IV.fejezet 5.rész

~ Sziasztok :)) Itt is gyorsan megragadnám az "alkalmat" és közölném, hogy az új design az új 'korszak' miatt van . ;)) köszönöm azoknak akik az előző rész alá leírták a tetszésüket (ide is lehet még bátran). :)  éééés köszönöm mindenkinek aki velünk tart. Itt az új rész, jó olvasást. x

Harry szemszöge:

Nem tudtam mi tévő legyek, nem értettem hogy Taylor miért van újra itt? Azt hittem, hogy békén hagy miután tönkretett. Azt hittem, hogy soha többet nem látom viszont. Azonban most, hogy az életem kezdette egyenesbe jönni, hogy lett egy gyönyörű barátnőm ő újra felbukkan. Ez biztos, hogy nem a véletlen műve. Tudom, hogy tervez valamit, de meg fogom állítani, bármibe is kerüljön. Még egyszer nem tapos rajtam vagy bármelyik szerettemen keresztül. Ezekkel a fojtogató gondolatokkal sétáltam az utcán. Meg kell őt keresnem, muszáj megtudnom, hogy miért jött vissza. Megtéve azt az 5 perces jól ismert sétát már a ház előtt álltam. Féltem, hogy megint nekem fog esni vagy éppen az ellenkező és kedves, nyálas lesz. Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes gyorsan elbújtam, hogy ne vegyenek észre ugyanis az anyjával jött kifelé.
- Anya, nem akarok elmenni.-hisztizett a nyávogós hangján.
- Tay, de most azonnal elmegyünk és veszünk ajándékot, csak úgy nem állíthatsz be.-mondta az anyja majd távoztak a házból.

Ajándékot? De vajon kinek? Nagyon remélem, hogy nem hozzánk akar jönni. Azt megbánná. Jobbnak láttam, ha most haza megyek. De mielőtt ő lepne meg, én fogom őt, ugyanis ma még visszatérek ide.

Haza érve Hope már a nappaliban Tv-zett.

- Jó reggelt.-csókoltam meg a homlokát és leültem mellé.
- Neked is.-mosolygott.-Merre jártál?

- Csak sétáltam egyet.-hazudtam .. istenem, most először hazudok neki mialatt járunk, és ezt is Taylor miatt. Fuu most még jobban gyűlölöm mint eddig. Hope furán nézz rám ugyanis az arcomra is kiülhetett az undor jele. Gyors mosolyt erőltetek az arcomra és benyúlok a takaró alá elterelésképp. Látom, hogy tetszik neki amint az oldalát simogatom, ugyanis lehunyta a szemét. Gyorsan átrakja rám is a takarót, így már ő is tevékenykedhet. Keze a combomra téved és lassan simogatja. Fejét a vállamra helyezi és így nézzük tovább a mesét. A barátnőm mellett teljesen kikapcsoltam, elfeledkeztem a közelgő "veszélyről". 

Egész délelőtt hamar elillant és az ebédet az asztalnál hárman fogyasztjuk. Gemma ugyanis hamar lelépett a barátaival.

- Fiam, sikerült elintézni a dolgot?-kérdezi anya halkan mikor kiviszem a tányért.

- Nem igazán. De ma még megpróbálom.-kezd megfeszülni a testem ha rá gondolok.

- Én találkoztam vele ma.-mondja anya félénken.

- Micsoda?-csattanok fel, hupsz ezt már Hope is meglátta.

- Mi a baj?-jött oda ő is a tányérjával.
- Semmi.-vágom rá egyből. Látom, hogy Hope kellemetlenül érzi magát, de tudni akarom, hogy mi történt ezért így szólok:- Ülj csak vissza, egy perc és jövök.

- Harry, nem volt semmi baj. Kedvesnek tűnt.

- Ő kedvesnek? Na ne viccelj!-próbálok kevésbé kiakadni.
- Csak a boltban futottunk össze, rám köszönt, megkérdezte, hogy, hogy vagyok és ennyi.

- Ennyi??? Mit beszélgetsz te vele??? Tudod, hogy mit tett.

- Tudom igen, de most kedves volt. Nem kell úgy kiakadni.-fogta meg a vállam nyugtatásképp.

- Oh szóval akkor jót cseverésztetek?! Legalább kiderítettél valamit?

- Hát annyit, hogy jól van és állítólag pihenni jött vissza.

- Aham.-mondom lenézően.
- Aztán szóba kerültetek.
- Kerültünk?-ismét feszülté válok.
- Hope és Te. Azt mondta megszeretné ismerni az új barátnődet.
- Na azt már nem!!-csapok a konyhapultra.- Nem engedem Hope közelébe.-kiabálom, nem érdekel, hogy meghallja ez az igazság. Nem érdekel, hogy mennyire kedvesen benyalizta magát anyánál, nem jöhet át. Erről gondoskodom. Visszafordulva látom, Hope értetlen arcát.
- Mi az?-kérdezi félénken.
- Semmi!-szólok rá, talán túl erősen. A düh még mindig tombol bennem, ha most nem adom ki egyszerűen felrobbanok.- Elmegyek sétálni.-mondom majd egy vizesüveget fogva indulok el.

Pont időben érkeztem ugyanis éppen befelé tartotta a házba, egyedül. 

Kicsit mögé futva szólok utána:

- Taylor! Beszélnünk kel!

Ő meglepettem hátra fordul, majd néhány másodperc múlva gúnyos mosolyra húzza a száját.

- Ó Harry, szívesen.-válaszolja majd bevár és együtt megyünk be a rengeteg emléket őrző házba.

Zayn szemszöge:

Egy üveg kész .. jöhet a második.-mormolom magamban miközben azon töprengek, hogy hol rontottam el. Igen, ideáig jutottam, hogy most magamban keresem a hibát. Valószínűleg én rontottam el valahol, hogy Jess Niallhez ment. Nála vigasztalódott vagy fogalmam sincs mit tett. De még is van .. csókolóztak. A barátnőm és a legjobb barátom. Vagyis talán a volt barátnőm és a volt legjobb barátom? Nem tudom, hogy hova tegyem ezt a jelzőt. Nem akarom Jesst elveszteni. De Niallből elegem van. Ezzel a gondolattal húzom meg újra az üveget.

Mit tévő legyek? Most tuti, hogy nem ő fog rám találni mint legutóbb. Itt az ideje, hogy én találjam meg. Szépen lassan feltápászkodtam és elindultam, az első percek elég nehezen mentek, megkellet találnom az egyensúlyom meg hát a járdát.

Az ajtaja elé érve kifújtam a levegőt és próbáltam józannak tűnni, de félperc múlva elröhögtem magam. Ugyan, minek álcázzam azt ami nyilvánvaló?! Mocskosul berúgtam. Bekopogtattam és vártam, perceken belül az én csodálatos barna hajú istennőm nyitott ajtót.

- Zayn?!-meglepve kérdezte.

- Tádááám!-tártam szét a karom.

- Jézus mi van veled? Részeg vagy?-esett le neki egyből.
- Ó de még mennyire.-mondtam majd egy lépcsővel feljebb léptem így az arcunk nagyon közel kerül egymáshoz. Éreztem, hogy ő is egyből megcsókolna de nem teszi. Lehunytam a szemem és próbáltam picit előre dőlni. Ő azonban egyből elkapta a mellkasom és így szólt:
- Ne Zayn! Menj haza!

- Mi? Dehogy! Oda biztos nem. Ott van Niall.-mondtam ki azt ami először eszembe jutott, kezem reflexből ökölbe szorult a név hallatán.

- Nekem szükségem van az egyedüllétre. Mondtam, hogy időre van szükségem.-vágta hozzám ezeket a súlyos szavakat.

- Neee Jess, kérlek, ne lökj el magadtól!-fogtam meg a kezét majd a szívemhez tettem.-Érzed ezt?! Még mindig ezt váltod ki belőlem. Kérlek beszéljük át ezt az egészet.
Láttam, hogy meglágyul az arca, de amilyen hirtelen jött olyan hamar el is tűnt. Kezét levéve a mellkasomról megszólalt:
- Sajnálom Zayn!-lépett hátra és becsukni készült az ajtót. Azonban az agyamat elöntötte a düh. Mi az hogy nem beszélhetjük meg? Én jövök ide könyörögni. Én? Aki az áldozat?! Hiszen engem csaltak meg. Ide jövök azzal, hogy felejtsük el és simán újra kezdhetnénk mindent. Erre elküld??! Ez nem végződhet így.

- Bezzeg ha Niall lett volna itt, már rég a nyakába ugranál.-szóltam oda neki.

- Hogy mit mondtál?-lépett ki a házból és már az ő szemében is láttam dühöt.

- Jól hallottad te azt.-mosolyodtam el, azonban egy nem várt dolog történt. A jobb kezével erőteljesen arcon vágott.

- Nagyot csalódtam benned, Zayn Malik!-ordította a képembe majd sarkon fordult és besietett a házba. Az arcom sajogni kezdett, kezem oda rakva próbáltam enyhíteni a fájdalmamat, azonban perceken belül rájövök arra, hogy nem az arcom fáj már, hanem a szívem szakadt meg...