugyanis fájtak.
- Talán akkor ez tetszeni fog.-súgta a nyakamba, majd az ujjait a hasamon keresztül végighúzta, és lassan belém vezette. Ez elviselhető volt, sőt egyre jobban tetszett.
- Gyorsabban..-lihegtem és megszorítottam a felkarját.
- Amit csak akarsz.-csókolt a fülem mögé, majd gyorsítani kezdett. Éreztem, azt a bizonyos lüktetést, azonban a hasamban nem az orgazmus görcsös érzése épült, hanem valami egészen más. Fájdalmasan más.
- Ááááá, állj!-kiáltottam fel, majd összehúztam magam.
- Mi a baj?-kérdezte Harry megijedve.
- A hasam .. -húztam fel a lábam, majd átkaroltam a kezemmel.- Hihetetlenül görcsöl.
- Várj, keresek gyógyszert.-kelt ki az ágyból azonnal, majd egy boxert felhúzva ment le a konyhába.
Nehezen feltápászkodtam és kivánszorogtam a fürdőszobába. Tükör elé állva láttam, hogy teljesen sápadt vagyok. Egy kis vizet engedtem a tenyerembe és lehajolva meg akartam mosni az arcom. Azonban hirtelen szédülni kezdtem, majd tehetetlenül rogytam össze a hideg csempén.

V.fejezet 13.rész

Meghoztam a legújabb részt!
Ismét csak a szokásosat tudom mondani: köszönjük a türelmet és a kommenteket!
Jó olvasást, Kiki :*

Hope szemszöge:

Miután elmúlt a hasfájásom, kicsit összeszedtem magamat, felöltöztem, és lementem a konyhába azzal a céllal, hogy írok egy üzenetet Harrynek: ''Boltba mentem! xo''.
Ám még mielőtt találtam volna üres cetlit a konyhában, Harry hazaért.
-Szia kicsim. Hát te?-adott egy puszit a homlokomra.
Ahogy közelebb lépett, éreztem ahogy teste vibrál a fáradtságtól.
-Épp boltba készülök.-mondtam, majd fogtam a pénztárcámat és a táskámat.
-Elviszlek kocsival.-mondta.
-Nem! Vagyis.. -tűrtem a fülem mögé a hajamat- köszi édes, de nem kell. Te csak menj fürödj le. Kicsit sétálok.
-Rendben, ahogy akarod.-kacsintott, majd felszaladt az emeletre. Direkt nem mondtam Harrynek, hogy jöjjön velem. Nem szeretném, hogy tudjon erről az egészről... még nem.
Így hát fogtam magam, és elindultam. Út közben -időhúzásként- bementem még egy-két shop-ba.
Már kb. két órája bolyongtam ide-oda... Ennyi, nem húzhatom tovább az időt. Elindultam a konkrét cél felé, a gyógyszertárba.
Már csak két lépés volt az ajtóig, de amint a kilincshez akartam nyúlni, lefagytam. Egyszerűen nem ment.. nem tudtam megtenni. Talán a félelem vezérelt, sőt biztos.
Csak álltam ott, és vártam. Magam sem tudom mire, talán a bátorságot vártam... de nem jött.
Harry SMS-e zökkentett ki a töprengésből: " Merre vagy kicsim? Hiányzol! :* ''
Úgy döntöttem, hogy kicsit még várok. Hátha megjön, biztos nincs semmi baj. Huh, jól van Hope, csak ne gondolj rosszra.
Hát fogtam magam, és elindultam hazafele. Nem tudom, hogy jó döntés volt-e, hogy nem vettem meg a tesztet. Bár így is úgy is izgulok. Igy, hogy most nem tudok semmit, azon izgulok mi van ha...
Amúgy pedig ha pozitív lenne, azon izgulnék, hogyan mondjam meg Harrynek, vagy egyáltalán megtartanánk? Harrynek biztos nincs szüksége egy gyerekre, legalább is még nincs...
Istenem... a legrosszabb helyzet, amibe nő kerülhet valaha.

Sophia szemszöge:

Niall ért haza.- néztem ki a konyhaablakból.
Gyorsan összedobtam egy kis ebédet, mire haza jön, gondoltam éhes lesz.
-Szia!- jött be.
-Szia, remélem már éhes vagy!- kiabáltam neki, de nem jött válasz.
-Niall!- szóltam neki ismét, ám a következő pillanatban arra ijedtem fel, hogy valaki hirtelen megragad a csípőmnél fogva, és az kiabálja:
-Persze, hogy éhes vagyok!
-Niall, te nem vagy normális, a szívbajt hozod rám.- mondtam.
Egy fülig érő mosoly volt az arcára festve, ami furcsa módon, nem akart lekopni.
-Mi az? Mi ez a nagy öröm?- kérdeztem, mert valahogy nem számítottam erre a nagy boldogságra, hisz most írta alá a szerződésbontást.
-Azt hittem, már meg sem kérdezed.- mondta, miközben leült az asztalhoz.
Én kiraktam a tányérokat, odavittem az asztalra az ebédet, miközben értetlenül néztem, most már tényleg nem értem.
-Az a helyzet,- várta meg, míg én is leülök -mégsem lépek ki a bandából. Nem írtam alá a papírokat.
Szóhoz sem jutottam.
-Hogy? De hogyhogy? Mármint.. mi? Niall ezt most nem értem. Miért változtattad meg a döntésedet?
-Tudom, hogy ez egy kicsit fura, de most, hogy téged megtaláltalak, így már biztonság érzetem van, megnyugodott a lelkem, erre vágytam. Azonban rá kellett jönnöm, hogy így is hiányzik valami az életemből, és ez a banda.
Egy szó sem jött ki a torkomon, csak pislogtam vele szembe.
-De mi a baj? Nem örülsz.
-Niall, komolyan nem tudom, hogy most mit gondoljak.
-De miért kicsim? Mi itt a gond?
-Hogy mi itt a gond? Az, hogy ezek szerint én nem vagyok neked elég a boldogsághoz. Tehát én nem tudlak maximálisan felvidítani? Tehát én csak arra kellettem, hogy rágyere, neked mégis a banda a fontosabb?
-Nem, Soph! Félreértettél valamit. Én nem azt mondtam, hogy a banda a fontosabb, hanem azt, hogy rájöttem, a banda is fontos, és nem tudnám ott hagyni.
Lehet, hogy csak én fújtam fel ezt a dolgot? Nem tudom, de ezek a szavak nagyon rosszul estek: " biztonságban érzem magam...rá kellett jönnöm, hogy így is hiányzik valami..."
Mi az, hogy biztonságban érzi magát?! Most, hogy van valaki, most, hogy már lefeküdtünk, biztos a dolog, és most már mehet vissza a bandához?
Nem hiszem el, hogy ezt mondta.
-A banda hiányzik, vagy Jess?- nyögtem  ki, talán kicsit bunkó stílusban, majd felálltam azt asztaltól, és távoztam.
-Soph! Hogy mondhatsz ilyet? Gyere vissza, most hová mész? Beszéljük ezt meg!
-Dolgoznom kell!-kiabáltam vissza, és már ott sem voltam.
Nem tudom, hogy fog menni ma a munka. Félek, hogy a lányokon fogom levezetni a feszültséget.

Jessica szemszöge:

Délután, Zayn a TV előtt ült, én pedig az ebéd után mosogattam. Mikor végeztem, én is csatlakoztam hozzá.
Ölébe hajtva a fejemet, összekuporodva próbáltam hagyni, hogy kényeztessen. Lassan el kezdte pödörni a hajamat, amitől teljesen kirázott a hideg.
-Figyel csak!- szólalt meg.
-Igen?- pillantottam fel rá.
-Olyan régen voltunk már kint kettesben. Nem megyünk el császkálni egy kicsit?
-Tetszik az ötlet.- csücsörítettem neki, mire válaszolt egy csókot kaptam.
-Akkor öltözzünk.-mondta, majd felkapott az ölébe, és felcipelt az emeltre.
Felöltöztünk, bár nem túl gyorsan, mert néha eltereltük egymás figyelmét a csupasz testrészeinkkel.
Végül sikerült alkalomhoz illően felöltöznünk:

-És hová megyünk pontosan?- kérdeztem az ötletadót.
-Nem tudom.- mosolygott, majd megragadta a kezemet, és elindultunk.
Először a plázában kötöttünk ki, aztán betértünk egy kávéházba.
-Bocsi, ki kell mennem a mosdóba.- szólaltam meg, mikor megéreztem, hogy rezeg a telefonom.
Siettem, valamiért rossz előérzetem volt. Amin ránéztem a képernyőre, görcsbe rándult a gyomrom:
" Jessy, muszáj segítened... senki mással nem tudnám most ezt megbeszélni. Niall "
Ezt nem hiszem el. Most mit írjak neki? Megígértem neki, hogy barátja leszek, de Zaynnek is megígértem, hogy vele leszek. Jó ez nem lenne megcsalás, de akkor is, végre együtt lehetünk.... mit érezne, ha itt hagynám pont Niall miatt?! Nem.
" Ne haragudj, de most elfoglalt vagyok... "
Nem tudtam más megoldást. Zaynt biztosan nem fogom itt hagyni. Nem. Ott vannak a fiúk, velük is megtudja beszélni, biztos vagyok benne... De vajon mi lehet a baj?
Próbáltam nyugtatni magam, de az biztos, hogy az este már nem lesz olyan jó, mint amilyennek indult.

V.fejezet 12.rész

Harry szemszöge:

Megint korán ébredtem. Mostanában egyre többször van ez így. Korán fekszem és korán kelek. Régen volt szokásom ez, amikor koncertekre jártunk de most hogy semmi dolgom nincsen nem értem.
Jaaj a jó öreg koncertezés, kicsit hiányzik az egész. Sőt nem csak kicsit. Viszont most, hogy már Niall nincs velünk, nem sok kedvünk maradt a koncertezésre, vagy akár egy újabb turnéra. Nem azt mondom, hogy nem lenne jó egy nagyot bulizni csomó Directionerrel, hanem hogy Niall nélkül nem lenne az igazi.
Végre kikeltem az ágyból és lementem a konyhába inni egy bögre kávét. Arra a döntésre jutottam, ha már ilyen szépen süt a nap elmegyek futni. Mostanában így is ritkán jut idő arra, hogy egyedül legyek és kitisztítsam a fejem vagy akár a jövőmön gondolkodjak esetleg. Elfutottam a közeli parkba majd egy leágazóson mentem végig és egy erdős rész mellett futottam el. Persze összetalálkoztam néhány kedves rajongóval, akik rávettek arra, hogy pózoljak. Elkezdtek kérdésekkel bombázni, amikre megmondom őszintén még én sem tudtam válaszolni: "mikor lesz a következő koncert?" "Niall soha többet nem fog énekelni?" "mikor láthatunk együtt a barátnőddel?".
Egyik sem olyan dolog amiről naponta beszélgetünk. Niallel már jó rég óta nem beszéltünk komoly témáról csak ilyen alap dolgokról szoktunk ha összefutunk. Koncertezésről hallani nem hallottunk semmit a managementől, szóval nem hiszem, hogy lesz. Ha csak mi nem kérvényezzük. De nem hiszem, hogy van kedve a srácoknak egy 4 tagos koncerthez. És egy elég magánéleti kérdés Hoperól, nem beszéltünk még arról, hogy kéne egy kicsit együtt mutatkozni vagy ilyesmi. Persze, néha elmegyünk ide oda együtt, de a sztárvilágban illetve a médiában nem nagyon szereplünk közösen. Majd rákérdezek, hogy mennyire szeretné belevonni a médiát az életünkbe. Viszont most már ideje volt haza mennem, mert még a végén eltévedtem volna.

Hope szemszöge:

Reggel egyedül ébredtem a nagy ágyban. Körbe néztem és észre vettem egy cetlit a mellette lévő párnán.
" Elmentem futni. Nem sokára jövök. Csók. " Így előkerestem Harry egyik kedvenc felsőjét és magamra kapva mentem le a konyhába kakaót inni. Még Jessék is mélyen aludtak, amikor a konyhában görcsölni kezdett a hasam. Leraktam a csészét és berohantam a fürdőbe, arra gondolva, hogy biztos megjött. De nem az volt, így egy meleg vizes palackkal visszaültem az ágyba és összegömbölyödve vártam, hogy elmúljon. Lehet picit visszaaludtam, ugyanis fél 10-kor a telefonom rezegni kezdett. Sms jött Harrytől: "Jó reggelt kicsim! 10 perc és hazaérek. x" Erre csak elmosolyodtam és kiléptem belőle, azonban amikor megláttam a mai dátumot egy kisebb sokk ért. Már lassan két hónapja nem jött meg?!! Hogy lehetek ekkora hülye, hogy elfelejtettem?! Nem szoktam felírni, ugyanis előtte lévő nap mindig fáj a fejem és azt tudom, hogy körülbelül hány nap múlva kell megjönnie. Istenem, annyi minden történt ez a két hónap alatt, hogy egy pillanatra se jutott eszembe ez a fontos dolog. De ugye nem az miatt nem jött meg, hogy esetleg .. één .. öhm terhes lennék?! Ilyen nem történhet meg, ugye? Mindig védekeztünk, vagy legalábbis azt hiszem. Tuti, hogy nem került oda csak úgy. Én nem lehetek terhes. Nem nem és nem. Jézusom, ha ez Harry megtudná! Semmikép nem mondom el neki addig, amíg nem vagyok benne biztos. Azt hiszem ma meglátogatom a gyógyszertárat.

Niall szemszöge:

Lassan mennem kellene Simonhoz, de valahogy nem akarok elindulni. Furcsa érzésem volt már tegnap este óta. De miután felkeltem ismét rám tört az egész hiányérzet. Vagy nem is tudom, minek nevezzem. Tudom, hogy már nem vagyok benne a bandában, viszont ez az egy aláírás választ el attól, hogy visszavonhatatlan legyen a kilépés. Félek, mi van ha rosszul döntök?! Most hogy Sophia mellettem van. Most, hogy van egy barátnő mellettem, már nem érzem azt, ami miatt ki akartam lépni a bandából. De nem tudom mi tévő legyek. Nem akarom, hogy hülyének nézzen a főnökség. Vagy egyáltalán a srácok vissza akarnának fogadni?! Lehet inkább nélkülem koncerteznének. Nem tudom, félek meghozni ezt a döntést úgy, hogy már nem érzem igaznak.
- Drágám, lassan indulnod kéne!-simított végig a hátamon Soph.
- Igen tudom.-sóhajtottam.- Megyek már.-nyomtam egy csókot az arcára és fogtam a kocsikulcsokat majd elindultam a város másik oldalára.

Simon már bent a várt az irodában, nagy meglepetésemre egyedül volt.
- Üdv Simon.-fogtunk kezet.
- Szerbusz Niall! Hogy vagy?
- Furán.-válaszoltam őszintén, majd helyet foglaltam mellette a kanapén.
Egyből rápillantottam a szerződésre, ami a dohányzó asztalon hevert egy toll kíséretében.
- A szerződés miatt?-esett le neki egyből.
- Igen, azt hiszem.-mondtam, és egy kicsit elszégyellve magam lehajtottam a fejem.
- Mi a baj? Meggondoltad magad?-tette fel azt a kérdést, amit magamtól sem mertem megkérdezni.
- Öhm ... igazából nem érzem már azt az érzést, ami miatt kiakartam lépni.
- Vagyis?
- Vagyis mióta van Sophi, minden jobb lett és boldog vagyok. Érted ugye?-bólogatott mire folytattam.- Talán ez a kis szünet kellett ahhoz, hogy megtaláljam az utam, és talán ha még lehetséges, akkor újult erővel térjek vissza és folytassam a munkám.
- Értem.-mosolygott nagyon.- Akkor majd hívlak.-mondta és felállt.
- Tessék?-bámultam rá hihetetlenül.
- Niall, még épp időben gondoltad meg magad. Igaz ez már nagyon a végső eset volt, de még időben. Úgyhogy elintézem a többiekkel -gondolt itt a managementre- és hívlak ha megjönnek az új szerződések.-nyújtotta a kezét.
- Uhh, nem is tudom mit mondjak. Köszönöm.-álltam fel és elé sétáltam.
- Szívesen. Tudom, hogy ez most egy hirtelen döntés volt számodra, de hidd el nagyon jól döntöttél. A fiúkkal, a bandában lesz teljes az életed.
Erre az igaz és őszinte mondatára kezét kikerülve öleltem meg szorosan. Láttam rajta, hogy váratlanul érte, de azonnal visszaölelt.
- Köszi még egyszer. Várom a hívásod.-kiáltottam neki már az ajtóból és futásnak eredtem. Annyira boldog voltam. Tényleg ez volt az én gondom. Hiányzott a régi életem, és most, hogy lelkileg rendben vagyok vissza vágytam a bandába. Gyorsan a kocsiba pattanva indultam el Sophiért, hogy aztán elújságoljuk a nagy hírt a többieknek. Nagy levegőt vettem és arra koncentráltam, hogy hogyan fogom előadni az egészet. Nagyon féltem, hogy nem akarnak majd visszafogadni. Esetleg Zayn kiakad, vagy a többieknek nem fog tetszeni, hogy megváltoztattam a döntésem. De el sem tudtam volna képzelni, hogy nem ő velük lesz a gond...

~ Nagyon köszönünk mindent. Remélem ez már többeknek tetszett. Sajnáljuk ha csalódást okoztunk, de mostanában nincs időnk/erőnk/ihletünk. Azért igyekszünk. x