V.fejezet 19.rész

Meghoztam a legújabb részt, ami sajnos meg kell, hogy említsem, az utolsó előtti rész. Remélem mindenkinek tetszeni fog, és nézzétek meg a saját kis videómat a végén... nagyon jó lett szerintem :$
Jó olvasást, 
puszi, Kiki :*

Zayn szemszöge:

-Ki volt az Jess? -kérdeztem, miután lerakta a telefont.
-Tia. -mondta szinte sokkos állapotban.
-Baj van? Mondd már! -kérdeztem ijedten.
-Baj? -pillantott fel- Dehogy van baj! Zayn, ma bemutatják a ruháimat.
-Micsoda? Ez komoly? Ajj gyere ide!- tártam szét a karjaimat, örömömben.
Baromira boldog vagyok, most, hogy az én sikereim mellet, a barátnőm is az lesz.
-És hol lesz a bemutató?
-A Somerset House-ban. -mondta- Zayn én ezt el sem hiszem.
-Pedig hidd csak el, végre... hisz megérdemelted. -nyomtam egy hatalmas puszit a homlokára, és öleltem át derekát szorosan.
-Az igaz, hogy sokat dolgoztam. -mondta mellkasomra tapasztva, izgalomtól vörös arcát.
-Lehet, hogy kipihenten jobb lenne az este nem? Nem fekszel vissza aludni? -kérdeztem tőle, mert az öröm mellett látszott, hogy nagyon kába az este miatt.
-Dehogy fekszem vissza, egy csomó dolgot el kell intéznem. Meg kell hívnom a többieket, elő kell készítenem magamat az estére, meg kell írnom a szövegemet...
-Jó, jó ne is folytasd, akkor viszont gyere, elviszlek egyet kávézni, hogy felébredj. -kacsintottam, majd megfogta a kezemet, és már indultunk is.
Nem terveztem, hogy a belvárosba megyünk, így a legközelebbi kis presszóba sétáltunk el. Kértünk két extra nagy adag espresso-t.

Jessica szemszöge:

Hazafelé eliszogattuk a kávét, majd mikor haza értünk, neki is álltam teendőimnek. Először is összehívtam mindenkit a szokásos beszédterembe (a nappaliba), és ünnepélyesen meghívtam a srácokat és barátnőiket a nagy eseményre.
Számomra olyan volt ez most, mintha az esküvőmre készülődnék, csak ez most egy hirtelen jött szertartás. Szertartás az álmommal, ami után talán végre egymáséi lehetünk, mint férj és feleség.
Ezek után felmentem a szobámba, és telefonon, e-mailben és mindenféle lehetséges módon értesítettem az ismerőseimet.
Anyáék is ott lesznek, ami miatt egy kicsit még jobban izgulok, de közben nagyon örülök.
A beszédemet egy másfél óra alatt sikerült tökéletesre megírnom, így magabiztosan szaladtam a ruhásszekrényemhez, hogy felhúzzam az egy hete szerzett új rucimat, ami tökéletesnek bizonyult a mai estére.

Úgy gondoltam, hogy ha a ruhám ennyire feltűnő, akkor a hajamat csak egyszerűen feltűzöm, ezzel egyensúlyt teremtve. Kisminkeltem magam, de azt sem vittem, túlzásba. Aztán ránéztem az órámra, ami fél nyolcat mutatott, nekem meg kilencre ott kell lennem. Így gyorsan összeszedtem pár elmaradhatatlan dolgot, beraktam a táskámba és útra készen lementem a többiekhez, akik már kész voltak.

-Zayn, szerintem indulhatunk. -mondtam.

Jó volt, hogy nem kellett senkit sem sürgetni, így is elég ideges voltam. Egész nap nem ettem semmit, a gyomrom tartalma mindössze az a 2,5 dl kávé volt, amit reggel ittam, de azóta már az sincs bennem talán. A  hasam görcsben, a térdemben folyamatosan visszatérő rángatózás van, a kezem remeg, a tenyerem izzad, a szívem zakatol. Valahogy így tudnám jellemezni azt, ami bennem lejátszódik.

Valamiért úgy éreztem, hogy elfelejtettem valamit, de mivel nekem mindig ilyen érzésem van, valahányszor elindulok otthonról, nem hagytam, hogy emiatt az érzés miatt elkéssek. Hát beszálltunk az autóban, és elindultunk. Muszáj volt minimum egy órával korábban elindulni, hisz a helyszín a központban van, és ki tudja, mekkora dugóba keveredünk. És különben is, nehogy én legyek az aki utolsónak érkezik a saját divatbemutatójára. 

Na majd ha nagykutya leszek én is... akkor megtehetem majd...-ábrándoztam el egy pillanatra, amikor eszembe jutott.

-Jesszusom Zayn, otthon hagytam a beszédemet! -estem pánikba.

-Jess, ez biztos, mert most már nem tudok megfordulni. Ráhajtottam az autópályára. A következő kijárat nem most lesz.

-Ezt nem hiszem el. -kezdtem el sírni.

Hihetetlenül elkeseredett voltam, nem is csoda, hogy eltörött a mécses. Akkora feszültség volt bennem, hogy azon csodálkoztam, hogy még csak most kezdtem el sírni.

-Figyelj Jess. Figyelj rám! -állt félre Zayn a leállósávba, majd telefonon odaszólt Harryéknek, hogy egy kicsit lemaradunk.

-Figyelj rám. -csatolta ki magát, majd közelebb hajolt- Jess, te vagy a legokosabb, legszebb, legbájosabb lány, aki valaha ismertem. Használd azt a nagy szívedet. Tudom, hogy a papírod nélkül is menni fog, hisz mikor megírtad azt a szöveget, akkor is a csak a szívedet használtad. Minden itt van bent, tudod te is. Tette kezét a mellkasomra, majd homlokát az enyémre biccentette. Csak bámultam hatalmas,barna, csillogó szemeibe, ahogy a sötétben, az autópálya fényei sejtelmesen megvilágították.

Zihálásom csillapodott, könnyeim elapadtak. Már csak a szipogás kényszere uralkodott el rajtam, meg persze Zayn szavai.

-Nagyon szeretlek, és el sem tudnám képzelni, mi lenne velem nélküled. -mondtam, majd szégyellősen elrántottam tekintetemet az övéről.

Kezével államnál fogva, óvatosan megemelte fejemet, majd lágyan megcsókolt.

Puha ajkain parfümjének illata érződött. Keze lassan átvándorolt a tarkómra, és ott lassú mozdulatokkal masszírozni kezdett. Imádom, mikor ezt csinálja. Alsó ajkamat enyhén beszippantva eresztett el.

-Na jobban vagy? -kérdezte.

-Sokkal. -válaszoltam, miközben olyan szinten lecsillapodtam, hogy az elmondhatatlan.

Neki köszönhetően, egy hihetetlen önbizalom öntött el. Elhittem, hogy sikerülhet, csak bíznom kell magamban.

Negyven perc múlva megérkeztünk a Somerset House-ba, ahol csillogó fogadtatásban részesültünk.

-Ms. Irish, kérem jöjjön utánam. -jött oda egy öltönyös, ötven év körüli bácsi.

Egy utolsó, biztató csók, és már mentem is utána. Út közben be is mutatkozott, Ralfnak hívták.

Ralf bevezetett az öltözőbe, ahol mintegy harminc modell járt fel s alá, egyik székből a másikba, miközben azokat a ruhákat viselték, amiket még csak pár napja vetettem papírra. 

Életem egyik legboldogabb pillanata volt ez.

-Jessy! -hangzott egy hatalmas köszöntés, amit persze egyből felismertem.

-Pablo! -rohantam hozzá, és öleltem meg- El sem tudom mondani, mennyire köszönöm.

-Imádom a ruháidat. Egyszerűen fantasztikusak! Hol bujkáltál eddig te kis zseni?! -csípte meg az arcomat.

-Figyeleeeem!! -tapsolt hármat, mire mindenki néma csendben felé fordult és hallgatta, amit mond- Nagy örömmel mutatom be kollégáimnak Jessica Irisht, aki megalkotta a mai bemutató kollekcióját. 

Majd mindenki elkezdett tapsolni. Nagyon zavarban voltam. Az összes fodrász, sminkes, modell, biztonsági őr, és még sorolhatnám rám fókuszált, és végre... amire vártam, elismerték a munkámat.

-Jól van kicsim, van még tizenöt perced a kezdésig. Addig gyere velem. -mondta, majd belökött egy sminkes székébe, aki megigazította az alapozómat.

-Jól van, úgy látom fodrászra nincs itt szükség, akkor mehetünk is tovább.

Elvezetett a kifutó mögé, ahol már megkezdődött a felkonferálásom.

-Még öt perc. Addig szedd össze a gondolataidat, a beszéd után itt várlak, ne izgulj!

Az az öt perc, mint egy másodperc, úgy tűnt el a semmibe.

-És most fogadják sok szeretettel Jessica Irisht! -mondta felkonferáló, majd  tapsvihar közepette kilibbentem a mikrofon mögé.

-Jó estét, köszöntök mindenkit, aki eljött ma, hogy megnézze munkáimat. Valaki azt mondta nekem: használd a szívedet. -pillantottam, Zaynre, aki az első sorban ült anyuék s a többiek mellett.-Hát én azt tettem, és így születtek meg a ruhák, amiket az este folyamán látni fognak, és remélem, annyira elnyerik majd a tetszésüket, mint Pablonak, aki nélkül ma este nem állnék itt. De nem csak neki szeretném megköszönni, hanem azoknak is, akik a legnehezebb pillanatokban is ott voltak, ott vannak támaszul. Amikor esténként az íróasztal felett görnyedve már a ceruza is kiesik az ember kezéből, amikor az utolsó remény is elszállni látszik, vagy amikor az ünnepelt otthon hagyja a beszédét -mosolyodott el mindenki.-Egyszóval megszeretném köszönni a szüleimnek, a barátaimnak... és a szerelmemnek. Nélkülük nem menne.

És Zaynnek igaza volt. Hatalmas tapsot kaptam, amit egy rövid ideig élveztem, majd megfordultam, és levonultam. Pablo valóban ott várt. Együtt visszamentünk az öltözőbe, ám mielőtt elindulhattam volna a nézőtérre, hogy elfoglaljam a helyemet, Pablo megállított.

-Hova, hova?

-A nézőtérre megyek. -mondtam.

-Nem hinném, neked még lesz egy kis dolgod ma este. -mondta, majd elém hozta az egyes számú ruhát, ami egy bábura volt húzva.

-Ebben te fogsz ma felvonulni. A legszebb ruha. Megérdemled.

-Ez most komoly? De én nem vagyok modell, én nem hinném, hogy...

-Semmi de. Tökéletes leszel. -majd megragadott a kezemnél fogva, és ''rám uszította az dolgozóit''.

Hope szemszöge:

Nagyon örülök Jessnek, ahogy mindenki más is körülöttem. A beszéde is gyönyörű volt, meg is könnyeztem.

-Fú ezek a modellek nagyon jól néznek ki. -szólalt meg Harry.

-Héj! Én is itt ülök. 

-Tudom, -simította meg a combomat- a legszebb modell  te lennél. Egyből kiszúrnálak, és lekapnálak a kifutóról. -bókolt.

-Hahaha, arra kíváncsi lennék. És mi volna, ha nekem nem jönnél be?

-Olyan nincs... -mondta.

-Igaz, olyan nincs. -csókoltam meg.

Már egy ideje megy a divatbemutató, ám Jess helye még mindig üres.

Na mindegy, nem töröm a fejemet, hogy merre lehet, biztosan lefoglalja a munka. Inkább tanulmányozom a jobbnál jobb ruháit.

 Már lement az összes ruha, amikor a lámpákat eloltották, és egy reflektor világított a kifutó bejárata felé. Aztán megjelent Jessy.

Egyszerűen csodálatos volt abban a ruhában, és azt is ő tervezte. Talán a legszebb ruha volt rajta. Nagy meglepetés volt ez mindannyiunknak, mert senki sem számított arra, hogy ő is bevonul. Hatalmas ováció fogadta. Aztán felvonult egyszerre az összes modell, ahogy a végén szokás.

Jess sikertörténetének eddig ez volt a csúcspontja. Egy nagyszerű estét zárhatott.

A divatbemutató után hazajöttünk, de Jess még bent maradt, egy sajtótájékoztatón Zaynnel.

Zayn szemszöge:

Egyszerűen hibátlan volt az este. Büszkébb nem is lehetnék a barátnőmre.- Néztem a végig gyönyörű lányon, miközben szülei dicséretét hallgatta.
-Jaaj nagyon büszkék vagyunk rád kicsim. Tudtuk, hogy sikerülni fog. -mondta az anyja, mire az apja viccesen megjegyezte:
-Hát hiába, az apjára ütött!
-Na jól van, apádnak is pihennie kell. Ti is menjetek haza lassan. Mi megszállunk egy hotelben, itt leszünk még néhány napot, majd találkozunk holnap.
-Jól van anyu. Megyünk mi is. -mondta Jess, majd elbúcsúzott szüleitől a ma napra.
Szorosan átkaroltam, majd elindultunk az autóhoz. Fél óra alatt haza is értünk, mivel ilyenkor már nincs akkora forgalom. Fél tizenkettőkor már otthon is voltunk.
-Úgy látszik, már mindenki lefeküdt aludni. -szólaltam meg, majd felkaptam, és felrohantam vele a szobánkba.- Annyira szeretlek Jessica Irish. Vagy ne haragudj, tegezhetlek még a ami este után?
-Hát nem is tudom, hogy megengedhetem e. Jól van, nyugodtan tegezz. -mondta, majd hosszú csókolózásba kezdtünk. Nem tudtunk megállni, és nem is akartunk. Történtek a dolgok, ahogy azoknak történniük kellett. A levegő vibrált köztünk még egyszer kívántam ennyire őt. Mintha teljesen másképp látnám most. Igen most teljes a kép. Most, hogy neki is sikeres, és boldog élete lehet. Megnyugtat a tudat, hogy sikerült neki,a cél amit el akart érni. Igen, megnyugtat, hiszen ez számomra is egy cél volt, mivel egyek vagyunk.

Jessica szemszöge:

Életem eddigi legjobb estéjét gyönyörűbben nem is zárhattuk volna Zaynnel.-gondoltam magamban, de úgy tűnik, aki  tényleg szeret, az még tudja fokozni a boldogságodat.

Hangosan szuszogva és kiizzadva feküdtünk egymás mellett, a takaró alatt, amikor Zayn az éjjeliszekrénye fiókjába nyúlt, felkelt, és megkért, hogy üljek az ágy szélére.
-De miért? Mi lesz ez Zayn? -kérdeztem értetlenül.
-Jessica Irish. Hogy tetszik az a név, hogy Mrs. Malik? Vagy az, hogy Jessica Malik? -kérdezte, miközben letérdelt elém.
-Úr Isten -szökött egy könnycsepp a szemembe.
-Hozzám jönnél feleségül? -rántotta elő háta mögül a kis dobozt, aminek nyitva volt a teteje.
-Zayn... azt hiszem... azt hiszem rossz döntés lenne.
-Tessék? -nézett kétségbe esetten, mint akiben egy világ dőlt össze.
-Rossz döntés lenne azt mondai, hogy nem! -ugrottam fel, majd magammal rántottam, és megcsókoltam.
-Szóval igen a válasz? -csillogtak szemei.
-Igen, igen, igen, igen !!!!! -sírtam el magam, majd felhúzta az ujjamra a gyűrűt, és ismét megcsókolt.

Örömittasan feküdtünk vissza az ágyba. 

Zayn hamar elaludt, de a mosoly nem ült le arcáról. Én valahogy sehogy sem tudtam elaludni. Annyi minden történ ma, hogy nem megy a lenyugvás. Úgy éreztem végre sínen van az életem. Elindultam a siker útján, a kapcsolatom stabil, körülöttünk mindenki boldog, a banda is újra a régi... Kell ennél több? Nekem nem. 

Aztán elgondolkoztam, mi minden történ az utóbbi 1-2 évben. Annyi mindenen végig mentünk, és úgy látszik minden egyes könny és mosoly megérte, mert most itt vagyok, és legszívesebben itt is maradnék...