V.fejezet 5.rész

Ne haragudjatok a késésemért, csak tegnap nagy fellépés volt, aztán a sulira is készülődni kell. De sikerült meghoznom a részt. Ebből most már tényleg kiderül, hogy pontosan hogyan is döntött Niall...

Jó olvasást, Kiki :*

Sophia szemszöge:

Egyszer csak lelassított mellettem egy fekete autó, lehúzta az ablakot, és kiszólt belőle valaki.

-Hahó, hát te hova indultál?

Majd mikor benéztem az autóba, Niallt láttam meg. Olyan jól nézett ki, hogy egyszerre elszállt minden bánatom, bár egy kis harag még volt bennem.

-Hát én haza fele igyekeztem. Azt hittem, már el sem jössz. - szálltam be közbe az autóba.

-Ne haragudj, csak útközben megálltam, szedtem neked virágot. - mosolygott, majd átnyújtott egy hatalmas csokor virágot.

-Na jó, ezt nem hiszem, hogy te szedted, de nagyon szép. Köszönöm. - pirultam el.

-Te vagy a szép. Komolyan, nagyon csinos vagy.

-Köszönöm. 

Na jó, ennél vörösebb már tuti nem lehetek…

-Indulhatunk? - kérdezte.

-Igen,de hova is megyünk?

-Voltál már a londoni vidámparkban?

-Nem, még soha. - csillant meg a szemem.

Imádom a vidámparkokat. El sem hiszem, hogy komolyan elvisz engem oda. Fura, még mindig látszott rajta a tegnapi megviseltség, de most mintha valahogy más lenne. Kivárom a megfelelő pillanatot, és rákérdeztek erre az este folyamán.

Az oda út alatt nagyon jól elvoltunk. Rengeteget nevettünk, - bár látszott Niallen, hogy nem tud igazán felszabadulni - kicsit részletesebben is bemutatkoztunk, de csak a család témáig  jutottunk el. 

Mikor megérkeztünk a vidámparkhoz, Niall keresett egy parkolóhelyet, leparkolt, majd kiszállt, odaszaladt az ajtómhoz, és kinyitotta nekem azt.

-Hölgyem. - mondta, mint egy igazi angol úriember.

-Oh, köszönöm. - pirultam el ismét.

Megvettük, pontosabban Niall megvette a belépőjegyeket.

-Na, mire szeretnél először felülni? - kérdezte.

-Mondjuk az óriáskerékre. - mutattam a hatalmas játékra, tág pupillákkal.

Sikerült rátapintania a gyenge pontomra, a játékra. Ez egy plusz pont neki. 

-Rendben, akkor menjünk. - mosolygott egyet, majd elindultunk. 

Beültünk az egyetlen szabad „kosárba”, ugyanis teltház volt, és alig voltak férőhelyek. Kicsit frusztrált ez a helyzet, mert nem szerettem volna, ha valaki észrevesz miket. Nem szeretnék holnap a címlapokon virítani. Hála az égne, úgy néz ki a nagy tömegben nem vesz észre minket senki. 

-És mesélj magadról egy kicsit Sophi. - szólalt meg Niall, mikor elindultunk.

-Hát hol is kezdjem... A londoni történetem ott kezdődik, hogy au pair-ként költöztem ide, egy családhoz, Hollisékhoz.

-Szóval szereted a gyerekeket? - kérdezte.

-Imádom őket, főleg a két Hollis kislányt.

-Ez aranyos. Ezek szerint őket hoztad magaddal a koncertre is, ugye?

-Ömm ez így nem pontos. Inkább ők hoztak magukkal engem. - mosolyodtunk el egyszerre.

-Ja igen, de meg kell köszönnöm nekik.

-Miért?

-Mert másképp nem ismertelek volna meg. - mondta. 

És most mi következik?! Igen!!! A pirulás. Komolyan mondom, ez alatt az este alatt, le fogok barnulni, ha ez így megy tovább.

Nagy csönd lett egy pillanatra. Niall teljesen magába zuhant, és csak úgy meredt a távolba. Itt a remek pillanat, hogy rákérdezzek:

 -Minden rendben?

-Ömm.. persze, minden oké, bocsi.

-Niall, ne nézz madárnak. Tudom, hogy valami nem stimmel, és azt is tudom, hogy a bandával van valami. Vagy tévedek?

-Nem, igazad van, de honnan tudod ezt mind?

-A vak is látja, pontosabban, aki észreveszi a belső érzéseiteket, a flancos kis popsztár külső mögött. 

Ismét egy mosoly.. és ekkor esett le, hogy nem éppen a legszebben fogalmaztam.

 -Jaj, bocsi, nem úgy gondoltam... - mentegetőztem.

-Semmi baj, igazad van. Az igazság az, hogy ebbe már én nem tartozok bele. - mondta.

-Ezt most nem értem, ne haragudj.

-Az a helyzet, hogy kiszálltam a bandából. Ma írtam alá a papírokat. Vége.

-Micsoda? De miért? - kerekedtek el a szemeim.

 Mindenre számítottam csak erre nem? Vajon mi lehetett az oka ennek a hatalmas döntésnek? Hisz a rajongók is oda vannak érte.

 -Hát az elég hosszú történet. - mondta.

-Ömm.. ha jól számolom, még 3 kör, plusz az egész este vissza van. Az elég idő nem?

-De igen, csakhogy én nem azért hívtalak randira, hogy a problémáimról beszélgessünk, hanem azért, hogy megismerjelek.

-Viszont ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy elmondod mi a baj, ha találkozunk.

-Igazad van...Hu, hát az egész úgy kezdődött, hogy beleszerettem Zayn barátnőjébe...

-Ő a szőke, vagy a barna hajú lány? - vágtam közbe.

-A barna, Jessica. ... és ebből lég nagy kavarodások lettek, ugyanis Jess is érez/ érzett irántam valamit, de Zaynt szereti. Én pedig az az ember vagyok, aki nem ad fel mindent csak úgy. Ez még több galibát szült. És a végén úgy döntöttem, kiszállok, így lesz könnyebb mindenkinek.

Niall szemszöge:

-Mindenkinek, vagy csak neked? – tette fel a legelgondolkodtatóbb kérdést Soph.

-Na ez az amit nem tudok, de most már mindegy is. - mondtam.

 Elég nehéz volt felidézni a múltat, de ez már tényleg a múlt. Most azzal kéne foglalkoznom, hogy a jövőm és még előtte a jelenem hogy alakul.

 Sophi nagyon tetszik nekem, nem csalódtam benne, sőt, nagyon pozitív élmény.

Véget ért a menet az óriáskeréken. Leszálltunk.

 -Mit szólnál ahhoz, ha most hagynánk a lelkizést, és inkább élveznénk, hogy itt vagyunk... egymással.

-Rendben. - mondta, majd elindultunk a többi játék felé.

-Akkor legyen valami adrenalinnal teli élmény a következő. - javasoltam.

-Benne vagyok! - nevetett.

Szinte egyszerre szúrtuk ki a „Kobrát”. Egyből szaladtunk, és már ültünk is fel.

Nagyon jól éreztük magunkat. A menet után kicsit leültünk egy padra, megvártuk, míg elmúlik a hányinger, aztán ittunk egyet, vettünk vattacukrot, és sétálgattunk.

Csak reménykedtem benne, hogy ilyen jól sül el ez a randi, egészen addig, amíg nem figyeltem fel a körülöttünk lapuló fotósokra.

-Ezt nem hiszem el. - ragadtam meg Sophi kezét, és berántottam a fotófülkébe.

-Jesszus mi történt? - kérdezte rémülten.

-A hülye paprazzók megtaláltak minket. - mondtam, miközben ő mindössze két centire volt tőlem. Csak bámultam gyönyörű szemeibe.

Nem hezitáltam tovább, egyre közelítettem, hogy megcsókoljam. Annyira kívántam szája ízét. Zihálásán éreztem a vattacukor illatát, amit nemrég fogyasztott. Azonban már csak egy hajszál hiányzott, amikor elkapta fejét, és kirontott a fülkéből.

-Ne haragudj, de nekem most mennem kell. - mondta.

Szinte ki sem tette a lábát a függöny mögül, a vakuk már nekiálltak villogni, és kattogni. Nem volt más választásom, utána rohantam, majd a dzsekimmel, ahogy csak tudtam takartam magunkat a fotósok elől.

Nem hiszem el, hogy ezeknek a majmoknak mindig el kell rontaniuk mindent.

Szaladtunk a kocsihoz, de Soph nem szállt be.

-Gyere! Hazaviszlek! - mondtam neki.

-Köszi, inkább fogok egy taxit. Ne haragudj, de pont ettől féltem. Nekem nem való ez az élet. Te egy sztár vagy, még ha ki is léptél a bandából. Körülötted mindig ott lesz a felhajtás, és én ezt nem tudom elviselni. Én egy egyszerű lány vagyok. Ne haragudj. Köszönöm az estét, és nagyon jól éreztem magam, egészen eddig a pontig.

-De Sophi... - döbbentem meg.

Sophia szemszöge:

Fogtam egy taxit, és már ott sem voltam. Vissza nézve az ablakból Niall még mindig ott ült az autóba. Szegény nem kapott szikrát. Istenem mekkora szerencsétlen vagyok.

De pont ettől féltem. Én nem akarom, hogy rólam szóljanak a hírek. Inkább maradok a magam kis egyszerű világában. Túl sokat dolgoztam a mostani életemért, hogy ezt csak úgy feladjam egy szerelem miatt. És ki tudja meddig tartana ez a fellángolás. 

Szegény szóhoz sem jutott. Most szállt ki a bandából, és még ez is a nyakába lett zúdítva. De nem tehettem mást...

A taxival túl hamar értem volna haza, így félúton megkértem, hogy rakjon ki. Inkább sétáltam innen. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Csak pörögtek a filmkockák az agyamban... 

Lehet, hogy elrontottam mindent?