III.fejezet 4.rész

Ismét rengeteg köszönömöt tudok csak mondani. :)) <3 Hogy tetszik az új kinézet? Nem olyan világos, de szerintem hangulatos. :)) Jó olvasást. :*

Harry szemszöge:

"Most még ez is. Megszólalni sem tudok. Ezt.. ezt én nem értem. Hogy romolhat el ilyen hamar minden."

Csak ültem és néztem ki a fejemből könnyes szemekkel. Jess sem tért magához. De most nehogy már magamat sajnáltassam, hisz Hope-ról van szó. De.. nem bírok bele gondolni sem, hogy nélküle éljek tovább. Nem akarom elveszíteni.

Egyszer csak Hope szülei rontottak ki a kórteremből, és meg sem álltak, csak mentek a folyosó vége fele.

-Jerry!-kiabált Hope apja után Jess.

-Igen?-fordult meg.

-Jerry én vagyok az Jessica!

-Jessica! Na haragudj észre sem vettelek. Annyira idegesek vagyunk. Hogy kerülsz te ide? A szüleid azt mondták, nem tudnak róla, hogy hazajöttél volna.

-Nem is tudnak róla. Hope után jöttem, amint megtudtam, hogy itt van. Ugye haza engeditek?

-Szó sem lehet róla. Ezek után? Csak kerüljön a kezem közé az a Harry gyerek.

-Szerintem nem Harry-t kéne okolni, hanem Tomékat. Ha lett volna egy kis eszük, nem hagyták volna, hogy Hope visszaszokjon.

-Tudom, hogy ők is hibásak. Tommal már beszéltem, és beírattuk egy elvonóra. Tobival még nem találkoztam, de  kitekerem a nyakát. Stacey-vel épp azon gondolkodtunk, hogy bírósági ügyet lehetne ebből csinálni, de akkor magunk alatt is vágnánk a fát szóval...

-Ez igaz, de kérlek értsétek meg...-próbálta Jess meggyőzni Jerry-t és Stacey-t.

"Közbe kell lépnem. Nem hagyhatom Jessre az egészet. Most én jövök."

Felálltam, és odamentem a szülőkhöz.

-Jó napot!-fogtam kezet Hope apjával.

-Jó napot!-nézett kérdően Jessre.

-Öm. Ő itt Harry.-mondta.

-Harry?-emelte fel a hangját Jerry.-Fiam én nem vagyok egy verekedős ember, de kihúztad a gyufát!-indult meg felém.

-Uram! Kérem! Én beszélni szeretnék magukkal. Őszintén.

-Hallgasd végig Jerry.-mondta Stacey.

-Rendben.-igazította meg a zakóját.

-Hibásnak érzem magam, megbántottam Hope-ot. De úgy érzem, arról nem tehetek, hogy megint droghoz nyúlt, hiszen másképp is meglehetett volna oldani a problémáinkat. Hibáztam, és megbántam, de mindenki hibázhat. És szívemből kívánom, bár visszakaphatnám Hope-t, mert a nehézségek ellenére, amiből eddig nem volt sok, gyönyörű pillanatokat éltem át vele. Én nem hagyom, hogy elvegyék tőlem.Vigyázni fogok rá, csak adjanak egy esélyt! 

-Igaza van.-mondta Jess-Ha most itt tartjátok, megint visszaszokhat, de ha vissza engeditek Londonba, eltereli majd a figyelmét. És különben is... egész nap dolgoztok. Hogy lenne időtök figyelni minden lépését? Már bocsánat, hisz a szülei vagytok, de..

-Jerry szerintem igazuk van.-vágott Jessica szavába Stacey.

-Nem tudom. És mi van, ha csak a rossz dolgok köszönnek vissza neki Londonban?

-Londonban? Nem hinném, hogy pont ott köszönnének rá vissza a rossz dolgok. Szerintem pont, hogy itt lenne rossz neki.-mondtam.

-Rendeben, megegyeztünk.-mondta, majd kezet fogtunk és elmentek.

***

-Ezt jól összehoztuk.-mondta Jess.

-Igen, és köszönöm.-mondtam nagy vigyorral.

-Ne csak nekem köszönd, hanem magadnak is, hiszen nagyon jó kis beszédet adtál elő.

-Hát remélem, hogy a Hope-nak előadott beszédem is ilyen hatásos volt.-mondtam, majd bementem hozzá.

Jess kint maradt még egy kicsit.

Bekopogtam.

-Igen?-szólt ki Hope.

-Én vagyok az, Harry!

-Harry? Gyere be!

Benyitottam. Hope az infúzióra volt kötve, ahogy az orvos mondta. Elég sápadt volt, de amint meglátta a virágcsokrot, amit hoztam neki, egyből kivirult. 

-Szija! Ezt neked hoztam.-mondtam.

-Köszönöm, ez gyönyörű.

-Egyet sem találtam, ami szebb lett volna nálad.

-Ohh Harry.-pirult el.

-És? Hogy vagy? Mikor engednek haza?

-Hát most már jobban, köszönöm. Elvileg holnap után mehetek, de azt tudod kell, hogy nem mehetek vissza Londonba.

Hope szemszöge:

-De azt viszont neked kell tudnod, hogy az előbb sikerült rávennünk a szüleidet, hogy leengedjenek.

-Micsoda?-kérdeztem vissza.-De Harry. Én már nem akarok visszamenni.

-Hogyan?-vörösödtek be Harry szemei.

-Igen jól hallottad. Én már nem hiszem, hogy elég erős lennék, ahhoz, hogy visszamenjek.

-Hope ne tedd ezt velem!-mondta.

Szemeiből, már majdnem kicsordultak az első könnycseppek, úgyhogy közbe kellett lépnem:

-Héj! Hallod?-emeltem föl a fejét az állánál fogva.-Csak hülyültem.

-Ne! Ne tedd ezt velem! Annyira megijesztettél.-törölgette szemeit.

-Igen, tudom. Megérdemelted!-öleltem meg.

-Tudom.-ölelt vissza.

Újabb kopogást hallottam. 

-Igen?-mondtam, mire Jessy nyitott be.

-Szija!!!

-Szijaaa!!-kiabáltam örömömben.

Nagyon örültem, hogy látom. Nem is gondoltam, hogy ő is eljött miattam ide.

-Ne hozzak valamit a büféből?-kérdezte Harry.

-Egy kávé jól jönne.Te kérsz valamit?-kérdezte Jess.

-Fúú egy salátás szendvics most nagyon jól esne.

-Már is!-mondta Harry.

Amíg Harry elvolt, Jess elmesélte, milyen szépeket mondott a szüleimnek. Most úgy éreztem, hogy talán minden megjavul, és Harry tényleg megbánta amit tett.

* 2 nap múlva. *

Miután leszálltunk a gépről, alig vártam, hogy hazaérjük, és lássam a többieket. Nagyon izgatott voltam.

Vajon minden a régi lesz? Vajon mit fognak szólni?

Megérkeztünk. A szívem nagyon hevesen vert.

-Nyugi! Ne izgulj!-nyugtatott Harry, aki mögöttem cipelte a bőröndöket.

-Mondhatod neki.-jegyezte meg viccesen Jess.

-Hát jó.-mondtam, majd azzal a lendülettel benyitottam.

Egyszerűen sokkolt a látvány. Úgy éreztem, most azonnal felülök egy repülőre és visszamegyek, vagy pedig leugrok egy felhőkarcoló tetejéről.

-Ő meg hogy kerül ide?-kérdezte idegesen Harry, mikor meglátta, amit én.

Ha azt mondom, hogy a démon, aki mindent tönkretett rájöttök, hogy kiről van szó? Elhihetitek, engem is sokkolt.

III.fejezet 3.rész

Naggyon-nagyon örülünk, hogy összejött a 100.000 megtekintés!
Köszönjük!!!
Ennek alkalmából új kinézetünk lesz, reméljük, az is tetszeni fog!!
Addig is jó olvasást!
Kiki :*

Harry szemszöge:

Végre kiértem az erdőből. Egy éles jobb kanyart véve, befordultam a legforgalmasabb utcába, ami a környéken volt, és csak rohantam, miközben segítségért kiabáltam:
-Segítség! Segítsen valaki!
-Mi a baj fiatal ember?-kiabált oda egy öreg bácsi.
-A barátnőm! Nem tér magához, kérem segítsen.-mondtam idegesen.
"A barátnőm" Mást nem tudtam hirtelen mondani, de bár igaz lenne.
-Nyugalom! Bár nyugdíjazás előtt volt az már, de mentős voltam. Eléggé messze van innen a kórház, Liverpoolban, gondolom addig nem akar elfutni a kisasszonnyal.
-Elfutnék én addig is vele, csak ne legyen semmi baja.
-Hozza be ide gyorsan -mutatott a kávézóra, ami előtt pont megálltunk.
-Rendben.-mondtam.
-Fektesse ide erre a kanapéra. Maga meg nagyon gyorsan hívjon egy mentőt!-utasította a pultos srácot, aki azonnal tárcsázott.
Annyira örültem, hogy van, aki segít. Hope, csak most ne add fel!!
-Lehet tudni, hogy mitől ájult el?-kérdezte a bácsi.
-Káb-kábítószert fogyasztott, és nagyon felizgatta magát lelkileg, ez után ájult el.
-Ó-ó, hát akkor itt nem lehet túl sokat segíteni, ebből toxikológia lesz.
-É-és ott mit csinálnak vele?
-Gyomormosás, infúzió.-mondta.
-Istenem, szegénykém. Hol van már az a kibaszott mentőautó!?-idegeskedtem.
-Nyugalom fiam!
-Nyugalom? Hogy lennék nyugodt, mikor életem szerelme itt fekszik élet és halál között, én meg csak itt ülök tétlenül.
-Látom nagyon fontos magának a kis-hölgy.
-Nagyon, el sem tudja képzelni, mennyire. Bárcsak ő is tudná ezt.
-Biztosan tudja.-mondta.
-Hát, nem úgy viselkedtem. És most nagyon lelkiismeret-furdalásom van, mert ez az egész miattam van.-öntöttem ki a lelkem, mikor felfigyeltem a mentőautó hangjára.-Ez gyors volt.
-A közeli mentőállomásról jöhettek.-mondta a bácsi.
Megálltak a mentősök, és el is vitték Hope-ot, de én nem mehettem velük, így egyből Jesst akartam riasztani:
-Telefonálhatok?-kérdeztem a pultos srácot, mert ugye nálam nem volt telefon.
-Persze tesó.
-Köszi, meg azt is, hogy hívtad a mentőket.-mondtam.
-Nincs mit, szívesen segítettem, mert tudom milyen ez.
-Ezt hogy érted?-kérdeztem.
-A barátnőm is kábítószer-túladagolásban halt meg, úgyhogy...
-Hát köszi ez most tényleg megnyugtatott, bazd meg a telefonodat!-vágtam a szavába, és lecsaptam a telefont, amin még nem is tárcsáztam-Inkább megyek máshova.
Fogtam magam és kimentem egy telefonfülkébe. Szerencsére volt nálam egy kis apró. Elég gáz lett volna vissza menni pénz hiányába. Idegesen, remegő kézzel elkezdtem tárcsázni Jess számát:
-087-9..-ömm hogy is van tovább? Basszus ezt nem hiszem el, nem jut eszembe. Ilyen nincs.-omlottam össze. Szemeimből már folytak a könnyek, az idegesség egyre jobban eluralkodott rajtam. Arcomat tenyerembe temetve üvölteni kezdtem torkom szakadtából.
"Én ezt már nem bírom. Én..én..Nem! Én nem adhatom fel! Pont én nem lehetek az, aki feladja. Küzdenem kell Hope helyett is!"
Szemeimet megtöröltem, és olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, futni kezdtem Tom lakására. Legalább azt megjegyeztem, hogy merre kell menni. Úgy éreztem magam, mint aki lefutott egy maratont, nem csoda. Fejemből nem tudtam kiverni ezt a mondatot:
"A barátnőm is kábítószer-túladagolásban halt meg"
De bármilyen meglepő, ez adott erőt!
"Márpedig Hope nem fog kábítószer-túladagolásban meghalni. Azt nem engedem."
Odaértem Tomhoz. Berontottam. Azonnal elmeséltem nekik, hogy mi történt.
-Mi-mi-miket beszélsz? Mi van Hope-al?
-Most kórházban van.
-Ezt nem hiszem el.-kezdett el sírni.
-Nyugi Jess ne sírj! Minden rendben lesz! Hallod?-mentem oda hozzá megvigasztalni.
-Harry. Igazad van. Meg fog gyógyulni.Menjünk be hozzá.
-Azt nem lehet.
-Mi? Mi az hogy nem lehet?-kérdezte Tom.
-Azt mondták, hogy ma már nem lehet látogatni, csak holnap.
-De én holnapig nem bírom ki.-mondta Jess.
-Nyugi, muszáj lesz. Hívd fel Zaynt, hátha megnyugszol egy kicsit a hangjától.
-Ez jó ötlet-mondta.

Jessica szemszöge:

"Sokkolt a hír. Egyszerűen nem hiszem el, hogy mindennek a tetejébe, most még kórháza kerül. Nagyon félek, hogy nem fogják visszaengedni hozzám Hope-ot."
Merengtem, miközben Zaynt hívtam.
-Haló! Szia kicsim minden oké?-kérdezte.
-Nem Zayn-törtem ki sírásban-Hope kórházban van.
-Mi? Nyugodj meg, mert így nem értek semmit. Mi történt?
-Valószínű, hogy túladagolta magát.
-Csessze meg, az nagy baj.
-Nekem mondod, és mi van, ha nem is engedik vissza Londonba.-kérdeztem Zayntől, halkan, mert nem szerettem volna, ha Harry meghallja, és még ezen is aggódna.
Épp elég neki ez, meg még pluszban a lelkiismeret-furdalás.
-Nyugi kicsim. Előbb gyógyuljon meg, aztán ráérsz ezen aggódni.
-Igazad van. Köszönöm.-mondtam.
-Mit?
-Hogy vagy nekem.
-Jessy én mindig itt vagyok. Szeretlek.
-Én is! Hamarosan találkozunk!
-Már nem bírom ki. Nagyon hiányzol.
-Te is nekem.-mondtam-De erősnek kell lennünk.
-Igen. Na jó éjt. Holnap hívlak, hogy mi a helyzet.-mondta Zayn.
-Rendben, jó éjt! Puszi.-mondtam.
Igaza volt Harrynek. Zayn tényleg megnyugtatott.
Este Tomnál aludtunk. Nem akartam haza menni. Nagy nehezen elaludtam, de egy órán belül fel is ébredtem. Harry egy percre sem csukta le a szemét.
***
Másnap reggel, mikor felkeltünk, magunkba erőltettünk egy-két falat gyümölcsöt -más nem ment volna le-, összepakoltuk Hope cuccát, és azonnal indultunk a kórházba. Mielőtt bementünk volna Hope-hoz, Harry ragaszkodott hozzá, hogy vásároljunk neki valamit. Mindketten a virág mellett döntöttünk.
-Szerinted mit fog szólni?-kérdezte, a csokorral  a kezében.

-Tuti siker.-kacsintottam neki, majd elindultunk.
Megkérdeztünk a recepciónál, hogy merre van Hope kórterme, aztán indultunk is a lifthez. Felértünk a harmadikra. A hatodik ajtó volt Hopé. A folyosón találkoztunk a főorvossal:
-Doktorút mondjon valamit Hope-ról!-támadta le Harry.
-Most jövök tőle.Szerencsésen megúszta egy gyomormosással, most infúzión van. Nem szenvedett semmilyen károsodást.
Nagy boldogan neki indultunk, hogy végre láthatjuk a leányzót, akiért mindketten nagyon aggódtunk, aztán mikor elhaladtunk az ablaka mellet, láttunk, hogy a szülei vannak bent. Harry ment elől, és már majdnem lenyomta a kilincset, mikor rászóltam:
-Harry ne! Várj. Hallgasd csak.-mondtam neki, mikor az ablakon keresztül megláttam Hope-ot sírni.
A beszélgetés kiszűrődött:
-Nincs apelláta! Örülj neki, hogy élsz! Szépen végigcsinálod az elvonót, és többet nem mész vissza Londonba! És nagy ívben kerüld el ezt a Harry gyereket.
Ezt meghallva tátva maradt a szánk. Ettől féltem. Harry csak bámult maga elé. Megszólalni sem tudott, csak leült csendben az egyik székre.

100.000 ! : )

 ~ NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK A 100 EZER LÁTOGATÓT ! :))

Ennek örömére, a hétvégén új kinézettel bővül az oldal. Ha ügyes leszek (:D) új "fülekkel" is, ami a könnyebb eligazodást segíti majd. Komiba megírhatjátok, hogy szerintetek, világos vagy sötét legyen a dizi? :) (kíváncsi vagyok. :D)

Aztán, új rész holnapra várható .. wííí várjátok ? ^^ 

Néhány SPOILER, ajándékképp:

- Hope kórházba kerül. 

- Megjelennek a szülei.

- Harry végig mellette marad.

- De vajon vissza engedik Londonba?! 

Szóval, reméljük továbbra is velünk maradtok és ugyan ilyen szorgalmasan komiztok/likeoltok/feliratkoztok. Sok pusziiii, Kinga és Dórika. :))

III.fejezet 2.rész

Nagyon szépen köszönünk mindent. :) Már nem tudunk mit mondani, lassan 100E !! Wííí alig várom. :$ Remélem most már mindenki örül, ugyanis Harry visszatért a részekben.
 Szóval jó olvasást . :)
Kiki :*

INDÍTSD EL A ZENÉT: 

Hope szemszöge:

Nem tudtam jobbat kitalálni, mint a vasút. Amint odaértem feltöltöttem magamat minden félével, ami csak a kezembe akadt, majd fogtam magam és kifeküdtem a sínekre.

" Bárcsak jönne egy vonat. Tudom, hogy képtelenség, de olyan könnyű lenne. Feladom. Feladok mindent. Nekem ebből elegem van. Ennyi csalódást még én sem bírok ki. "
A halálvágy felülkerekedett rajtam. Úgy éreztem, ha nem a vonat üt el, akkor spontán halok meg a fájdalomtól. A fájdalomtól, amit okoztak nekem.

"Annyira egyedül vagyok."-merengtem magamban, amikor hangos dobbantásokra, és erős zilálásra lettem figyelmes. És akkor megszólalt, a rég nem hallott hang:
-Hope!!! Úram Isten!! Jól vagy? Élsz még?
-Mi?? Mi??-nem hittem a fülemnek.-Te mit keresel itt?
-Én..én.. érted jöttem. Annyira sajnálom. Sajnálok mindent, mindent. Érted?
-Harry már késő.. menj el, kérlek.
-Nem !! Nem megyek innen sehova, amíg meg nem beszéljük a dolgokat.-mondta.
-Mondjad csak. Úgy sem hallom.
-Ajj Hope ezt egy 3 éves kislány sem hiszi el.
-Mi van?? Te engem akarsz kioktatni?? Harry!!!-kezdtem el üvöltözni vele, mire ő nyugtatgatni próbált a vállaimnál fogva.
-Csak hallgass végig.-nézett rám bociszemekkel.

Harry szemszöge:

Annyira örültem, hogy megtaláltam, hogy nem érdekelt a legrondább szó sem, amit a fejemhez vágott. Én innen nem tágítok, amíg meg nem bocsát nekem. Már pedig meg fog!  Tudom, érzem.
Nagy nehezen rávettem, hogy hallgasson végig:
-Jól van, mondd!-mondta a szemeit forgatva.
-Jó de kérlek, menjünk arrébb. Tudom, hogy már rég nem jön erre vonat, de akkor is frusztrál egy kicsikét.-mondtam.
-Jól van.-majd feláll, odament a bakterház előtti beton placcra és lefeküdt.
Én melléfeküdtem.
Az egyik lámpa pont ránk világított, néha egy-két áramkimaradás, vagy érintkezési hiba miatt pislákolt a fénye.Elég ijesztő volt. Nem egészen olyan volt ez a földön fekvős dolog, mint az Alkonyatban, de nem érdekelt, mert Vele voltam.
-Hope! Én nem akarlak elveszíteni, és sosem akartalak megbántani.
-Hát nem úgy tűnt. Miért nem mész vissza Mo-hoz? Ő biztosan többet tud neked nyújtani.
-Hope, hagyd abba! Én csak téged szeretlek. Jó nem mondom, hogy nem izgatott fel Mo sztorija, de nekem fogalmam sem volt, hogy mire készül.
-Ezt nem értem.-mondta, miközben folyamatosan csak az eget bámulta.
-Képeket küldözgetett magáról, és egy adandó alkalomnál letepert.
-Ő téged? Hát ne nézz már hülyének.
-Kérlek higgy nekem. Mindenki megutálta, mert lebukott.
-Ez igaz? De nem érdekel. Harry, nem úgy tűnt, mint aki nagyon ellenkezett volna.
-Próbáltam, de nagyon kanos voltam.
-Erről beszéltem. Neked nem számít, hogy ki, csak legyen meg. Hát akkor Isten veled. Annyi lány van még!
-De nekem csak te kellesz. Az isten szerelmére. Én szerelmes vagyok beléd!!
-Nem tudom Harry, nem tudom, hogy .. hogy..-kezdett bele, mire könnyei záporként kezdtek hullani.
-Ne sírj, mert megszakad a szívem.
-Legalább megtudod, milyen az...
-Annyira sajnálom.-mondtam.
-Harry, úgy érzem, mintha nem is ismernélek.
-Ne mondd ezt, kérlek. Én vagyok, ismersz, és épp ezért, tudod, hogy én sosem bántanálak meg, de ha egyszer belendülök...
-Ó és akkor mondhatjuk, hogy ez így normális?-szakított félbe-Akkor ezek szerint ez így elfogadható, mert te speciel ilyen vagy!-emelte föl a végén már a hangját.
-Nem én nem ezt akartam mondani. Én..én ígérem, megváltozok, csak kapjalak vissza. Bocsáss meg nekem.
Hiába meresztettem rá a szemeimet, ő nem válaszolt semmit, csak merengett továbbra is a távolba. Sokáig nem mondtunk semmit, mert egyszerűen nem bírtunk megszólalni. Mindketten belül vívódtunk.

"Hogy lehettem ilyen hülye? Még most sem értem."

Hope szemszöge:

"Most tényleg Harry fekszik itt mellettem, vagy ezt is csak hallucinálnom? Nem tudom, de most valahogy nem tudok rá annyira haragudni. Amiket mond, olyan jól esnek. Lehet, hogy tényleg egy félreértés volt az egész? Nem tudom, mit higgyek. Lehet, hogy tényleg csak hallucinálom, épp ezért kell beszednem még egy keveset, de mielőtt még eltűnne a "délibáb,, adok neki egy puszit, mert... nem tudom... hiányzik.. egy kicsit."

Harry szemszöge:

"Most komolyan megpuszilt? Mi történt? Vajon a megbocsátást jeleneti ez?"

-Mi az? Mit keresel?-kérdeztem, miután észrevettem, hogy a zsebében turkál.

-Ááá ugyan semmit.-mire hátat fordított.
Valami zacskó csörgést hallottam, és abban a pillanatban tudatosultak bennem a dolgok.
-Na azt most azonnal elteszed.
-Nem.. nem Harry add vissza, engedj el!-kiabálta, miközben én hátulról támadva, a karjaim közé fogtam és próbálta elvenni tőle a szert.
-De! Kérem!-kiabáltam.
A végén már csak rángattuk egymást. És az egész egyre durvulni kezdette. Nem hagyhattam, hogy megint beadagolja magát. Már majdnem sikerült kivennem a kezéből amikor egyszer csak elengedte, de nem csak a zacskót, hanem egész testét.
Karjaim közt összeesett, és elveszítette az eszméletét.
-Nee! Hope! Mi van veled? Kérlek, ha ez egy rossz vicc, akkor hagyd abba!
De nem válaszolt. Gyönge testét semmi más nem, csak én tartottam. Nagyon megijedtem.

"Most mit tegyek? Basszus! Hogyan hívjak segítséget? Nem hagyhatom itt egyedül, a sötétben. Most mit tegyek?...."

-Hooope!! Térj magadhoz!-pofozgattam az arcát, de nem reagált.
Nem volt más választásom. Fogtam, felkaptam és elkezdtem futni. Futottam, ahogy csak tudtam tán még gyorsabban, mint ide fele. Nagyon féltem, hogy most tényleg elveszítem. Mi van, ha túladagolta magát, és már ...nem az nem lehet. Nem szabad ilyesmire még gondolnom sem!!

Komizni, feliratkozni, lájkolni!!! :D

III.fejezet 1.rész / 2

~ Helloka, bocsi még egyszer, csak ez a húsvét betett. :D Ma reggeli locsolás és az ebéd a rokonoknál dolog után végre volt egy kis időm és betudtam fejezni. :) Szóval jó olvasást. x

Harry szemszöge:

Végre megérkeztünk, próbáltam szemelőt tartani Jesst miközben szálltunk le a repülőgépről, de valahogy eltűnt. Elindultam a csomagjaimért, de útközben neki mentem valakinek.
- Elnézést.-mondtam lehajtott fejjel de amikor felnéztem egy ideges tekintettel találtam szembe magam.
- Harry, te mit keresel itt?-kérdezte Jess meglepetten.
- Öhm, muszáj volt utánad jönnöm, ne haragudj. Egyszerűen nem hagyhattam magára Hopeot.
- Nem gondolod kicsit késő ezt mondani?!-forgatta meg a szemeit.
- Na nehogy már én legyek még a hibás? Te nem szóltál, hogy megtaláltad.
- Persze, mert az én dolgom helyrehozni ezt.-mondtam majd lehajtotta a fejét.
- Mit is? Én is utána tudtam volna jönni.-mondtam.
- Aaaj Harry, te nem érted ezt.-láttam rajta, hogy a düh helyett kétségbe esést érzett.
- Akkor kérlek magyarázd el.-mondtam már nyugodt hangon.
- Gyere, út közben mindent elmondok.
Gyorsan megkerestük a csomagjainkat és fogtunk egy taxit. Jess bediktálta a címet, amin szintén meglepődtem, honnan tudhatja ennyire pontosan?! Ránéztem várakozó tekintettel, majd nagy sóhaj kíséretében belekezdett a történetbe.
A 20 perces utat végig beszélte, én pedig szótlanul végig hallgattam. Bár legbelül kevésbé voltam ilyen csöndes, legszívesebben ordítottam volna.
- Érted már? Ezért jöttünk Londonba, és ezért volt olyan Hope. Nem szabadott volna idáig fajulni a dolognak.-mondta végül szomorúan.
- Én hülye idióta, ha ezt tudtam volna másképp állok hozzá.-mondtam és ökölbe szorítottam a kezem, hogy levezessem a felgyülemlett dühöt.
- Pont ez az, ezért nem akartam, akartuk elmondani. Nem akartuk, hogy másképp kezeljétek.
- De akkor ez most azt jelenti, hogy újra drogos lett?-kérdeztem félve, bár tudtam a választ.
- Igen Harry, sajnos. Ezért nem szóltam, nem akartam fájdalmat okozni, és nem akartam hogy így lásd meg őt.
- De én .. -nem tudtam mit mondani, egyszerűen lesokkolt ez. Mindenre gondoltam de erre nem. Nem tudtam mit érzek, talán egy kis dühöt amiért idáig fajultak a dolgok, de legfőképpen félelmet, féltem hogy elveszítem Őt.

Jessica szemszöge:

Remélem Harry megértette és nem tesz keresztbe, muszáj volt megtalálnunk Hopeot és a lelkére beszélni. Talán Harry segíthet ebben.
- Köszönjük.-mondtam a taxisnak, mikor kiszálltunk Tom háza előtt. Elfogott egy nagyon rossz érzés, ugyan ezt éreztem egy évvel ezelőtt is, amikor érte jöttem.
Erőt véve Harry aggódó tekintetéből, bekopogtam.
- Ki az?-kiabált ki Tom.
- Jess vagyok, engedj be kérlek.
Pár perc múlva nyílt az ajtó és Tom megrökönyödve állt meg.
- Jess? Mit keresel itt ilyenkor?
- Hopeért jöttem. Merre van?-kérdeztem hidegen majd szó nélkül besétáltam a házba.
- Nincs most itt.-mondta de még mindig nem hitt a szemének, hogy engem lát.
- Tudtam, elkéstünk .. a francba!!!-ordított Harry.
- Még is miről beszélsz?-néztem rá értetlenül.
- Küldtem neki egy smst, és valami fickó írt vissza, hogy megfogja dugni és hogy takarodjak.-miután ezt kimondta azt hittem elájulok. Nem lehet igaz, nem tenne ilyet Hope. Tom is észre vette, hogy elsápadtam ezért leültetett egy székre.
- Jess jól vagy? Hozzak valamit?
- Egy pohár víz jól esne.-mondtam.
- Tessék.
- Köszi.-kortyoltam bele.-Figyelj, el kell árulnod, hogy merre van? Meg kell találnom őt érted?
- Oké oda vezetlek titeket. De nem szívesen.-mikor ezt kimondta Harryre nézett elég szúrós tekintettel.
- Héé, hagyd őt ki ebből, most már jót akar.-álltam ki mellette.
- Ne, hagyd, megérdemeltem! Tudom hogy csúnyán bántam vele és amint látom neked is mindent elmondott.-fordult Tom fele.-De hidd el nagyon megbántam. Amikor megtudtam, hogy ez miatt kezdett el újra drogozni, nem tudtam másra gondolni csak hogy megakarom találni és segíteni neki. Bocsánatot akarok tőle kérni. Érted? Én nem akartam neki fájdalmat okozni. Nem tudom mi ütött belém, én .. én nagyon kedvelem Hopeot.
Azta, nagyon meglepett Harry őszintesége. De ajánlom, hogy most már jól cselekedjen. Látszólag Tom is elhitte ezért csak ennyit mondott:
- Figyelj, én elhiszem, hogy nem akartad megbántani, de látnod kellett volna az arcát amikor felkeresett .. nagyon magába zuhant. Csak a drog húzta vissza őt, úgy mond.
- Ezért még számolunk! Hogy engedhetted meg neki? Azok után?-keltem ki magamból.
- Nem volt más választás, érted? Nem lett volna jobban semmi mástól.-mondta Tom.
- Mindegy megtörtént már, most találjuk meg inkább.-mondta Harry és már indult is a kijárat felé.

Tom szemszöge:

Nagyon meglepődtem, mikor Jessica este beállított. De gondoltam, hogy előbb utóbb ide talál. Ez a Harry gyerek pedig elég tökös mit ne mondjak. Először legszívesebben jól képen töröltem volna, de amikor őszintén vallott az érzelmiről meglepődtem. Én a legjobbat akarom Hopenak, tehát elvezetem őket Tobihoz. Ott pedig lesz ami lesz.
- Itt vagyunk, Tobihoz jött. Talán emlékszel még rá Jess, szőke kék szemű magas srác.
- Aha valami rémlik.-mondta majd bekopogott.
- Ki az?-hallottam ki a tuti nem józan hangját.
- Tobi, engedj be, Hopeot keressük.-mondtam.
- Hogy mi van?-nyitotta ki az ajtót, de majdnem kiesett rajta. A sejtésem beigazolódott alig állt a lábán.
- Hope bent van?-kérdezte Jess és elindult volna ha Tobi nem áll az útjába.
- Eszedbe ne jusson kislány.-mondta majd lazán meglökte.
- Héé, húzz innen.-lökte arrébb Harry majd berontott. Gyorsan mi is követtük, de ha jól láttam üres a ház.
- Hol van Hope?-ordított Harry Tobi arcába.
- Honnan tudjam?! Elrohant, nem akart játszadozni velem.-nevetett fel miközben a csípőjét előre és hátra mozgatta.
- De szemét disznó, hogy merészelted?!-förmedt rá Harry, majd egy jobb egyenessel a földre terítette. Először azt hittem rosszul látok, de nem .. Mikor közéjük akartam állni, Tobi felugrott majd gyomorba vágta Harryt.
- Neee, hagyjátok abba!-kiabált Jess.
- Undorító vagy!-ordította Harry majd egy tiszta ütéssel a földre küldte.- Ne .. merészelj .. még egyszer .. hozzá .. érni.-minden egyes szavát megkoronázva egy ütéssel püfölte Tobit a földön.
- Elég Harry, állj le. Nem látod, alig él?-fogtam le a gyereket, mielőtt halálra veri. Bár a barátom Tobi, de akkor is több a soknál amit művelt Hopepal. Nem fogtam senki pártját inkább. Ezért miután lerángattam róla Harryt, oda mentem Jesshez.
- Héé ne sírj, jól vagy?-kérdeztem a riadt lánytól.
- Igen, persze, csak nagyon megijedtem.
- Jess, sajnálom. Csak nagyon mérges lettem, nem érhet senki úgy Hopehoz ... -mondta Harry és lesütötte a szemét.
- Jó, de akkor sem kellett volna halálra verni.-álltam ki az állítólagos barátom mellett.
- Nem halt meg, baszki! Ne ezzel törődjünk, inkább találjuk meg!-láttam rajta hogy kezd megint dühös lenni, ezért nem szóltam többet inkább gondolkoztam, hogy merre lehet.

Harry szemszöge:

Ha rajtam múlott volna, az a féreg már rég nem lenne az élők között. Nagyon bepöccentem amikor, arra gondoltam, hogy úgy és ott érinthette meg Hopeot. Talán féltékeny is voltam, vagy nem tudom de nagyon elegem volt belőle. A legnagyobb baj még mindig az, hogy nem tudjuk, merre lehet.
- Hova mehet ilyenkor Tom?-kérdezte Jess reménykedve.
- Hozzánk biztos nem jönne, Cassiehez talán, vagy a vasútra?
- Hogy hova?-kérdeztem hirtelen.
- Nyugi, az egy elhagyatott állomás, ott van a mi törzshelyünk egy vagon. Itt van ennek az útnak a végén.
Egy picit lehiggadtam, örültem, hogy ott nem járnak még vonatok, ki tudja mire vetemedne. De a törzshelyük, jaaaj ne .. drogok.
- Azonnal meg kell találnunk mielőtt kárt tenne magába.-csattantam föl.
- Oké én megyek oda, ti menjetek Cassiehez.-mondta Jess egyszerűen.
- Na azt már nem, én megyek a vasútra! Muszáj látnom őt, én tudok neki segíteni inkább.
- De Harry, te pont nem ..
- Semmi de! Visszahozom, ne félj!-ezt kimondva már rohantam is az úton. Muszáj lesz megtalálnom őt, újra akarom látni, érezni .. Tudtam hogy hamar ott leszek, hiszen csak azt láttam, hogy száguldok el a fák mellett. Ennyi erőt még nem éreztem magamban soha. Csak a mosolygós arcát képzeltem magam elé, ebből véve erőt futottam végig az utolsó száz méteren és valóban ott volt. Ott feküdt mozdulatlanul a sínen. A szívem ezerrel dobogott, vajon időben érkeztem ... ?!

Húsvét : )

~ Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak !! :)

Ui: Sajnálatos módon a rész csúszik egy napot, mert későn álltam neki. :/ 

De holnap hamar hozom. x

III.fejezet 1.rész / 1

~ Sziasztok. :)) Meghoztam a 3.fejezet első részét. Remélem most már mindenki nyugodtan fog tudni aludni, hiszen kezdenek a problémák megoldódni. ;D

Aztán, most megragadom az alkalmat és köszöntöm 

a 100 rendszeres olvasónkat: Isten hozott titeket ♥ , 

remélem jól szórakoztok és hamar bővülni fogunk.

Lassan a látogatás is eléri a 100ezret, már alig várom. 

Nagyon sokat jelent szóval:

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK ! :)

De nem húzom tovább, jó olvasást. xx

Jessica szemszöge:

Sikeresen megrendeltem a jegyemet, és még ma indulok Hopeért. Nagyon remélem még időben érkezek és nem történik vele semmi rossz. Ajánlom, hogy Tomék vigyázzanak rá, tudják milyen nehéz volt eljönnie és leállnia a szerről. Nem akarom, hogy bárki is megtudja, hogy hol van, főleg a szüleink ne. Rám volt bízva, nem engedhetem el újra. Feltűnés nélkül kell elmennem, remélem Zayn fedezni fog, ahogy ígérte.
- Bébi, minden oké?-kérdezte Zayn miközben idegesen dobáltam a dolgaimat a bőröndbe.
- Aha persze, csak egy kicsit feszült vagyok.
- Nyugi, minden rendben lesz.-jött mellém és átölelt.-Hagyjad majd bepakolok én, menj és vegyél egy forró fürdőt.
- Köszönöm.-nyomtam egy puszit a szájára és elmentem fürdeni.

Harry szemszöge:

Muszáj volt kihallgatnom őket, nem tehetek róla de én is meg akarom találni Hopeot. Valahogy ki kell derítenem, hogy merre van. Már megküldték a repülő jegyet, szóval meg kell csak keresnem.
- Szia Harry, mizujs?-jött ki Zayn a szobából.
- Öööö izéé, semmi. Veled?
- Csak le megyek a konyhába néhány cuccért. Jess, öhm .. túrázni megy és kell neki ez meg az.-láttam rajta az aggodalmat, félt hogy nem hiszem el. Aha persze, túrázni, én tudtam mi az igazság, Jess Hopeért megy. Annak érdekébe, hogy ne bukjak le, úgy tettem mint aki elhiszi ezt, és lazán bólintottam. Itt volt az alkalom, beosontam a szobába és kutatni kezdtem. Pár perc múlva a bőrönd első zsebében megtaláltam a rep jegyet ami Everetonba szól. Gyorsan visszacsúsztattam és csöndben kiosontam a szobából. Zayn épp felfele jött a lépcsőn, de semmit nem látott. Alig volt már időm ezért tőle kérdeztem meg:
- Öhm Zayn, kölcsön tudod adni a telod egy percre?
- Persze, de mi történt a tieddel?
- Hát beesett a kádba.-jézusom, ennél nagyobb hülyeséget nem találhattam volna ki. De még sem mondhattam el neki az igazságot, hogy amikor megkaptam a válasz üzit Hope telójáról hozzá vágtam a falhoz. Ez az igazság, annyira felbosszantott, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Ekkor villant be, hogy mi van ha elkésünk és az az undorító állat lefekteti őt?! Nem, az nem lehet. Meg fogom akadályozni.
Miután kellőképp lenyugodtam bementem a szobámba telefonálni.
- Jó estét, Harry Styles vagyok. Egy repülő jegyet kérnék Evertonba a 9 órás járatra.
- Nagy mázlija van uram, az utolsó az öné.
- Köszönöm, ott átveszem és kifizetem.
- Rendben, visszhall.
Na ez is megvolt, gyorsan kitöröltem a számot és vissza adtam a telót Zaynnek. Lassan háromnegyed ezért én is elkezdtem pakolni egy kisebb táskába, semmi szükségem nincs  sok cuccra csak Őt akarom megtalálni.

Jessica szemszöge:

Miután végeztem a fürdéssel, Zayn megnyugtatott, hogy Harryt elintézte és nem kérdezősködött. Minden meg volt az induláshoz.
Zayn kivitt a repülő térre.
- Vigyázz magadra, és amint meg találtad Hopeot, hívj rendben?-ölelt magához.
- Igen, na aggódj elintézek mindent. Pár napon belül jövünk.
- Várlak, szeretlek.
- Én is, nagyon.-csókoltam meg utoljára és mentem gépem felé.
Pontban kilenckor felszálltunk, majd a fél órás út alatt volt időm gondolkodni.

" - Kérlek Jess, segíts! Vigyél el innen!-emlékeztem vissza Hope szavaira egy évvel ezelőttről. Akkor mondta ezeket nekem, amikor annyira kiütötte, magát hogy élet-halál között lebegett. Rábeszéltem szüleit, hogy nem maradhat itt, el kell mennünk máshova. Régi nagy álmunk volt London, ezért ide menekültünk, az orvosa megfogadtatta velem, hogy segítek neki leszokni és a szülei is rám bízták. Eljöttünk ide, az első pár hónap nehéz volt és fárasztó számomra. De megérte, újra láthattam Hope szép mosolyát és újra érthettem tiszta beszédét. Teljesen felépült.
Anno egyszerűen csak rossz társaságba keveredett, nem volt egyéb oka drogozni. De most, most már oka is volt és újra elkezdte, az egy éves munkámnak, munkáknak annyi. Egyszerűen nem értem miért kellett neki vissza mennie, másképp is megleheltetett volna oldani a problémát. Nagyon félek, nem tudom, hogy milyen állapotba fogom találni őt. Vajon tudok még neki segíteni?! Mindenképp meg kell próbálni. Akár elölről kell kezdeni az egészet, nem érdekel, nem hagyom hogy tönkre tegye magát. Egyszer már sikerült vissza hozom őt, újra sikerülni fog. Csak  a szüleink meg ne tudják, nem fogják vissza engedni őt Londonba. Pedig muszáj lesz, ott lett jobban és megint segíthet az a hely, nem küldhetik évekre elvonóra .. azt nem hagynám."

Hope szemszöge:

Egyszerűen sodródtam az árral. Éreztem a fogait a nyakamon. Majd másodpercekkel később a nyelvét amint végig húzta a kiszívott területen. Utána a számra tapadt és vadul téptük egymás ajkait. Hirtelen ledobott az ágyára, az így is szapora légzésem most még jobban felgyorsult. Azt hittem elfogok ájulni, de ehelyett pofán csapott a felismerés. Szó szerint, ugyanis Tobi arcon vágott.
- Mi a fasz?-ütöttem bele a mellkasába.-Ez meg mi volt?-mondtam neki, miközben ő gyorsan felhajtott még egy tablettát sörrel.
- Azt hittem durván szereted, kiscsibe.-mondta és lefogta a két kezemet. Nagyon megijedtem mikor belenéztem a szemébe, teljesen feketék voltak. Nem csak a vágy, de a tömérdek drog is közrejátszott. Megragadta a fogaival a fölsőm alját és feljebb húzta így a hasam meztelen volt. Lassan csókolgatni kezdte, mire újra ellazultam. A kezeivel elengedte az enyémet majd kigombolva a nadrágomat lehúzta térdemig.
- Fordulj meg.-utasított elég keményen, mike újra összerezeztem. De nem akartam veszekedést ezért tettem amit mondott. Négy kézlábra álltam neki háttal. Pár perc múlva egy hatalmas ütés éreztem a fenekemen.
- Ááááááá, mit csinálsz?-nyögtem ki, hiszen alig kaptam levegőt a fájdalomtól.
- Csöndet, én így akarom.-mire ezt kimondta újra kaptam egy ütést.
- Elééég, ez fáj.-kiabáltam miközben a könnyeim végig folytak az arcomon. Gyorsan megfordultam és felrángattam a nadrágom.
- Nem mész te sehova. Enyém leszel ma este.-fogta meg a hajam és húzott maga felé.
- Egy féreg vagy, tudod? Én meg még hittem neked, érted? Én is akartam, de a drogok elvették az eszed. Gyűlöllek!-ordítottam az arcába, miközben sírni kezdtem.
- Leszarom, mit hittél. Én megfoglak dugni, most.-mikor ezt kimondta, a szívem egy nagyot dobbant, hisz akiben megbíztam most meg akar erőszakolni. A hajamat elengedve az alkaromnál fogva kezdett el ráncigálni az ágy felé. A drog hatása már bennem teljesen elmúlt, így tisztán tudtam gondolkodni. Egy óvatlan pillanatban ágyékon rúgtam majd hátra sem nézve szaladtam ki a házból. Teljesen kikészültem, elegem volt mindenből és mindenkiből, futottam és futottam úgy mint még eddig soha. Néha hátra pillantva megbizonyosodtam róla, hogy nem jön utánam. Szerencsémre Tobi nem lakik messze a vasúttól ezért arra rohantam.
Oda érve csak arra tudtam gondolni, hogy elakarok felejteni mindent, nem akarok érezni semmit. De vajon hogyan és mivel érhetem ezt el?!

ui: Mivel elég hosszú lenne a fejezet ha folytatnám, ezért inkább két részbe szedtem. :) De holnap folytatom. <3