III.fejezet 19.rész

Juhúú, meg van a 160 feliratkozó, és haladunk a 200.000 felé!!!

Nagyon köszi!!!

A következő két rész (ezzel együtt) fejezetzáró, így fokozzuk, az izgalmakat.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem lesz több fejezet, boldogan vágunk bele egy újabba!!!

Hát akkor izguljatok, és jó olvasást!!!

Kiki :*

Jessica szemszöge:

A fejem majd szét szakad. Mintha mind két oldalról feszítenék. De miért? És egyáltalán hol is vagyok?

Nagyon nehezen akaródzik kinyílni a szemem. Te jó ég, mi ez a szag, és ez a hangzavar? Egyre jobban émelygek. Vegyék már le a hangerőt, nem kell kiabálni! Áu-áu-áu, az agyam lüktet, de iszonyatosan.

Lassan kinyitottam a szemem. Elég homályos minden, de a sok ismeretlen alak között ott van egy, akit mindenkinél jobban ismerek: Hope.

-Hmmm-morogtam-Hope?

-Igen? Jessy, hogy érzed magad?-kérdezte.

-Hát a fejem szét fog szakadni hamarosan, úgy érzem.

-Mindjárt hoznak neked fájdalomcsillapítót.

-Az jó lesz.

-Itt vannak a többiek is.-mutatott a mögötte álló fúkra.

Öten voltak, azt tudom, de hogy kik voltak az már nem.

-És ők kik?-kérdeztem, mire az egyik fekete hajú fiú, elkezdett sírni:

-Ettől féltem-omlott össze.

-Mi? Mi a baj?-kérdeztem.

-Nem emlékszel? Tényleg nem rémlik semmi?-kérdezte.

-Bocsi, de tényleg nem.

-Azt tudod, hogy mi történt? Hogy miért vagy itt?-kérdezte Hope?

-Nem, ömm nem rémlik. Az utolsó emlékem, hogy pakolunk be az új házba Londonban. Más nem rémlik. Talán a költözésnél történt valami?

-Nem...Jess.. azóta már egy év eltelt.-mondta Hope.

-Mi? Az lehetetlen. Az hogy lehet? Egy év? Ne beszélj butaságokat. Most mire jó ez, hogy átvertek?-akadtam ki.

-Csssst... nyugi Jess, ne izgasd fel magad.-csitított a kreol fiú, karomat simogatva.

-De, te szedd le rólam a kezed. Azt sem tudom, ki vagy, erre itt simogatsz? És hogy ne lennék kiakadva, mikor azt mondjátok, hogy egy teljes év kiment a fejemből! Egyáltalán mi történt akkor pontosan?-kérdeztem, de mielőtt neki állhatott volna Hope elmesélni a történteket, a főorvos nyitott be egy nővérrel.

-Jó napot. hogy van a beteg?-kérdezte, miközben a nővér egy adag fájdalom csillapítót injektált az infúziómba.

-Nem emlékszik az elmúlt egy évre.-mondta Hope.

-De doki, ez meddig lesz így? Ezt nem lehet valahogy előhozni, ezeket az emlékeket?-kérdezte a bozontos hajú, ölelgetve Hope-ot.

Mi folyik itt? Miért ölelgeti a legjobb barátnőmet? És ő miért hagyja ezt? Ezek a srácok most komolyan kik, és hogy tetszhet bármelyik is valakinek? Még az a szöszi, az jól néz ki, de a többiek....

Zayn szemszöge:

Ennyi volt? Vége? Vége mindennek? Nem hiszem el. Miért kell mindennek tönkremennie? Hogy fogok én ezután ránézni Jessre? Én.. legszívesebben világgá futnék. Minden porba hullt. Minden, ami fontos volt nekem. Minden, azaz Jess. Hogy fogok nélküle élni, mikor rám se néz?! 

-Valószínű, hogy idővel visszajönnek majd az emlékek, de erre 35% az esély.

-Az nem túl sok ugye?-kérdeztem, miközben magam elé bámultam.

-Bízni kell..-veregette meg a vállamat, egy kis erőt adva.

-Mikor jöhet haza? -kérdezte Niall.

-Akár már ma. -mondta, majd kiment a kórteremből.

Jess úgy döntött, hogy már ma hazajön, ahogy az orvos mondta. Mindenki bízott benne, hogy az otthoni levegő mindent helyretesz. Elég hosszú volt a hazafele út. A repülőn megpróbáltam közelíteni Jess felé. Melléültem, de abban a pillanatban felállt, és beült Hope és Harry közé.

Mintha a szívemet taposták volna ezek a gesztusok. 

-Jól vagy? Minden oké?-ült le hozzám Hope, látva, hogy Jess ott hagyott.

-Nem Hope. Nem vagyok jól. Mindennek vége. Érted? Mindennek. 

-Dehogy is. Még semmi sincs veszve.

-De már nem szeret. Látod, mennyire irtózik tőlem?

-Lehet hogy meg kéne mondani neki, hogy mi is volt köztetek valójában.

-Nem.. az még korai lenne. Majd ha úgy érzem, én szeretném elmondani neki.

-Ahogy gondolod, de kitartás.-mondta, majd visszaült Harry-hez.

Jessnek azt mondtuk, hogy összehaverkodtunk Londonban, és együtt átjöttünk Párizsba egy kis kiruccanásra. Tehát ő csak annyit tud, hogy haverok vagyunk... Nagyszerű....Csak haverok...

A landolás után hazamentünk. Jess pontosan emlékezett a lakásukra.

Fordult a kulcs a zárban...

Egyre izgatottabb voltam, hiszen abban reménykedtem, hogy mikor benyit, bevillan neki minden.

De hiába.. Semmi nem történt.. Lerakta a cuccait a kanapé mellé, leült, és csak nézett ki a fejéből.

-Szóval pontosan mi is történt?-kérdezte.

-Hát az úgy volt, hogy elmentünk ugye Párizsba, ahogy azt már említettük, és megcsúsztál az egyik élményfürdőben...

-És ott vertem be a fejemet...

-Emlékszel?-vágtam a szavába.

-Rémlik.. csúszda! Csúszdán vertem be a fejem. Ömm..nem..más nem rémlik.

-Semmi?-kérdezte Hope.

-Nem. Semmi.

-És rám? Rám nem emlékszel?-kérdeztem.

-Nem. Miért veled mi volt?

-Áhh semmi, csak..csak jól elvoltunk. Ez minden. Gondoltam eszedbe jutott, de ha nem, hát nem...

Reménytelen. Annyira el vagyok veszve. Esélyem sincs már többé. Ez lehetetlen hogy valaha is emlékezni fog rám.

Annyira elkeserített, hogy ki kellett mennem egy kicsit a levegőre, mielőtt mindenki szeme láttára sírom el magam.

A teraszon viszont rám törtek a könnyek. A zokogás vulkánként tört ki belőlem.

-Mi az te sírsz?-kérdezte Harry, aki ismét utánam jött.

-Nem,nem én csak..-törölgettem a könnyeimet.

-Nyugi, nem szégyen az. Megértelek. De hidd el, minden rendbe fog jönni.

-Nem, semmi nem fog már rendbe jönni. Jessica látni sem akar. Rohadtul nem kíváncsi rám, úgyhogy, nem tudom mit erőlködöm.

-Mi van? Te most komolyan beszélsz? -adott két pofont-Hallod, azt hittem nem hallom jól. Miről beszélsz? Nem adhatod fel. Normális vagy? Én feladtam, mikor Hope eltűnt? Nem. Úgyhogy meg ne halljam még egyszer, hogy feladod. Fontos neked?

-Persze hogy az, de...

-Nincs de-adott még egy pofont-Ha fontos, akkor küzdj érte!

-De..-akartam belekezdeni, mire ő már emelte a kezét, hogy egy újabb pofont adjon.-Nem, nincs több pofon.-mondtam.

-Akkor?!-fenyített be.

-Jó-jó, igazad van. Jesszusom, komolyan itt pityergek, a helyett, hogy harcolnék?!

-Ez a beszéd. Szedd össze magad, és küzdj. De azt ne feledd, hogy nem kell egyből rámászni. Szépen lassan közelítsd meg..

-Kösz haver...

-Nincs mit. Mindig itt leszek.

Igaza van Harrynek nem szabad feladnom. Nem hagyom, hogy csak úgy kárba vesszen ez a szerelem. Bementünk a nappaliba, elköszöntünk a lányoktól, és a cuccainkkal együtt átmentünk a lakásunkba. Holnap nehéz nap vár rám. Meg kell tennem az első lépést annak érdekében, hogy visszaszerezzem Jessy-t. Otthon, ledőltem, és egy-két szál cigi mellett kigondoltam, mi a teendőm.

Jessica szemszöge:

Eléggé durva volt ez a nap. Már amennyit ébren voltam belőle. Azt hiszem most jót fog tenni, egy forró fürdő, és egy alvás. Igen, az jó lesz.

Így is tettem.

Másnak eléggé korán keltem. Mondjuk azért, mert már előző nap kialudtam magam. Lementem a konyhába, ahol Hope már sürgött-forgott. 

-Hát te?-kérdezte-Hogy-hogy ilyen korai vagy?

-Hát azt hiszem kialudtam magam... Hope.

-Igen?

-Folyamatosan Niall jár a fejemben... róla álmodtam.

-Hogy mi?-esett ki a tojás a kezéből, amit a rántottába szánt-És mit álmodtál?

-Azt, hogy valami bulin voltunk, és én megharagudtam valakire, felmentem a szobába, és ő utánam jött. És... csókolóztunk.

-És az nem rémlik, hogy kire haragudtál meg,-kérdezte sejtelmesen.

-Nem. Miért kellene?

-Hát ezt lehet, hogy most csak álmodtad, de valóban megtörtént.

-Hogy mi? És..és ki volt az akire megharagudtam?

-Zayn. Zayn volt az.

-Zayn? Az a fekete hajú srác? Aki folyamatosan utánam teper? 

-Igen. Mondhatjuk így is.

-Akkor biztosan azért haragudtam rá meg akkor is.

-Nem, nem azért. 

-Hát?

-Azért, mert ti együtt voltatok, és kiderült, hogy még barátnője volt.

-Mekkora szemét. És én meg ő? Hát azt elfelejtheti.

Szóval mi együtt voltunk? Nem értem, ez hogy történhetett meg. De ha meg együtt voltunk, akkor miért érzek iránta ilyen ellenszenvet?

-Mást nem álmodtál?

-Várj csak,... de! Te meg az a hogy is hívják? Harry, igen. Ti összejöttetek egy butikban.

-Ez is igaz. És hol pontosan? 

-Azt már nem tudom.

-H&M

-Tényleg!-villant be. 

-Más nem ugrik be? Mondjuk, hogy ti is ott jöttetek össze Zaynnel?

-Nem! De nem is baj. Én nem értem tényleg, hogy ez hogy történhetett, de nagy baklövés volt, az biztos.

-Idővel megtudod, hogy nem.

-Nem hinném.-mondtam, majd fogtam egy almát, és leültem a TV elé.

A következő napokban folyamatosan jöttek az álmok. Már szinte mindenkiről tudom, hogy ki kicsoda, de Zayn még mindig nem rémlik. Emlékszem az 1D-re, a srácokra, halvány foszlányokra, de a konkrét történetemre, ami ez alatt az egy év alatt teljesen a feje tetejére állt, NEM.

Három napra rá, hogy haza jöttem, engedtem Hope szavának, és átjöttek a fiúk. Nagyon izgultam. Szinte mindenkivel megbarátkoztam, és az ellenszenv eltűnt, kivéve Zaynt. Ha rá gondolok, még mindig ott van a taszító erő.

Megérkeztek a fiúk.

Egész jól szórakoztunk, de Zayn nem adta fel. Folyamatosan körülöttem legyeskedett. Nekem már nagyon elegem lett ebből, így megkértem Niall-t, hogy jöjjön ki velem a teraszra, beszélgessünk egy kicsit.

Hope szemszöge:

Mit csinál ez a lány? Jaj Istenem, csak nehogy elvedd még azt a picike reményt is, ami megmaradt. Szegény Zayn. Annyira megviselte ez a egész, főleg, hogy Niall-re nyomul rá Jess. Én ezt nem bírom. Fogtam magam, és felmentem a szobámba. Az ablakból pont ráláttam Jessy-ékre. Már vagy egy öt perce lestem őket. Hála Istennek nem történt semmi komoly.

-Hahó kicsim, hol vagy?-hallottam meg Harry hangát az ajtóból.

-Itt vagyok. Mondd!

-Semmi, csak gondoltam, kicsit lehetnénk kettesben.

-Ahham.-válaszoltam Harry szavára, bármi is volt az.

Nem figyeltem oda, mert most a barátnőmön a szemem.

-Figyelsz rám Hope?

-Igen.-néztem kifelé az ablakon.

-Hope!

-Mi? Mit kérdeztél?-ijedtem meg erre a határozott kiáltásra.

-Kössz, hogy figyelsz rám.-sértődött meg.

-Most mi van?-értetlenkedtem

-Amióta Jess becsavarodott, rám se hederítesz.

-Mi van? Te hallod is amit mondasz, vagy csak ömlik a sok hülyeség a szádból? Egy nem csavarodott be Jess, csak beteg. Kettő, bocs, hogy most nincs kedvem szexelni veled, de éppen azon dolgozok, hogy ne hulljon szét a jelenlegi családom. És ha ez neked nem teszik, menj be a fürdőbe elégítsd ki magad, és hanyagolj egy darabig.-fakadtam ki, de mondatom vége sírásba torkollott.

-Héj, héj, tényleg genyó vagyok, ne haragudj. Jézusom, hogy lehetek ekkora tökfej. Csak Zayn is teljesen ki van és, már nem bírom ezt. Nekem is kell egy kis öröm.-jött oda, és ölelt meg.

-Hidd el, nekem is kellene, de jelenleg az lenne a legnagyobb öröm, ha Zayn-ék megint összejönnének. Kérlek ezt most meg kell értened.

-Én megértem.-mondta, majd egy lágy puszit adott, könnyekkel áztatott ajkaimra.

Érezhető volt, hogy csak ennyit akart, hogy nem vágyott többre. Elég volt neki most ez a kis puszi is. Végre felfogta.

-Gyere nézzük meg mit csinálnak.-mondtam, majd visszamentem az ablakhoz, és akkor láttam, amit nem kellett volna. Jess és Niall kint csókolóztak, Zayn pedig pont akkor ment ki cigizni. Ebből nem lesz semmi jó.