V. fejezet 2.rész

~ Sziasztok . :) Köszönöm a sok visszajelzést az előző részről, örülök, hogy a többségnek tetszett. Valóban ki lehet találni, hogy miért írtuk bele ezt a lányt, de azért remélem így is tudunk meglepetést okozni, és nem mondjátok azt hogy sablonos. Jó olvasást. x

* Egy kis zene a részhez : *

* 5 nappal később *

Niall szemszöge:

Ebben az öt napban jóformán magam alatt voltam és szinte mindenkit kerültem. Legalább is igyekeztem. Az első két napban senki nem szólt hozzám. Először azt hitték, hogy majd rájövök magamtól és visszavonom a dolgot, de később már azért nem álltak velem szóba mert megharagudtak rám. Ők nem értették meg a kilépésem okát, és önzőnek neveztek.
A harmadik nap viszont Jess megtalált és sírva próbált lebeszélni a távozásról. Megmondtam neki, hogy nem miatta döntöttem így, nem kell ez miatt rosszul éreznie magát. Csak magam miatt hagyom ott őket: egyrészt ez mindenkinek jobb lesz, másrészt én is jobban fogom érezni magam. Legalábbis ezt remélem.
Az többi két napban igyekeztem elfogadtatni a srácokkal a helyzetet és ezt a pár napot jobbá tenni. Nehezen ment, viszont amikor az utolsó, vagyis számomra az utolsó koncertre próbáltunk, néha megtört a jég és úgy hülyültünk mint régen. Ez már nagyon hiányzott, azonban még ezek miatt sem maradnék. Hamar eltelt ez az 5 nap és most itt állunk, nem sokkal az végső koncertem előtt, és megmondom az őszintét félek. Ugyanis a koncert után pár nappal fogjuk közölni a rajongókkal a döntésem és félek, hogy rosszul fogják fogadni. De hát nincs más választásom, ezt elhatároztam és nem fogja a döntésemet megváltoztatni semmi.
- Niall, gyere ide, te jössz!-szólt Lou a fodrászunk és beültetett a székbe.
Egy darabig néztem magam a tükörben, majd Lou szipogására lettem figyelmes.
- Héé, mi a baj?-fordultam felé.
- Utoljára csinálhatom meg a hajad.-nézett rám szomorúan, majd amikor megfogtam a karját, így szólt:- El sem hiszem, hogy miattad sírok.-nevette el magát, majd gyors letörölte a könnyeit és befejezte a hajam.
Igen, szinte mindenkit megrendített a hír, de muszáj lesz elfogadniuk, hiszen már csak a papírokat kell aláírnom és vége. Ez a koncert utána, - a napokban - meg is fog történni, szóval nincs vissza út.
- Srácok, 10 perc és kezdünk!-szólt a hangmérnökünk, majd mindannyiunk kezébe nyomott egy mikrofont.
- Huuuh!-fújtam ki a levegőt és próbáltam nem ráparázni vagy a kilépésemre gondolni. Nem volt az olyan könnyű, mint aminek látszik. Eddig én is erősnek és határozottnak mutattam magam, de most, ha rápillantok a Directionerekre - akik mind miattunk vannak itt, akik nélkül nem lennénk sehol - és eluralkodik rajtam a félelem. Vajon hogy fogadják majd? Remélem megértik majd és így is támogatni fognak.
- Gyertek ide!-intett Louis és mind köré gyűltünk.
Sikerült a srácokkal arra szinte jutni, hogy már támogatnak engem és nem utálkoznak a döntésem miatt. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Meg még azért is mert jobbá akarják tenni az utolsó koncertemet, pedig mondtam nekik, hogy nekem az is bőven elég, hogy itt vannak velem.
- Akkor háromra!-szólt hangosan Harry.- Egy .. kettő .. három!

- One Direction!!!-hangzott el a csapat kiáltásunk, majd egyesével felugráltunk a színpadra.

* Félórával a koncert előtt *

Sophia szemszöge:

Azt hiszem, minden megvan: táska, telefon, könyv, jegyek, fényképezőgép, gyerekek.
- Oké, mehetünk!-kiabáltam a hátsó ülésre, ugyanis Miranda megengedte, hogy én vezessek és egyedül hozzam el a gyerekeket a koncertre. Nagy levegőt vettem, és kiszálltam az autóból. Fel voltam készülve - a videókból - a rajongók tömegére, de az ami ott várt még így is sokkolt. Több száz sikítozó kislány állt a bejárat előtt és tolongott. Hihetetlen, hogy ennyire be vannak zsongva egy kis koncerttől. Bár ez vonatkozik a csajokra is; ez a két kis törpe az út eleje óta, sőt már reggel óta a fiúk dalait énekelték. Mind a két oldalról elkaptam a kezüket majd a parkolóból átsiettünk a bejárathoz, ugyanis engedték már be az embereket. Gyorsan befurakodtunk a tömegbe és felmutattuk a jegyünket. Mivel nekünk VIP jegyünk volt egy kisebb folyosón mentünk keresztül, ami rögtön a színpad elé vezetett. Nagyszerű, így tuti nem fogok tudni olvasni.-gondoltam magamban majd, a gyerekek sikítozására lettem figyelmes.
- Úristen! Úristen! Mindjárt látjuk őket!
- Te jó ég! Itt lesz az orrom előtt Harry!-folytatta Nicole.
- Mi lesz ha ledobnak valamit?-kérdezte Lisa.
- Ledobnak?-fordultam feléjük.- Szoktak olyat is?
- Hát néha, mondjuk múltkor Louis ledobott néhány kislabdát. Vagy egyszer Harry egy zászlót.
- Vagy amikor Liam a cipőjét?-kérdezett rá Lisa ismét.
- Azt nem Liam dobta le, hanem Harry miután lerángatta Liam lábáról.-nevetettek fel a lányok.
Jesszusom, hova kerültem?! Egy csapat óvodást fogok nézni, ahogy bohóckodnak a színpadon?! Lehet, jobb lesz ha előveszem a könyvem.

Hirtelen elindult egy kisfilm, mire felkaptam a fejem és bámulni kezdtem a kivetőt. Olvastam, hogy a szünetekben vetítenek a srácokról valamit, de nem tudtam, hogy rögtön az elején is. Figyelmesen végig néztem, de sok értelmes dolgot nem láttam benne, csak hülyültek össze vissza, mint a gazdag kölykök a nyári szünetben, akik nem tudják unalmukban mit csináljanak. Aztán hirtelen nagy füst és a semmiből - és valóban az orrunk előtt - előtűntek a srácok.

Egyből énekelni kezdtek, ami meglepett ugyanis a videókon először beszélgetni szoktak. De nem zavart. Nagy szemekkel pásztáztam végig őket, hogy valóban olyanok e mint a videóban. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem ugyanolyanok. Most valahogy nem volt meg bennük az vidámság, ami az ökörködéshez kell. Én legalább is így vettem észre. Néhányszor rámosolyogtak egymásra, de inkább úgy tűnt, hogy csak a megszokott köröket róják a színpadon. 

Éppen egy bulizós szám ment, valami olyasmiről szólt, hogy éljünk amíg fiatalok vagyunk, amikor a szőke srác pontosan elém állt be. Jobbra balra néztem és láttam, hogy mindenki tombol, ugrál vagy éppen sír. Én meg mint egy szerencse csomag állok a sikítozó lányok között, és nem hogy még énekelnél, de még mozogni se mozgok. Ez elég kellemetlen volt, főleg úgy, hogy az egyik tag méterekre állt tőlem és nézett. Ezért egy pillanatra lehunyva a szemem elkaptam a ritmust és mozogni kezdtem. Mikor kinyitottam a szemem és felnéztem a színpadra a srác a hátsó zsebéből elővett egy kendő szerűséget és oda hajította nekem. Gondolom, gratuláció azért, hogy mozogni kezdtem; milyen kínos. Elvörösödve elkaptam majd mosolyogva néztem fel, azonban ő már tovább száguldozott.

Minden lány sikítozva és féltékenykedve nézett rám, amint a kezemben szorongattam a szőke kendőjét. Ez fura volt, vagy inkább kedves?!

- And girl, you and I. We're about to make some memories tonight! -énekelték a srácok és Niall - megkérdeztem Nicolt - rám mutatott. Nem tudtam, nem elpirulni ismét. Ez kedves volt tőle. Már kezdtem jól érezni magam, sőt nem gondoltam volna, hogy miattuk illetve Miatta leszek zavarban. A szám végén pedig az egész tömeg, és most már bevallom én is, ordítottuk az utolsó sort:- And Live While We're Young!
Kis szünet következett és ismét elindult egy kis film. Azt figyelve gondolkoztam el a dolgokon. Pontosabban csak egy dolgon, Niallen. Szeretem magam előtt feltérképezni az embereket, így végig gondoltam a látottakat: mindannyian elég szomorkásan léptek a színpadra, aztán elénekeltek pár számot látszat mosollyal, aztán amikor kiszúrt engem, igazi mosolyt láthattam rajta. Legalábbis én azt hiszem. Jó is lenne.
Jesszus, miért gondolok ilyet?! Hiszen még egy órája utáltam a popsztár fiúcskákat. Az lehet, de azt hiszem Niallt most nem úgy látom, mint egy beképzelt bunkó popsztár, most inkább egy srácnak tűnik, aki kedveskedett egy lánynak.-válaszoltam magamnak. De hát lehet, hogy csak álca, kitudja.
- Sophiii! Olyan szerencsés vagy!-mondta már vagy századjára Lisa.
- De hogy, ez csak egy kendő, majd vissza adom a dedikáláson.-mondtam és ahogy elhallgattam a fiúk jelentek meg ismét.

Beszélgettek a közönséggel, majd megválaszoltak néhány twitter kérdést. Aztán egyszer csak felugrottak egy rámpára és becsatolták magukat. Én csak néztem mint a moziban, amikor egy emelő segítségével felemelkedtek a magasba és elsuhantak a fejünk felett. Persze ezt nagyon lassan és közben több szám is lement, de azért ez nagyon látványos volt. A másik oldalon is volt egy kis színpad, azon megálltak és ott is előadtak néhány számot. Majd vissza csatolták magukat és elindultak a nagy színpad felé.
- Gyerünk Shopia, integess!-noszogatott Nicole, amikor majdnem a fejünk fölé értek. Egy gyors integetést küldtem a srácoknak, majd újra a színpad felé fordultam. Nem vagyok valami nagy rajongó típus, persze nekem is vannak kedvenceim, de nem bírok ilyen ellazultam illetve őrülten viselkedni ha meglátom őket.
Következett a harmadik szünet és egy újabb kis film. Kezemben még mindig szorongatva kendőt vártam, hogy vége legyen a vetítésnek és láthassam őket.

Srácok újra elő bukkantak, majd felsétáltak az előbbi lépcsős-rámpás részen és leültek. A göndör hajú beszélt egy kicsit, hogy már csak egy szám van vissza, és hogy nagyon örülnek, hogy ennyien eljöttünk mert ez nekik sokat jelent. Észrevehetően megváltozott minden egyes srác arca, ezeknél a mondatoknál. Mind komorak sőt inkább szomorúak lettek. Annál a mondatnál, hogy "remélem mindig támogatni fogtok minket", Niallre néztek, de csak egy pillanatra. Gondolom a fanatikusok nem szúrtak ki semmit, de én, mint kívülálló rosszat sejtettem. Végül felcsendült az utolsó dal és a srácok elkezdték énekelni:

(Mindenképp nézzétek végig, kell a folytatáshoz.:)

Te jó ég, el sem hiszem! Niall sír, szinte mellettem az összes rajongó sír, én pedig szipogok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megtud hatni, ez a kevésbé beképzelt, bunkó popbanda. De valahogy ezzel a remek számmal mégis sikerült nekik. Ez a hatalmas rajongó tábor - akik végig énekelték ezt a számot - azt hiszem ezek meg is érdemlik a könnyeket. De persze jó értelemben sírunk. Gondolom, vagyis most már csak remélem. Ugyanis a srácok a színpad közepén ölelkeznek, és ha a szemem nem csal mind sírnak. Ez már nem az a meghatódok-a-rajongóimtól sírás, hanem valami egészen más. Alapjáraton kíváncsi típus vagyok, úgyhogy elhatároztam, hogy az autogramosztogatáson - amikor a kendőt is vissza akarom adom - rákérdezek erre a dologra is.

Ui: Remélem, tetszett a hossza a résznek illetve a sok kép és zene benne. Igyekeztem, úgy megírni, mintha minden olvasó ott lett volna a koncerten. Remélem átjött. :)