V.fejezet 13.rész

Meghoztam a legújabb részt!
Ismét csak a szokásosat tudom mondani: köszönjük a türelmet és a kommenteket!
Jó olvasást, Kiki :*

Hope szemszöge:

Miután elmúlt a hasfájásom, kicsit összeszedtem magamat, felöltöztem, és lementem a konyhába azzal a céllal, hogy írok egy üzenetet Harrynek: ''Boltba mentem! xo''.
Ám még mielőtt találtam volna üres cetlit a konyhában, Harry hazaért.
-Szia kicsim. Hát te?-adott egy puszit a homlokomra.
Ahogy közelebb lépett, éreztem ahogy teste vibrál a fáradtságtól.
-Épp boltba készülök.-mondtam, majd fogtam a pénztárcámat és a táskámat.
-Elviszlek kocsival.-mondta.
-Nem! Vagyis.. -tűrtem a fülem mögé a hajamat- köszi édes, de nem kell. Te csak menj fürödj le. Kicsit sétálok.
-Rendben, ahogy akarod.-kacsintott, majd felszaladt az emeletre. Direkt nem mondtam Harrynek, hogy jöjjön velem. Nem szeretném, hogy tudjon erről az egészről... még nem.
Így hát fogtam magam, és elindultam. Út közben -időhúzásként- bementem még egy-két shop-ba.
Már kb. két órája bolyongtam ide-oda... Ennyi, nem húzhatom tovább az időt. Elindultam a konkrét cél felé, a gyógyszertárba.
Már csak két lépés volt az ajtóig, de amint a kilincshez akartam nyúlni, lefagytam. Egyszerűen nem ment.. nem tudtam megtenni. Talán a félelem vezérelt, sőt biztos.
Csak álltam ott, és vártam. Magam sem tudom mire, talán a bátorságot vártam... de nem jött.
Harry SMS-e zökkentett ki a töprengésből: " Merre vagy kicsim? Hiányzol! :* ''
Úgy döntöttem, hogy kicsit még várok. Hátha megjön, biztos nincs semmi baj. Huh, jól van Hope, csak ne gondolj rosszra.
Hát fogtam magam, és elindultam hazafele. Nem tudom, hogy jó döntés volt-e, hogy nem vettem meg a tesztet. Bár így is úgy is izgulok. Igy, hogy most nem tudok semmit, azon izgulok mi van ha...
Amúgy pedig ha pozitív lenne, azon izgulnék, hogyan mondjam meg Harrynek, vagy egyáltalán megtartanánk? Harrynek biztos nincs szüksége egy gyerekre, legalább is még nincs...
Istenem... a legrosszabb helyzet, amibe nő kerülhet valaha.

Sophia szemszöge:

Niall ért haza.- néztem ki a konyhaablakból.
Gyorsan összedobtam egy kis ebédet, mire haza jön, gondoltam éhes lesz.
-Szia!- jött be.
-Szia, remélem már éhes vagy!- kiabáltam neki, de nem jött válasz.
-Niall!- szóltam neki ismét, ám a következő pillanatban arra ijedtem fel, hogy valaki hirtelen megragad a csípőmnél fogva, és az kiabálja:
-Persze, hogy éhes vagyok!
-Niall, te nem vagy normális, a szívbajt hozod rám.- mondtam.
Egy fülig érő mosoly volt az arcára festve, ami furcsa módon, nem akart lekopni.
-Mi az? Mi ez a nagy öröm?- kérdeztem, mert valahogy nem számítottam erre a nagy boldogságra, hisz most írta alá a szerződésbontást.
-Azt hittem, már meg sem kérdezed.- mondta, miközben leült az asztalhoz.
Én kiraktam a tányérokat, odavittem az asztalra az ebédet, miközben értetlenül néztem, most már tényleg nem értem.
-Az a helyzet,- várta meg, míg én is leülök -mégsem lépek ki a bandából. Nem írtam alá a papírokat.
Szóhoz sem jutottam.
-Hogy? De hogyhogy? Mármint.. mi? Niall ezt most nem értem. Miért változtattad meg a döntésedet?
-Tudom, hogy ez egy kicsit fura, de most, hogy téged megtaláltalak, így már biztonság érzetem van, megnyugodott a lelkem, erre vágytam. Azonban rá kellett jönnöm, hogy így is hiányzik valami az életemből, és ez a banda.
Egy szó sem jött ki a torkomon, csak pislogtam vele szembe.
-De mi a baj? Nem örülsz.
-Niall, komolyan nem tudom, hogy most mit gondoljak.
-De miért kicsim? Mi itt a gond?
-Hogy mi itt a gond? Az, hogy ezek szerint én nem vagyok neked elég a boldogsághoz. Tehát én nem tudlak maximálisan felvidítani? Tehát én csak arra kellettem, hogy rágyere, neked mégis a banda a fontosabb?
-Nem, Soph! Félreértettél valamit. Én nem azt mondtam, hogy a banda a fontosabb, hanem azt, hogy rájöttem, a banda is fontos, és nem tudnám ott hagyni.
Lehet, hogy csak én fújtam fel ezt a dolgot? Nem tudom, de ezek a szavak nagyon rosszul estek: " biztonságban érzem magam...rá kellett jönnöm, hogy így is hiányzik valami..."
Mi az, hogy biztonságban érzi magát?! Most, hogy van valaki, most, hogy már lefeküdtünk, biztos a dolog, és most már mehet vissza a bandához?
Nem hiszem el, hogy ezt mondta.
-A banda hiányzik, vagy Jess?- nyögtem  ki, talán kicsit bunkó stílusban, majd felálltam azt asztaltól, és távoztam.
-Soph! Hogy mondhatsz ilyet? Gyere vissza, most hová mész? Beszéljük ezt meg!
-Dolgoznom kell!-kiabáltam vissza, és már ott sem voltam.
Nem tudom, hogy fog menni ma a munka. Félek, hogy a lányokon fogom levezetni a feszültséget.

Jessica szemszöge:

Délután, Zayn a TV előtt ült, én pedig az ebéd után mosogattam. Mikor végeztem, én is csatlakoztam hozzá.
Ölébe hajtva a fejemet, összekuporodva próbáltam hagyni, hogy kényeztessen. Lassan el kezdte pödörni a hajamat, amitől teljesen kirázott a hideg.
-Figyel csak!- szólalt meg.
-Igen?- pillantottam fel rá.
-Olyan régen voltunk már kint kettesben. Nem megyünk el császkálni egy kicsit?
-Tetszik az ötlet.- csücsörítettem neki, mire válaszolt egy csókot kaptam.
-Akkor öltözzünk.-mondta, majd felkapott az ölébe, és felcipelt az emeltre.
Felöltöztünk, bár nem túl gyorsan, mert néha eltereltük egymás figyelmét a csupasz testrészeinkkel.
Végül sikerült alkalomhoz illően felöltöznünk:

-És hová megyünk pontosan?- kérdeztem az ötletadót.
-Nem tudom.- mosolygott, majd megragadta a kezemet, és elindultunk.
Először a plázában kötöttünk ki, aztán betértünk egy kávéházba.
-Bocsi, ki kell mennem a mosdóba.- szólaltam meg, mikor megéreztem, hogy rezeg a telefonom.
Siettem, valamiért rossz előérzetem volt. Amin ránéztem a képernyőre, görcsbe rándult a gyomrom:
" Jessy, muszáj segítened... senki mással nem tudnám most ezt megbeszélni. Niall "
Ezt nem hiszem el. Most mit írjak neki? Megígértem neki, hogy barátja leszek, de Zaynnek is megígértem, hogy vele leszek. Jó ez nem lenne megcsalás, de akkor is, végre együtt lehetünk.... mit érezne, ha itt hagynám pont Niall miatt?! Nem.
" Ne haragudj, de most elfoglalt vagyok... "
Nem tudtam más megoldást. Zaynt biztosan nem fogom itt hagyni. Nem. Ott vannak a fiúk, velük is megtudja beszélni, biztos vagyok benne... De vajon mi lehet a baj?
Próbáltam nyugtatni magam, de az biztos, hogy az este már nem lesz olyan jó, mint amilyennek indult.