V. fejezet 3.rész

~ Helloka. Meghoztam az új részt, amiben már lassan visszatérünk fő szálhoz és olvashattok benne a többiekről is (kérésre). Remélem továbbra is - és Niall bármilyen döntése mellett is - velünk maradtok. :) Köszönünk mindent, jó olvasást. x

Jessica szemszöge:

Hihetetlen nagy erő kellett ahhoz, hogy így véghez vigyék ezt a koncertet. A végén már látható volt, hogy van némi szomorúság bennük, de szerintem a rajongók nem igazán vették észre. Azért Hopepal mi is elővettük a zsepinket mikor meghajoltak. Rossz volt végig nézni a nagy tömegen úgy, hogy ők még nem is sejtettek semmit. Nem akartam, hogy Niall itt hagyja a bandát, nem akartam elhinni, hogy valóban ez az utolsó koncertje. És, hogy utoljára van velünk. A magam részéről szinte mindent megtettem a maradásának az érdekében, még sírva könyörögtem is neki, de semmi nem használt. Továbbra is makacs és elakarja hagyni a bandát. Lehet, hogy itt már csak a csoda segíthet. Vagy esetleg valami illetve valaki más?! Tűnődtem el, amikor Hope hirtelen oldalba vágott.
- Nézd ott az a lány!-mutatott a hátul várakozó VIP tagok közé. És valóban ott volt az a lány, akit Niall kiszúrt.
- Szerinted beszélni fog vele?-kérdezte Hope és Niall fele nézett.
- Hát kitudja, lehet leszólítja vagy valami.-mondtam és újra a telefonomat kezdtem bambulni. Ilyenkor mi mindig meghúzódunk hátul Hopepal, hogy a rajongók kiélvezhessék a fiúkkal való találkozást. Most azonban valami nem hagyott nyugodni, de amint láttam Hopeot sem.
- Mit csinálsz?-kérdeztem tőle amikor felállt.
- Beszélek vele.-mondta egyszerűen.
- Hé várj, minek?-szálltam le én is az asztalról és utána mentem.
- Megismerni és ha Niall nem, majd mi elhívjuk hozzánk.
- Szerintem nem kéne beleavatkozni a dolgukba.-fogtam meg a kezét.
- Nem lesz semmi baj, nyugi.-rázott le, majd oda sietett mellé és beszélgetni kezdett vele. Én nem akartam ebben részt venni, így inkább vissza sétáltam a helyemre és ismét telefonozni kezdtem.

Hope szemszöge:

Azon gondolkodtam... vagyis igazából nem gondolkodtam amikor oda sétáltam, ahhoz a rajongóhoz.
- Szia. Hope vagyok.-próbáltam közel férkőzni hozzá a többi kapálózó rajongón keresztül. Szerencsére nem olyan sokan ismertek fel, ezért oda engedtek mellé. Vagyis majdnem mellé, két kis pöttöm közénk állt.
- Hope?! Tényleg te vagy az?-kérdezte a kisebbik.
- Szia. Igen én vagyok. Téged, hogy hívnak?
- Lisa vagyok. Ő itt a tesóm Nicole. Ő pedig a dadánk Sophia.
- Sziasztok.-köszöntem.-Igazából Sophiahoz jöttem.
- Öhm ne haragudj, de miért? Ki vagy?-szegezte nekem a kérdést, amit megmondok őszintén váratlanul ért.
- Te nem tudod?-kérdeztem kicsit zavartam.
- Ő nem igazán rajongó.-válaszolt helyette Nicole.-Csak minket kísér.
- Amúgy ő Harry barátnője.-súgta oda Lisa.
- Ó értem, bocsi.-nézett rám kedvesen.
- Ugyan semmi baj. Ezek szerint nem vagy rajongó.-állapítottam meg.
- Nem igazán. Bár a zenéjüket eléggé megkedveltem a koncert alatt.-mosolygott rám.
- Na ennek örülök. Amúgy ha jól láttam, Niall kiszúrt magának nemde?-tértem rá a lényegre.
- Ja ez miatt?-lóbálta meg a kendőt.- Igen, kedves volt tőle.-pirult el.
- Igen, ő már csak ilyen kedves.-mondtam de közben haladtunk előre a sorral, nem sokára ők következtek, úgyhogy igyekeznem kellett.- Sophia, lenne kedved valamikor meginni egy kávét vagy ilyesmi?
- Öhm nem is tudom.-válaszolt és közben a lányokra nézett.
- Sophi, nem hagyhatsz ki ilyen lehetőséget.-mondta Nicole.-Ő a barátnőik egyike.-súgta oda Lisa, bár én még így is meghallottam és jót nevettem ezen.
- Na jó, akkor itt a számom és majd hívj fel.-adott át egy papírt majd a srácok fele mentek.
Gyorsan vissza siettem Jesshez majd meglebegtettem előtte a papírt.
- Mi ez?-kérdezte felvont szemöldökkel.
- A telószáma.
- Minek az neked?
- Összebarátkozunk vele, elhívjuk hozzánk, összehozzunk Niallel és így nem akar majd kilépni a bandából, ennyi.-hadartam el egy szuszra a tökéletesnek látszó tervemet.
- Khm, ez nagyszerű terv.-mondta Jess, de mintha fintort láttam volna az arcán.
- Minden oké?-kérdeztem rá.
- Persze, minden. Ha így itt tarthatjuk, mármint ha így a bandában tarthatjuk, akkor csináljuk.
Na ez már jobban hangzik.-gondoltam magamban majd a srácok fele néztem és meglepődve tapasztaltam, hogy Sophia Niallel beszélget külön, míg a srácok a kicsikkel foglalkoznak. Ez egy jó jel.

Sophia szemszöge:

- Niall, öhm hello.-álltam meg előtte, majd mikor felnézett rám, egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán.-Tessék.-nyújtottam át a kendőt.-Csak vissza akartam adni.
- Szia. Ugyan, tartsd csak meg, legyen egy emléked rólam.-mondta és a végén az a szép mosoly köddé vált.
- Én nem igazán vagyok valami nagy rajongó szóval..-kezdtem bele, majd ő felállt a székéről kikerülte az asztalt és arrébb húzott.
- Nem vagy rajongó?-kérdezte úgy, hogy ne hallják a többiek.
- Nem igazán. Bár a zenétek egész jó.-mondtam mentségkép.
- De akkor, hogy kerülsz ide?-nézett rám hihetetlenül.
- A lányokat..-mutattam az asztal felé.-kísértem el. Tessék.-nyújtottam át ismét a kendőt.
- Tedd csak el.-rakta rá a kezét a kezemre, majd a szemembe nézett és ismét így szólt:-Hogy legyen egy emléked rólam.
- Niall ezt most miért mondod?-kérdeztem meg komolyan, mert kicsit megrémített ez az arckifejezés amit láttam rajta.
- Nem szabad elmondanom, még nem. Ne haragudj.
- Értem.-mondtam és a kezem tehetetlenül esett le a kezéről.- Azért kösz.-mondtam a kendőre és beraktam a táskámba. Amikor azonban oda akartam menni a lányokhoz utánam szólt:- Várj! Holnap elmondhatnám, ha hallani akarod még. Lenne kedved találkozni?-nézett rám azokkal a nagy kék szemeivel és nem tudtam nemet mondani. Na meg a kíváncsiság..
- Jól van. Úgy is ráérek holnap. Tessék, itt a számom. Hívj.-mondtam olyan lazán amennyire csak lehet. Nem értem mi ütött belém, nem rég még utáltam a hírességeket azonban ma kettő is elkérte a számom. Ráadásul Niall "problémája" még érdekel is. Vissza mentem a lányokkal, akik röpködtek a boldogságtól a srácokkal való találkozás miatt.
- Te mit csináltál Niallel?-kérdezte a kocsi fele tartva Nicole.
- Á semmit.-legyintettem.-Csak elkérte a számom és holnap találkozunk.-mondtam mint egy kamasz rajongó. Juuuj! Higgadjunk csak le Soph!-mondtam magamnak.
- Az de szupi!-ugrándoztak a lányok.
- Na de nincs több One Direction ma. Elég volt belőlük ennyi.-mondtam keményen pedig belül tudtam, hogy alig várom ezt a találkát.

Niall szemszöge:

El sem hiszem, hogy nem rajongó mégis ilyen kedves velem. Lehet, hogy még sem a hírnév teszi az embert? Ez egy picit lelket öntött belém, hiszen ha már nem leszek tagja a bandának, akkor is találkozhatok olyan rendes lányokkal mint Sophia, akinek nem az számít, hogy híres vagyok vagy sem. Legalább is remélem, hogy annyira sok minden nem fog változni az életemben. Persze fel vagyok készülve a rajongók kitörésére, de majd megfognak nyugodni és belátják, hogy ennek így kellett történnie.
- Jössz Niall?-kérdezte Harry a volán mögül.
- Persze.-ugrottam be hátra.
Mára végeztünk az autogramosztogatással és minden mással személy szerint én. El sem hiszem, hogy ez volt az utolsó koncertünk, csodálatos érzés ott állni és énekelni a rajongóinknak, de el kéne lassan fogadnom, hogy ilyen többet nem lesz. Megmondom őszintén, hogy hiányozni fognak a dolgok, de nem tehetek mást. Minden a kudarcra emlékeztet és arra, hogy másé lett nem az enyém. Nem akarok, úgy felkelni nap mint nap, hogy tudom más mellett ébred - az egyik legjobb barátom mellett.
- Niall?! Hahó!-integetett az arcom előtt Hope.
- Igen?-néztem fel rá.
- Mit szeretné csinálni? Buli?-kérdezte.
- Buli? Ugyan, nem ünneplünk semmit, inkább menjünk haza. Nagy nap lesz holnap.-mondtam őszintén, hiszen semmi kedvem, nincsen megünnepelni az utolsó koncertemet. Legalábbis most nincs. Elég stresszes vagyok a holnapi nap miatt is. Ugyanis holnap kell aláírnom a felmondási papírokat.
Ebben a lehangoló napban az egyedüli fénypont Sophia volt, és az ő meseszép arca. Nem tudom miért ábrándozok róla hiszen nem is ismerem, és holnap hozom meg életem egyik meghatározó döntését. De mégis, ha nagyon feszült vagyok akkor csak rá gondolok és elönt a nyugalom. Remélem ez holnap is működni fog és nyugodt szívvel írhatom alá a papírokat, és utána találkozhatok azzal a lánnyal aki segített a döntésem mellett kiállni.

V. fejezet 2.rész

~ Sziasztok . :) Köszönöm a sok visszajelzést az előző részről, örülök, hogy a többségnek tetszett. Valóban ki lehet találni, hogy miért írtuk bele ezt a lányt, de azért remélem így is tudunk meglepetést okozni, és nem mondjátok azt hogy sablonos. Jó olvasást. x

* Egy kis zene a részhez : *

* 5 nappal később *

Niall szemszöge:

Ebben az öt napban jóformán magam alatt voltam és szinte mindenkit kerültem. Legalább is igyekeztem. Az első két napban senki nem szólt hozzám. Először azt hitték, hogy majd rájövök magamtól és visszavonom a dolgot, de később már azért nem álltak velem szóba mert megharagudtak rám. Ők nem értették meg a kilépésem okát, és önzőnek neveztek.
A harmadik nap viszont Jess megtalált és sírva próbált lebeszélni a távozásról. Megmondtam neki, hogy nem miatta döntöttem így, nem kell ez miatt rosszul éreznie magát. Csak magam miatt hagyom ott őket: egyrészt ez mindenkinek jobb lesz, másrészt én is jobban fogom érezni magam. Legalábbis ezt remélem.
Az többi két napban igyekeztem elfogadtatni a srácokkal a helyzetet és ezt a pár napot jobbá tenni. Nehezen ment, viszont amikor az utolsó, vagyis számomra az utolsó koncertre próbáltunk, néha megtört a jég és úgy hülyültünk mint régen. Ez már nagyon hiányzott, azonban még ezek miatt sem maradnék. Hamar eltelt ez az 5 nap és most itt állunk, nem sokkal az végső koncertem előtt, és megmondom az őszintét félek. Ugyanis a koncert után pár nappal fogjuk közölni a rajongókkal a döntésem és félek, hogy rosszul fogják fogadni. De hát nincs más választásom, ezt elhatároztam és nem fogja a döntésemet megváltoztatni semmi.
- Niall, gyere ide, te jössz!-szólt Lou a fodrászunk és beültetett a székbe.
Egy darabig néztem magam a tükörben, majd Lou szipogására lettem figyelmes.
- Héé, mi a baj?-fordultam felé.
- Utoljára csinálhatom meg a hajad.-nézett rám szomorúan, majd amikor megfogtam a karját, így szólt:- El sem hiszem, hogy miattad sírok.-nevette el magát, majd gyors letörölte a könnyeit és befejezte a hajam.
Igen, szinte mindenkit megrendített a hír, de muszáj lesz elfogadniuk, hiszen már csak a papírokat kell aláírnom és vége. Ez a koncert utána, - a napokban - meg is fog történni, szóval nincs vissza út.
- Srácok, 10 perc és kezdünk!-szólt a hangmérnökünk, majd mindannyiunk kezébe nyomott egy mikrofont.
- Huuuh!-fújtam ki a levegőt és próbáltam nem ráparázni vagy a kilépésemre gondolni. Nem volt az olyan könnyű, mint aminek látszik. Eddig én is erősnek és határozottnak mutattam magam, de most, ha rápillantok a Directionerekre - akik mind miattunk vannak itt, akik nélkül nem lennénk sehol - és eluralkodik rajtam a félelem. Vajon hogy fogadják majd? Remélem megértik majd és így is támogatni fognak.
- Gyertek ide!-intett Louis és mind köré gyűltünk.
Sikerült a srácokkal arra szinte jutni, hogy már támogatnak engem és nem utálkoznak a döntésem miatt. Ezért nagyon hálás vagyok nekik. Meg még azért is mert jobbá akarják tenni az utolsó koncertemet, pedig mondtam nekik, hogy nekem az is bőven elég, hogy itt vannak velem.
- Akkor háromra!-szólt hangosan Harry.- Egy .. kettő .. három!

- One Direction!!!-hangzott el a csapat kiáltásunk, majd egyesével felugráltunk a színpadra.

* Félórával a koncert előtt *

Sophia szemszöge:

Azt hiszem, minden megvan: táska, telefon, könyv, jegyek, fényképezőgép, gyerekek.
- Oké, mehetünk!-kiabáltam a hátsó ülésre, ugyanis Miranda megengedte, hogy én vezessek és egyedül hozzam el a gyerekeket a koncertre. Nagy levegőt vettem, és kiszálltam az autóból. Fel voltam készülve - a videókból - a rajongók tömegére, de az ami ott várt még így is sokkolt. Több száz sikítozó kislány állt a bejárat előtt és tolongott. Hihetetlen, hogy ennyire be vannak zsongva egy kis koncerttől. Bár ez vonatkozik a csajokra is; ez a két kis törpe az út eleje óta, sőt már reggel óta a fiúk dalait énekelték. Mind a két oldalról elkaptam a kezüket majd a parkolóból átsiettünk a bejárathoz, ugyanis engedték már be az embereket. Gyorsan befurakodtunk a tömegbe és felmutattuk a jegyünket. Mivel nekünk VIP jegyünk volt egy kisebb folyosón mentünk keresztül, ami rögtön a színpad elé vezetett. Nagyszerű, így tuti nem fogok tudni olvasni.-gondoltam magamban majd, a gyerekek sikítozására lettem figyelmes.
- Úristen! Úristen! Mindjárt látjuk őket!
- Te jó ég! Itt lesz az orrom előtt Harry!-folytatta Nicole.
- Mi lesz ha ledobnak valamit?-kérdezte Lisa.
- Ledobnak?-fordultam feléjük.- Szoktak olyat is?
- Hát néha, mondjuk múltkor Louis ledobott néhány kislabdát. Vagy egyszer Harry egy zászlót.
- Vagy amikor Liam a cipőjét?-kérdezett rá Lisa ismét.
- Azt nem Liam dobta le, hanem Harry miután lerángatta Liam lábáról.-nevetettek fel a lányok.
Jesszusom, hova kerültem?! Egy csapat óvodást fogok nézni, ahogy bohóckodnak a színpadon?! Lehet, jobb lesz ha előveszem a könyvem.

Hirtelen elindult egy kisfilm, mire felkaptam a fejem és bámulni kezdtem a kivetőt. Olvastam, hogy a szünetekben vetítenek a srácokról valamit, de nem tudtam, hogy rögtön az elején is. Figyelmesen végig néztem, de sok értelmes dolgot nem láttam benne, csak hülyültek össze vissza, mint a gazdag kölykök a nyári szünetben, akik nem tudják unalmukban mit csináljanak. Aztán hirtelen nagy füst és a semmiből - és valóban az orrunk előtt - előtűntek a srácok.

Egyből énekelni kezdtek, ami meglepett ugyanis a videókon először beszélgetni szoktak. De nem zavart. Nagy szemekkel pásztáztam végig őket, hogy valóban olyanok e mint a videóban. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem ugyanolyanok. Most valahogy nem volt meg bennük az vidámság, ami az ökörködéshez kell. Én legalább is így vettem észre. Néhányszor rámosolyogtak egymásra, de inkább úgy tűnt, hogy csak a megszokott köröket róják a színpadon. 

Éppen egy bulizós szám ment, valami olyasmiről szólt, hogy éljünk amíg fiatalok vagyunk, amikor a szőke srác pontosan elém állt be. Jobbra balra néztem és láttam, hogy mindenki tombol, ugrál vagy éppen sír. Én meg mint egy szerencse csomag állok a sikítozó lányok között, és nem hogy még énekelnél, de még mozogni se mozgok. Ez elég kellemetlen volt, főleg úgy, hogy az egyik tag méterekre állt tőlem és nézett. Ezért egy pillanatra lehunyva a szemem elkaptam a ritmust és mozogni kezdtem. Mikor kinyitottam a szemem és felnéztem a színpadra a srác a hátsó zsebéből elővett egy kendő szerűséget és oda hajította nekem. Gondolom, gratuláció azért, hogy mozogni kezdtem; milyen kínos. Elvörösödve elkaptam majd mosolyogva néztem fel, azonban ő már tovább száguldozott.

Minden lány sikítozva és féltékenykedve nézett rám, amint a kezemben szorongattam a szőke kendőjét. Ez fura volt, vagy inkább kedves?!

- And girl, you and I. We're about to make some memories tonight! -énekelték a srácok és Niall - megkérdeztem Nicolt - rám mutatott. Nem tudtam, nem elpirulni ismét. Ez kedves volt tőle. Már kezdtem jól érezni magam, sőt nem gondoltam volna, hogy miattuk illetve Miatta leszek zavarban. A szám végén pedig az egész tömeg, és most már bevallom én is, ordítottuk az utolsó sort:- And Live While We're Young!
Kis szünet következett és ismét elindult egy kis film. Azt figyelve gondolkoztam el a dolgokon. Pontosabban csak egy dolgon, Niallen. Szeretem magam előtt feltérképezni az embereket, így végig gondoltam a látottakat: mindannyian elég szomorkásan léptek a színpadra, aztán elénekeltek pár számot látszat mosollyal, aztán amikor kiszúrt engem, igazi mosolyt láthattam rajta. Legalábbis én azt hiszem. Jó is lenne.
Jesszus, miért gondolok ilyet?! Hiszen még egy órája utáltam a popsztár fiúcskákat. Az lehet, de azt hiszem Niallt most nem úgy látom, mint egy beképzelt bunkó popsztár, most inkább egy srácnak tűnik, aki kedveskedett egy lánynak.-válaszoltam magamnak. De hát lehet, hogy csak álca, kitudja.
- Sophiii! Olyan szerencsés vagy!-mondta már vagy századjára Lisa.
- De hogy, ez csak egy kendő, majd vissza adom a dedikáláson.-mondtam és ahogy elhallgattam a fiúk jelentek meg ismét.

Beszélgettek a közönséggel, majd megválaszoltak néhány twitter kérdést. Aztán egyszer csak felugrottak egy rámpára és becsatolták magukat. Én csak néztem mint a moziban, amikor egy emelő segítségével felemelkedtek a magasba és elsuhantak a fejünk felett. Persze ezt nagyon lassan és közben több szám is lement, de azért ez nagyon látványos volt. A másik oldalon is volt egy kis színpad, azon megálltak és ott is előadtak néhány számot. Majd vissza csatolták magukat és elindultak a nagy színpad felé.
- Gyerünk Shopia, integess!-noszogatott Nicole, amikor majdnem a fejünk fölé értek. Egy gyors integetést küldtem a srácoknak, majd újra a színpad felé fordultam. Nem vagyok valami nagy rajongó típus, persze nekem is vannak kedvenceim, de nem bírok ilyen ellazultam illetve őrülten viselkedni ha meglátom őket.
Következett a harmadik szünet és egy újabb kis film. Kezemben még mindig szorongatva kendőt vártam, hogy vége legyen a vetítésnek és láthassam őket.

Srácok újra elő bukkantak, majd felsétáltak az előbbi lépcsős-rámpás részen és leültek. A göndör hajú beszélt egy kicsit, hogy már csak egy szám van vissza, és hogy nagyon örülnek, hogy ennyien eljöttünk mert ez nekik sokat jelent. Észrevehetően megváltozott minden egyes srác arca, ezeknél a mondatoknál. Mind komorak sőt inkább szomorúak lettek. Annál a mondatnál, hogy "remélem mindig támogatni fogtok minket", Niallre néztek, de csak egy pillanatra. Gondolom a fanatikusok nem szúrtak ki semmit, de én, mint kívülálló rosszat sejtettem. Végül felcsendült az utolsó dal és a srácok elkezdték énekelni:

(Mindenképp nézzétek végig, kell a folytatáshoz.:)

Te jó ég, el sem hiszem! Niall sír, szinte mellettem az összes rajongó sír, én pedig szipogok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megtud hatni, ez a kevésbé beképzelt, bunkó popbanda. De valahogy ezzel a remek számmal mégis sikerült nekik. Ez a hatalmas rajongó tábor - akik végig énekelték ezt a számot - azt hiszem ezek meg is érdemlik a könnyeket. De persze jó értelemben sírunk. Gondolom, vagyis most már csak remélem. Ugyanis a srácok a színpad közepén ölelkeznek, és ha a szemem nem csal mind sírnak. Ez már nem az a meghatódok-a-rajongóimtól sírás, hanem valami egészen más. Alapjáraton kíváncsi típus vagyok, úgyhogy elhatároztam, hogy az autogramosztogatáson - amikor a kendőt is vissza akarom adom - rákérdezek erre a dologra is.

Ui: Remélem, tetszett a hossza a résznek illetve a sok kép és zene benne. Igyekeztem, úgy megírni, mintha minden olvasó ott lett volna a koncerten. Remélem átjött. :)

V. fejezet 1.rész

~ Drága olvasók ! Amint látjátok, elérkeztünk a mi kis blogunkba egy újabb fejezethez. Remélem ez a (meglepő) fordulat sem okoz csalódást és továbbra is hűségesen követni fogtok minket. Nagyon köszönjük a rengetek támogatást/komikat/látogatást és a díjakat. Sokat jelent, még pedig akkor amikor nincs sok kedvünk az íráshoz, ilyenkor (személy szerint én) elolvasgatom a pozitív kommenteket és erőt merítek belőlük, mondván milyen sokan számítanak ránk. Szóval ne hagyjátok abba ezt a jó szokásotokat. ;))

Hozzá kell tennem, azokat a (néhány) dicsérő szavakat is köszönöm, amik az új kinézettel kapcsolatban érkeztek. Igyekeztünk most is a történethez illetve a hangulathoz megfelelőt alkotni. Örülök, hogy tetszik. :))

Na de ne húzzuk tovább szót, örülök, ha ezt is végig olvastátok .. itt a rész, jó olvasást. x

Sophia szemszöge:

Végre van egy kis szabadidőm a gyerekek mellett, ezért a heti magazint a kezembe véve, ültem le a kanapéra egy bögre kávéval.

Néhány oldalt rendesen áttudtam olvasni, amikor Liza rohant le a lépcsőn.
- Sophy!! Sophy!! Nicole el akar kapni.
- Héé, nyugi, gyere ide megvédelek!-nevettem fel.
- Lizaa!! Ne bújj el, úgyis elkaplak.-kiáltotta Nicole és futásnak eredt.
- Lányok! Ne rohangáljatok a nappaliba!-szólt rájuk az anyjuk a konyhából.
Mind a két kislány szót fogadva lassított le, bár azért még kergették egymást. Tudtam, hogy mi fog következni; mikor az anyjuk nem látja őket újra futásnak erednek. És igazam lett, pár perc múlva ez emeltre felrohantak sikítozva. Magamba csak elmosolyodtam és folytattam tovább az újság olvasást. Hihetetlen, hogy ilyen hamar kiismertem a lurkókat. Alig vagyok itt 2 hónapja és már jobban ismerem őket lassan, mint a saját anyjuk.
Au pair-ként (ejtsd:óper=bébiszitter) dolgozom már közel egy éve itt Londonban. Szeretem a munkámat, hiszen mindig is szerettem a gyerekeket. Nagyon sokat kellett ahhoz tanulnom és dolgoznom, hogy egy gazdag kerületben kapjak munkát. Szinte nagyon kevesen jutnak be ezekhez a családokhoz olyanok mint én; vagyis szegény családból származó "gyerekek". Nem sokára betöltöm a 20. évemet, szóval már nem igazán mondhatom, hogy gyerek lennék. Bár van amikor, Miranda - a lányok anyukája, a munka adóm - azt mondja, olyan vagy mint egy gyerek. Hiszen ha szórakoztatni akarod a kicsiket, neked is kicsinek kell lenned. Náluk mindig bejön, ha bohóckodom. Ez lennék én, nagy szavakban Sophia Sarah Maye, London városában élő au pair.

A családról csak annyit, hogy a gazdag környéken élnek, hiszen Miranda Hollis egy felkapott védőügyvéd, Georgenak pedig vállalkozásai vannak. Van két lányuk, Lisa Hollis(9) és Nicole Hollis(11) de tervezik a harmadikat is. Ami remélhetőleg azt jelenti, hogy lesz még munkám az elkövetkezendő években. Az én feladatom a házimunka mellett a gyerekekre való vigyázás, szórakoztatás ilyesmi. Náluk élek, így a családomtól távol, de vannak kisebb-nagyobb szüneteim, amikor haza mehetek. Remekül jövök, ki a lányokkal, szinte mintha a testvéreim lennének.
Miranda elköszönt a lányaitól és elindult vissza az irodába. Lassan én is letettem az újságot és ebédet készítettem. Csirke húst saláta ágyon tálaltam a lányoknak, akik megesküdtek, hogy ilyen finomat még nem ettek.

De tudtam, hogy csak azért mondják, hogy ebéd után kaphassanak fagyit.
Úgy döntöttünk, hogy a fagyit az udvaron fogyasszuk el a gyerekeknek tervezett játszótéren. Beleültem, az egyik hintába és enni kezdtem a fagyimat, persze közbe a fél szemem mindig a gyerekeken volt. Sosem lehet tudni, mikor okoznak bajt. Nicole a csúszda tetejéről integetett, míg Lisa körbe-körbe járkált mezítláb a homokban.

Megszokott délutáni rutin ment egészen 5 óráig, amikor Miranda és George haza ért.
- Lányok megjöttünk!-kiáltották már az előtérből. Lányok, a kártyákat eldobva futottak a szüleikhez. Én lassan felállva és összébb pakolva a játékokat köszöntöttem őket.
- Hozhatok valami innit?-kérdeztem udvariságból.
- Soph, mondtam, hogy nem kell minket is kiszolgálni.-mondta George.
- Nem tesz semmit.-válaszoltam őszintén, hiszen szívesen tenném.
- Hát jól van, akkor egy pohár vörösbort hozhatsz, hiszen ünneplünk.-kacsintott a lányokra, majd hozzá tette: - Szívem, te is kérsz?-fordult feleségéhez.
- Ki nem hagynám.-mondta, majd lányait vállánál fogva betolta a nappaliba.
Nem tudtam, mit ünneplünk, de egy jó évjáratú bort bontva siettem a nappaliba. Szerencsére nem maradtam le semmiről, így oda adva nekik ültem le az egyik fotelba.
- Lányok, szerintem ti is üljetek le.-mondta Miranda a lányoknak, akik csillogó szemmel nézték a szüleiket.
- A nagy hír az, hogy .. -kezdett bele George.- megszereztük az utolsó három One Direction koncertjegyet a következő Londoni koncertjükre.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!-ennyit lehetett hallani George bejelentése után, lányok magukból kifordulva ugráltak és sikoltoztak. Imádták a bandát, így ez a hír volt az amire a legjobban vágytak. Szüleik nyakába borulva sírtak az örömtől. Megmondom az őszintét, én nem rajongók értük. Addig annyira nem foglalkoztam a srácokkal, igazából nem érdekeltek a popsztár fiúcskák akinek mindenük meg van, amikért nekem keményen meg kell dolgoznom. De nem mondanám azt, hogy utálom őket, mert nem, de amennyit a lányok mellett hallottam illetve láttam bőven elég volt belőlük. a
- Soph, te nem is örülsz?-fordult hozzám George ezzel a váratlan kérdéssel.
- Miért is?-kérdeztem vissza, hiszen nem értettem.
- Háát a koncert miatt. Hiszen a tiéd a harmadik jegy.
- Öhm, de nagyon.-erőltettem mosolyt az arcomra, hiszen nem akartam megbántani őket. Én buta, gondolhattam volna, hogy nekem kell elkísérni őket. De azért mélyen reménykedtem, hogy nem. Nem baj, majd viszek könyvet vagy valamit, amivel elfoglalhatom magam a koncert alatt.
- Tessék itt a jegyed és a VIP kártyád, ezzel koncert után találkozhattok velük.-adta át Miranda.

Na ne!-első gondolat a fejemben ez volt. Még találkozni is kell velük?! Nagyon sok kedvem nincs hozzá, hogy ott bájologjak 5 beképzelt popsztárral. De ha megakarom tartani az állást, jó képet kell hozzá vágnom. Így eltettem ezeket a micsodákat és megköszöntem.

- Lányok a tiétek megtartom. Megkapjátok majd, ha addig jól viselkedtek.-mondta és a többi két jegyet a pénztárcájába rakta.

- Rendben anya, mi leszünk a legjobb lányok az egész földön.-mondta még mindig csillogó szemmel Lisa.
Leültünk és folytattuk a kártyázást, de szinte minden második percben a One Directionról volt szó. Már csak bámultam ki a fejemből és bólogattam. Nem tudtam elképzelni, honnan tudnak ennyi mindent:
" Úgy belenéznék, Harry gyönyörű zöld szemeibe!-mondta Nicole.
Ugyan már! Liam mogyoró barna szeme mindent visz!-vágott vissza Lisa.
Mit nem adnák érte, ha megölelnének minket.-olvadoztak tovább.
És ha adna egy puszit Harry, elolvadnék a karjába.-mondta Nicole és csücsörített."
- Oké lányok! Nem koncentrálhatnánk a játékra inkább?-kérdeztem meg, mert már komolyan untam ezt a nyáladzást.
- Nem!-vágták rá egyszerre és Nicole a tv felé indult.
Jaaaj ne! Ugye nem?-gondoltam magamban, ugyanis elindította a DVD-t.
- Ezaz!!-kiáltott Lisa és félre dobta a kártyákat, majd mindketten befészkelték magukat a tv elé. Igazam lett, - már legalább ezredjére - a srácok DVD-jét indították el.

Hihetetlen, hogy nem unják meg. Azért magamban hozzá teszem, hogy én már nagyon unom. Gyorsan össze pakolva a játékokat, fogtam egy újabb magazint és olvasgatni kezdtem.

Már vagy a harmadik újságot nyálaztam át, de ennek a filmnek még mindig nincs vége. Unottan felkeltem és a lányokat a nappaliba hagyva felmentem a szobába. Tudtam, hogy ilyenkor egyedül hagyhatom őket, hiszen még egy atomrobbanás sem képes elmozdítani őket a tv elől, ha One Direction megy.
Szobámban a laptopot megkeresve ültem le az ágyra, de hirtelen valami beleállt az oldalamba. Előkaptam a jegyet és a nyakba akasztót a zsebemből, majd megnéztem. Egy "jaaj" szaladt ki a számon, amikor megpillantottam a dátumot, 5 nap múlva pénteken lesz a koncert. Vagyis még 5 napig el kell viselnem a lányok folytonos fecsegését a srácokról - vagy még tovább - és az 5. nap saját magam által kell megtapasztalnom a legrosszabbat, egy koncertet. Mire vállalkoztam?!-nevettem fel, majd a googleba beütöttem az "ellenségeim" nevét, hogy legalább egy picit tájékozott legyek.
Estig nézelődtem a srácok után és meglepődve tapasztaltam, hogy rengetek hír van róluk. Ez furcsa, hiszen eddig - mielőtt ide jöttem - még nem hallottam róluk sokat. Bár ez maradhatott volna így is. Na mindegy, a lényeg az, hogy még 5 nap és találkozok a lányok álompasijaikkal. Őszintén megmondva egy picit elfogott az izgatottság és a kíváncsiság de ennek tudatában jött el az éjszaka a Hollis ház fölött.

IV.fejezet 20.rész : Fejezet Záró! (+16)

Meghoztam a fejezet záró részt. Remélem mindenkiben felhozza majd az érzelmeket, mert őszintén szólva, amikor átolvastam, majdnem elsírtam magam. A zenét semmi kép ne felejtsétek el! ;)
19-étől nyaralni vagyok, úgyhogy amíg haza nem jövök, a Dóri hozza majd az V. fejezet ropogós nyitó részeit. Reméljük tetszeni fog majd az is, annyit elárulhatok, hogy az elején mindjárt lesz egy-két új dolog :)
Addig is, jó olvasást! 
Kiki :*

Hope szemszöge:

Lábamat szétrakva jeleztem neki, hogy jöjjön közelebb. Fogta a jelet, így már kúszott is oda. Csókunk párás volt, és izzasztó, a forró vízben. Hatalmas tenyerét lassan felvezette combom külső felén, egészen a csípőmig. Ott egy pillanatra megállt, és egy kisebb mozdulattal a hátam felé kanyarította keze irányát. Közelebb húzott magához, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat. Kettőn nedves bőre, szinte teljesen egybeolvadt, végtagjain k egybefonódtak.
-Várj egy pillanatot.-szakítottam félbe a legjavát, majd fogtam a kád szélén mosolygó gumikacsát, és odavágtam a villanykapcsolóhoz. Az egyből lehunyta szemét.
-Így már jobb.-mondtam, majd rácuppantam szájára.
Csak egy utcai lámpa világított be, de egész hangulatos volt. Olyan volt, minta Harry egy angyal lett volna, a habfürdő pedig egy hatalmas felhő. mintha az égben lettem volna. csak lebegtem ott Harryvel.
Kezeim lassan elengedték hátát, és  megtalálták a kicsi Harryt. Megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból, és úgy átadni érzelmeimet, mit még eddig soha. Úgy néz ki, sikerült is, mert szemei csillogtak a kéjtől. Aztán jött ő. Lassan simogatni kezdett mindenütt. Kezei bejárták az egész testemet, aztán ő is megtalálta amit keresett, majd egy 3 perces kényeztetés után mohón közelebb húztam csípőjét, hogy térjünk már a legjobb részre.
Forró, vad, szép, meghitt, megkönnyebbült... és még sorolhatnám, milyen érzések kavarogtak bennem.
Ez volt az eddigi legkülönlegesebb együttlétünk.

Jessica szemszöge:

Nagyon jó volt Zaynnel. Mikor lementünk a fürdőből, akkor döbbentünk rá valójában, mi is történt, hisz már senki sem volt ott. Hope hagyott egy üzenetet:

"Ha ezt olvasod, már biztosan végeztetek Zaynnel ;)

Mi Harryvel hazatekerünk. Kölcsön vettük a biciklidet, te csak maradj itt nyugodtan. A srácok a Nando's-ban vannak. További jó szórakozást."

Hope :*

Annyira megfeledkeztünk magunkról, hogy fel sem tűnt, hogy mindenki itt várt ránk, és valószínű mindenkinek leesett, hogy mit csináltunk.

-Húha Zayn!-mondtam, mire ő hátulról átölelt.

-Mi az?-kérdezte, majd belepuszilt a hajamba.

-Úgy néz ki, miénk a lakás egy darabig.-fordultam meg, majd megcsókoltam.

Az este nagyon jól telt. Megnyitottunk egy üveg bort, rendeltünk kínai kaját, megnéztük a Gru 2-t.

Marha jól éreztem magamat, egészen addig, amíg meg nem jöttek a fiúk. Helyesbítek nem ők zavartam be, hanem a gondolta, hogy Niall holnap valamilyen bejelentésre készül. Nagyon félek a döntésétől.

-Sziasztok srácok!-dobta le magát Liam mellénk, és markolt bele a popcornos tálba.

-Mit nézünk?-jött oda Louis is.

-Sziasztok! Gru 2.-mondtam, kicsit zavartan.

-Minden oké?-kérdezte Louis.

-Ömm.persze, persze.-mentegetőztem, majd megpróbáltam ismét a filmre koncentrálni.

Indítsátok el a zenét!!!

A zavarodottságom oka természetesen ismét Niall volt, aki köszönés nélkül felviharzott a szobájába. De előtte egy pillantást vetett rám. Egy olyan pillantást, ami mindent elárult: boldogtalan.

-Egész végig ezt csinálta.-mondta Liam, mikor meghallottuk a szobaajtó csapódását.

-És nem mondta, miért?-kérdeztem.

-Azt mondta, majd holnap megtudjuk.

Végignéztük a srácokkal a filmet, majd mindenki lefeküdt aludni.

-Jó éjt kicsim.-karol át az ágyban Zayn.

-Neked is.-mondtam, majd úgy belefúrtam magam mellkasába, ahogy csak tudtam.

-Zayn!

-Igen?

-Szerinted mit fog mondani Niall?

-Nem tudom, de ahogy őt ismerem, valami váratlannal fog elő rukkolni. De ne aggódj, biztosan olyan döntést hoz, ami mindenkinek megfelel.

-Remélem.-mondtam, majd lehunytam a szemem, és már el is aludtam.

***

-Jessy! Nem jössz le?-szólt be Hope az ajtón.

-Hmm? Hova? Mennyi az idő? És te hogy hogy itt vagy?-ébredeztem.

-Már fél 12 van és Niall most akar beszélni velünk.

Amint meghallottam a mondta végét, kiugrottam az ágyból, és Zayn pólójában -amit hálóingnek használok- rohantam le, és huppantam be Liam és Zayn közé a kanapéra.

-Jó reggelt! Felkelt az álomszuszék.-mondta Louis.

-Hihi, jó reggelt!-tűrtem a fülem mögé a hajamat zavaromba.

-Kezdhetem?-kérdezte Niall, aki szemben ült velünk a fotelban.

-Persze-bólintott mindenki.

-Szóval, arról van szó-kezdett bele mondandójába, miközben egész végig a szemembe nézett, ezzel a szívembe marva- hogy szerintem mindenki tisztába van azzal, hogy érzek valamit Jess iránt, és ez már nem egy konfliktust szült. Tegnap egy nagyon fontos döntést hoztam meg annak érdekében, hogy ez többé ne forduljon elő. A legjobb megoldásnak, hogy egyikünk se kerüljön kellemetlen helyzetbe az én érzelmi kitöréseim miatt, az az , ha...

És itt megállt. Komolyan azt akarja, hogy szívinfarktust kapjak? Ebből nem fog semmi jó kisülni. Vajon mit akarhat?

-Szóval, ha kiszállok a bandából.-mondta, majd lehajtotta a fejét, hogy még véletlenül se lássa a reakciókat.

Amint meghallottam, egy világ tört bennem össze. Én, egy senki miatt hullik szét egy banda?! Komolyan? Ez egyedül az én hibám. Én miattam boldogtalan most Niall, a banda, és több millió rajongó.

-Pár nap, amíg tisztázom magamban ezt az egészet, és Paul-t is felhívom.-mondta amilyen komolyan csak lehet.

Utoljára akkor láttam ilyen komolynak, amikor szerelmet vallott nekem.

-Haver ezt nem gondolhatod komolyan?-törte meg a csendet Louis.

-Kérlek hagyjátok ezt abba. El se kezdjétek, mert ezzel nem segítetek.

-Hát ebben nem is szeretnénk segíteni. Ez egy felelőtlen döntés Niall ezt te is tudod.-mondta Hope.

-De addig még lesz egy koncertünk.-mondta Harry.

-Tudom, valószínű az lesz az utolsó.-mondta.

Ezt én nem bírom. Belülről mardos a bánat, ha belegondolok, hogy ez TÉNYLEG miattam van.

-Megyek, felöltözök.-mondtam, majd felrohantam a fürdőbe.

Egyszerűen nem tudtam mást kitalálni. Csak igyekeztem menekülni abból a helyzetből. Most mit tegyek? Ezek után hogy nézek a többiek szemébe? Nem tudtam visszafogni magamat. Becsaptam a fürdőszoba ajtót,  majd közelebb menetem a tükörhöz.

-Ez vagy te. Jessica Irish, aki mindent tönkre teszel.-mondtam saját magamnak, aztán, mint vulkánból a láva, úgy törtek szememből elő a könnycseppek...

IV.fejezet 19.rész (+16)

Hope szemszöge:

Jess és Niall felmentek a szobába. Nagyon szurkolok nekik, hogy végre tisztázzák ezt az egészet, bár egy biztos: nem lesz könnyű egyikőjüknek sem.
Leültem Harry mellé a kanapéra, fogtam Niall konzolját, nekiálltam én is játszani.
-Huhúú baby, biztosan akarod ezt? Megpróbállak nem túl brutálisan legyőzni a játékban. Oké?-nevetett.
-Ne legyen ekkora képed Styles.. Próbálkozni szabad nem?-vigyorogtam vissza.
-Persze, hogy szabad.-dőlt meg felém, és adott egy puszit az arcomra, majd elkezdte magyarázni a színes gombok funkcióját.
Én egész végig színészkedtem, mint aki azt sem tudja, hogy mivel játszunk. Most komolyan, kívülről fújom ezeket a játékokat. Annak idején Tobiékkal le sem tettük a konzolt a kezünkből. Lehet, hogy nem ugyan ezek a játékok voltak, de a lényege ugyan az.

Indult a játék, én pedig hagytam Harryt, hogy élvezze, hogy most ő fog nyerni, aztán az első adandó alkalomnál lecsaptam rá: -1 élet.
-Héj ez mi volt?-nézett rám meglepődve- Te ilyet is tudsz?
-Ááá, csak a kezdők szerencséje, tudod.-adtam az ártatlant.
Aztán jöttek a következő támadások: -2 élet, -3 élet....már csak egy élet maradt.
-És igen! A profik győzedelmeskednek!-ugrottam fel örömömben.
-Várj csak. Te nem is vagy kezdő. Hol tanultál meg játszani?-állt fel Harry.
-Az titok.-nyújtottam ki a nyelvemet, mire ő közelebb jött, és neki állt csiklandozni, hogy ki tudja szedni belőlem a választ.
-Jól van, jól van!-adtam meg magam-Meg mondom, de kérek cserébe valamit.
-És mi lenne az?-kérdezte.
-Egy közös estét.-nyaltam meg a szám szélét.
-Erre nem mondhatok nemet.
-Amióta csak léteznek a PS játékok, a srácokkal mindig azon lógtunk... hát innen a tudásom.-vigyorogtam.
-Most már mindent értek.-mondta-akkor még egy menetet?
-Majd az ágyban, este.-mondtam, majd a nyakába csimpaszkodva megcsókoltam.
-Jaj bocsi!-léptek be az ajtón a srácok, a kávékkal.
-Semmi gond. Láttatok már ilyet nem?-nevettem, majd fogtam Harry kezét, és kimentünk a konyhába.
-Jessy?-kérdezte Zayn.
-Ömm...-gondoltam át, hogy mit is mondjak neki, mert az elég kínos lett volna, ha azt mondom, hogy Niallel a szobában..
-Itt vagyok!-szaladt le a lépcsőn, és ugrott Zayn nyakába.
-Úgy hiányoztál.-mondta, majd fogta Zayn sapkáját, és a saját fejére nyomta.
-De hát egy fél órája láttál utoljára.-nevetett a fiú, miközben Jess derekát szorosan átkarolva csókolta meg.
-Naa srácok, ezt tartogassátok későbbre, mikor mi nem vagyunk itt.-szólalt fel Louis.
-Jól van na.-mondta Jess, majd elengedte szerelmét.
Niall jött le a lépcsőn egy fél perc múlva. Zayn összehúzott szemöldökkel nézett rá és Jessre, de inkább nem szólt semmit, hanem belekortyol a kávéjába.
-Basszus!-kiáltott fel, majd felszaladt a fürdőbe.
-Ez most mi volt?-kérdezte tőlem Jess, majd felrohant utána.

Jessica szemszöge:

Zayn sejthet valamit, de nem akartam feleslegesen ezzel az üggyel traktálni, amíg nem tudok megegyezni Niallel.
-Mi a baj kicsim?-nyitottam be, majd megláttam, hogy hideg vizet kortyol a csapról.
-Megégettem a nyelvemet.-ült le a kád szélére idegesen.
-Ügyes vagy..-húztam mosolyra a szám sarkát, majd közelebb mentem, és elé guggoltam.
-Látom, hogy van valami más is. Mi a baj?-kérdeztem, mint aki nem is sejti.
-Ugye Niallel voltál fent..?
-Igen. próbáltam beszélni vele, de azt mondta, kér egy nap haladékot, mert fontos döntést akar hozni.
-Megcsókolt?-kérdezett rá nyíltan.
-Mi? Nem, dehogy. Zayn, annak már vége.... N..nem bízol bennem?-álltam fel, és tettem egy lépést az ajtó felé.
Erre ő felpattant, és a karomnál fogva visszahúzott.
-Bízom benned, csak Niallben nem..-nézett bele csoki-barna szemeivel az enyémekbe, majd arcomra rakva kezét, megcsókolt.
Nyelvén éreztem a forróságot, ami még a kávé hatása volt. Erősen hajába túrva biztattam, hogy ne hagyja abba, amit csinál, mert egyszerűen fantasztikus. Két kezét a fenekemre helyezve emelt fel a mosdókagyló szélére.

Milyen vicces, legutóbb itt hagytuk abba...

Ujjbegyei lassan végigsimították a bőrömet a karomon. Majd keze óvatosan, de magabiztosan gyűrte maga előtt felsőm anyagát, aztán megragadta azt, és egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam. Szánkat szétválasztva, mutatóujjával finoman megcirógatta államat, mint egy cicának, annak dorombolására várva. Ez halk mormogásra késztette hangszálaimat. Lehunyt szememet felnyitva pillantottam meg duzzadt ajkait, amit még ellenállhatatlanabbá tett, ahogy megnyalta. Óvatosan közelebb hajoltam, és ismét megcsókoltam. Ekkor már az én kezeim sem bírtak egy helyben maradni. Óvatosan elengedtem a mosdókagyló szélét. Kicsit instabil állapot volt ez, de tudtam, hogy ha megbillenek, Zayn megfog. Ezzel a tudattal nyúltam be pólója ujján, egészen a válláig, majd a vágytól feszülő izmait, libabőrözésig cirógattam. Miután elértem a célomat, én is levettem róla a pólót.
Tenyeremet végig vezettem kosaras nadrágja derekáig, és egyre lejjebb toltam azt.

Csak a térdéig kellett tolnom, onnan már nem tartotta a lába, és lecsúszott magától is. Visszatértem az eredeti pozícióba. Most nyelvemmel kezdetem el kényeztetni a mellkasán lévő "szárnyakat", majd a köztük lévő szájat kezdtem el csókolgatni. Eközben ő a tarkómat masszírozta, majd megszólalt:
-Ne azt a szájat csókold.
Erre elmosolyodtam, és visszatértem az ő szájához. Annyi érzelem volt bennünk, izzott a levegő. Azon sem csodálkoztam volna, ha bepárásodik tőlünk a tükör.
Kezei lassan lesöpörtek az ülésemből, hogy le tudják húzni a nadrágomat. Nem lacafacázott; a bugyimmal együtt tolta le a nadrágomat, majd félkézzel lehajtotta a WC ülőke tetejét. Még volt annyi időm, hogy lerántsam róla az alsógatyát, mert miután leült, magára rántott, és ott már nem volt megállás...

Hope szemszöge:

Megittuk a kávénkat, jókat nevettünk a fiúkkal. Harry mindenkinek azzal dicsekedett, hogy a barátnője egy PS királynő. Tök jó volt, hogy végre nem azzal kell foglalkoznom, hogy mikor lep meg minket Taylor, hanem végre igazán jól érezhettem magamat. És szerintem Jess és Zayn is jól érzik magukat, mert még mindig nem jöttek le.
Már sötétedett, de nem akartuk zavarni őket, ezért a srácokkal úgy döntöttünk, hogy itthon hagyjuk őket. Én Harryvel hazamentem. Hihetetlen, de rá tudtam venni, hogy biciklizzen velem.

Mondtam neki, hogy fogja Jess biciklijét. Hagytunk neki egy üzenetet, nehogy azt higgyék, hogy ellopták. Pont jól jött ki, így legalább nem fog minket senki sem zavarni minket. A többiek is elmentek a Nando's-ba.
Viszonylag hamar hazaértünk, de ez az út most hosszabb volt, mint idefele, mert Harry nem hagyta abba a hülyeségeit. Annyit ökörködtünk, hogy komolyan jobban lefárasztott a nevetés, mit a tekerés.

Beraktuk a bicikliket a garázsba, és bementünk a lakásba. Harry egyből ledobta magát a kanapéra.
-Jól van, maradj itt, és csak akkor gyere utánam, amikor szólok.-mondtam, majd átfutottam a földszinti fürdőszobába. Most inkább a sarok kádat választottam, mint az emeleti zuhanykabint.
Csináltam egy jó hab-fürdőt, levetkőztem, és beültem a vízbe.
-Most már jöhetsz!-kiabáltam, és már jött is.

-Húha!-állt meg az ajtóban.-Mindenre számítottam, csak erre nem. Úristen, de szexi vagy.

Majd neki állt vetkőzni.
-Állj, állj, állj!-szóltam.
-Mi az? Én nem jöhetek?-nevetett.
-De, de szeretnék látni egy jó kis vetkőzést, nem csak egy kapkodást. Sriptizelj nekem!-utasítottam.
-Hát jó.-mondta, majd nekiállt "kényeztetni a szememet".

Lekapta a trikóját, amivel kicsit pajzánkodott a lábai között, aztán elkezdett táncolni, sőt még énekelt is hozzá. Nagyon izgató volt, ahogy a vetkőzés közben mindig más-más izmai mozdultak meg.

Mikor végre minden ruhadarab lekerült, lassan közeledett, megcsókolté, és bemászott mellém.

IV.fejezet 18.rész

Kedveskéim!
Köszönjük, a türelmes várakozást az új részig. Ahhoz képest, hogy azt hittük, a nyár nyugis lesz, tévedtünk, mert eléggé zsúfoltak a programok, de igyekszünk kitenni magunkért.
Nem húzom tovább a szót, itt az új rész.

Jó olvasást, Kiki :*

Indítsátok el a zenét !!!

MÁSFÉL HÓNAPPAL KÉSŐBB...

Hope szemszöge:

"Bármi is történik, fel kell állni. Az utóbbi hónapokban megéltem a poklot, de ennél erősebbnek még soha nem éreztem magam, és ezt senki sem veheti el tőlem..."

/Hope/

Hát eljött a nagy nap. A nap, amikor kimondják végre Taylor Swift bűnösségét, a nap, amikor a boldog folytatás reményében térhetek végre haza, amikor félelem nélkül csókolhatom meg Harryt. Ezt is túléltem. Bár a térdem darabokra zúzódott, a karom két helyen eltört, a bőrömet vágások, és hegek díszítik, és a gerincem is megsérült, a lelkem mélyén egy hatalmas láng lobok, ami hajt előre, és erőt ad. Valahogy teljesen másképp fogom fel azóta a dolgokat. Nem nagyítom fel az apró problémákat, csak élvezni akarom az életet.
-Készen állsz?-kukkantott be Jessy az ajtón, ezzel kizökkentve töprengésemből a tükör előtt.
-Igen, úgy érzem. Mit gondolsz, jó leszek így?

-Gyönyörű vagy. -jött közelebb, és egy puszit nyomott a homlokomra.- Büszke vagyok rád barátnőm.
-Jaj Jess, úgy szeretlek.-rántottam közelebb és öleltem meg szorosan.
-A fiúk?-kérdeztem.
-Harry most áll ki a kocsival, Zayn pedig...
-A haját igazítja-vágtam bele a szavába.
-Hol máshol lehetne?!-helyeselt Jess.
Jessy és Zayn segített lebotorkálni a lépcsőn, aztán indultunk ki a kocsihoz.
-Szija csibe! Nagyon csini vagy.-csókolt meg Harry, amint beültem az anyósülésre.
-Köszi. Te is nagyon jól nézel ki ebben az öltönyben.-kacsintottam neki.
-Indulhatunk?!-szólt Harry, a hátul turbékolóknak.
-Ömm.. igen..persze.-mondta Zayn.

Egy fél órás út után meg is érkeztünk a bíróság elé. Harry leparkolt a srácok autója mellé. Már anyáék is itt voltak, sőt még Jessy szülei is eljöttek. Az ügyvéd is kiszállt az autóból, majd bólintott, hogy már mehetünk is be.
Ms. Taylor fél órát késett, ugyanis kiverte a hisztit a rendőröknek, hogy ő márpedig nem fog ide eljönni. Tipikus...
A tárgyalás elkezdődött. A szívem a torkomban dobogott, a térdem remegett, a tenyerem izzadt. Nem féltem, hanem izgultam, hogy a bíróság hogy dönt.
A bíró kihívott, hogy, meséljek el mindent. Én részletesen elmeséltem a zaklatást, a fenyegetést, a testi sértéseket, az elrablást. Szerencsére nagyon profi ügyvédet kaptam, de szerintem anélkül is minden, de szó szerint minden Taylor ellen szólt.
Persze a tárgyaláson nem maradhattak el a kisebb viták, sem az ügyvéd és a bíró között, sem a védencek között.
Harry folyamatosan engem nézett, mosolygott rám, ezzel erőt adva, hogy sikeresen végig csináljam a dolgot. A rendőröknek többször le kellett fogniuk Swift kisasszony. Hát úgy látszik csak a színpadi stresszt bírja.
Végül a bíróság egyhangúan döntött az ügyben.
-Tehát a bíróság kimondja, hogy Ms. Taylor Swift súlyos testi sértés, zaklatás valamint emberrablás vádjában 9 év letöltendő börtönbüntetést kap. Az ügyet lezártnak nyilvánítom.

Öröm volt látni, ahogy Taylor lassan, de biztosan belebolondul a bajába, én pedig higgadtan, emelt fejjel vonultam ki az épületből.
-Ezt még megkeserülitek mindannyian. Megöllek titeket, de veled kezdem Hope. Nem menekülhetsz, egyszer úgyis kiszabadulok.-kiabálta utánunk, de nem hatott meg.
Amint kiléptünk a bíróság ajtaján, megtámadtak minket a paparazzók.
-Gyere Hope menjünk.-húzott ki Harry a tömegből, de akkor én megálltam.

-Nem. Ezt mindenkinek tudnia kell.-mondtam, majd elmeséltem a fotósoknak, az odabent történteket.
Miután minden kérdésre válaszoltam, mindenki szép lassan elment.
-Ugye nem baj?-kérdeztem Harryt.
-Ha te megkönnyebbültél akkor én is.-mosolygott.
Odamentem anyuékhoz, tőlük is elköszöntem, és megköszöntem Jessy szüleinek is, hogy itt voltak.
-Nagyon hálás vagyok mindenkinek, és nektek is srácok.-fordultam a fiúk felé is.
Ezután apu felajánlotta, hogy menjünk el ebédelni, így elindultunk a közeli étterembe a szülőkkel és a srácokkal. Mindenki ivott az egészségemre. Soha sem gondoltam volna, hogy egy ilyen esemény hozza össze a családot.
Az ebéd után könnyes szemekkel búcsúztam el anyuéktól, akik jelenléte már kezdett megszokottá válni, hisz az elmúlt másfél hónapban végig " a kezemet fogták " amíg lábadoztam.

Jessica szemszöge:

Elképesztő, hogy Hope mikre képes. Ennyi szörnyűség után, úgy állt ott, mint a legnagyobb győztes. De hát nem ok nélkül, hisz valóban ő lett a legnagyobb győztes ebben a játékban.
Az igazat szólva én eléggé ideges voltam ma, és nem csak Hope miatt, hanem azért is mert, Niallel még azóta sem beszéltük meg a dolgokat. A tárgyaláson is egész végig engem bámult, és az éteremben is folyamatosan úgy néz rám, mintha szeretne valamit mondani. Hát jó lenne már, ha megtörténne az a nagy beszélgetés, mert ez nagyon nem jó így.

-Minden rendben?-kérdezte Zayn, miközben épp hazafelé tartottunk.
Észrevette, hogy elmélyedtem kicsit a gondolataimban.
-Persze, mi baj lenne?
-Niall...-mormogta.
-Tessék?
-Niall. Tudom, hogy rajta töröd a fejed. De miért nem beszéltek végre?-mondta.
-Ez nem olyan egyszerű. Kicsit még össze kell szednem magamat.
-Ahogy gondolod, de remélem nem húzzátok sokáig a dolgot, mert ez egyikőnknek sem jó.-karolt át szorosan.
Igaza van. Rendben, ha hazaértünk, ez lesz az első dolgom.

-Végre itthon.-rúgtam le a magassarkú cipőmet, ami már rettentően törte a lábamat.
Zayn és Harry egyből hazamentek, mi pedig Hope-val lehuppantunk a kanapéra.
-Nem időzhetek sokat.-álltam fel hirtelen.
-De hát még csak most ültél le.-nézett tágra nyílt szemekkel Hope.
-Tudom, de minél hamarabb túl szeretnék lenni ezen a beszélgetésen.
-Te tudod. De akkor én is veled megyek. Úgyis régen láttam már Harryt.-vigyorgott.
Végre ezt a valódi mosolyt látom az arcán. Apró ráncai kisimultak, amiket ez a 3 hónap okozott.
-Valóban. Egy negyed óra olyan hosszú idő.-mondtam nevetve.
-Na menjünk!-fogtam a kocsikulcsot.
-Mi lenne, ha bicikliznénk?-mondta Hope.
-Ez egy nagyon jó ötlet.
Előszedtük, a bicikliket a garázs mélyéről, felpumpáltuk a kerekeket, kicsit leporoltuk a vázat, és a lámpákat, és már indultunk is. Sokkal kellemesebb volt a biciklin ülve suhanni, mint az autó forró, fülledt bőrülésein izzadni.

 Így is hamar megérkeztünk. Félre állítottuk a kerékpárokat, és bementünk.
-Hahó!-köszöntünk be.
-Sziasztok lányok!-kiabált ki a nappaliból Niall és Harry.
-A srácok?-kérdeztem.
-Lementek Starbucks-ba kávéért. Ti is kértek? Még szólhatunk nekik.
-Igen most jól esne egy nagy adaggal.-mondta Hope, és én is bólogattam.
Harry gyors dobott egy SMS-t Zaynnek.
-Ömm Niall beszélnünk kéne.-jöttem zavarba.
-Oké.-jött oda, majd bólintott, hogy menjünk fel a szobájába.
Felmentünk, és mindketten leültünk a padlóra, ott most jó hűvös volt. Londonhoz képest igencsak meleg időnk volt ma, így még jobban izzadtam, de legalább volt mire fognom a vörösségemet:
-Jól vagy? Nagyon piros az arcod. Bár neked még ez is jól áll.-bókolt Niall.
-Igen persze, csak ez a meleg.-legyeztem magamat a kezemmel.
-Várj bekapcsolom a légkondit.-mondta, majd felállt, és egy 2 másodperces művelet után ismét mellém ereszkedett.
-Na miről is akartál beszélni?-nézett rám azokkal a tengerkék szemeivel.

-Ömm.. én.. Meg szeretném beszélni a régi incidenst.
-Jess, én nagyon sajnálom, és tudom, hogy szeretsz, de elfogadom, ha nem engem választasz. Legalábbis nincs más választásom.
-Pontosan.
-Szóval szeretsz. Ezzel kimondtad.
-Niall, kérlek ne forgasd ki a szavaimat. Én nem tudom, hogy fogjuk ezt megoldani, de valahogy másképp kéne egymásra tekintenünk.-mondtam.
-De nekem nem megy...
-Elhiszem, hogy nehéz, de muszáj lesz valamit kitalálni.

Niall szemszöge:

-Jess, értsd meg, hogy nekem ez nem megy. Hogy tudnék rád másképp nézni, mikor most is itt ülsz mellettem, és nem tudom levenni a szememet a gyönyörű hajadról, a telt ajkaidról, a csodás mosolyodról, az elbűvölő szemeidről, és még sorolhatnám... tökéletes vagy, és szeretlek, még mindig.

-Niall...-vörösödött el még jobban- nem könnyíted meg a dolgot. Hidd, el, hogy bennem is vannak érzelmek, de valahogy próbálom fékezni. Nekem ott van Zayn. Nekem ő KELL, és ezt el kell fogadnod.
-Próbálom, de ... Sajnálom.
Egyszerűen képtelenség, amire kér. De ha neki így lesz a jó, akkor meg kell hoznom, a lehető legnehezebb döntést, ami nem csak a kettőnk kapcsolatán változtat, hanem az egész bandáén...

IV.fejezet 17.rész

Jessica szemszöge:

Ez az egy nap szörnyen lassan telt el. Vasárnap reggel van és a rendőrök nem sokára megérkeznek. Nem értem, mire volt jó 24 órát várni, hogyha úgyis tudtuk, hogy elrabolták és nem csak "elcsavargott", ahogy rendőrök mondták. De mindegy is, már letelt; bár nagyon remélem, hogy még időben vagyunk.
- Jó reggelt!-jött le Harry a lépcsőn elég kómás fejjel.
- Neked is!-próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.
- Rendőrség?-nézett körbe.
- Nem sokára jön. Tudtál aludni a hívás óta?-nyújtottam át neki egy bögre kávét.
- Nem igazán. Egész éjjel a telóm mellett virrasztottam, hátha újra hív ..  de semmi.
- És még mindig ki van kapcsolva?
- Ja, rögtön a csörgetés után ki lett kapcsolva szerintem. Fúú ez őrjítő. Legalább Taylor hívna vagy valami, úgy legalább megtudnám hogy Hope jól van e. De így ?!
- Héé, ne gondolj semmi rosszra. Érzem, hogy jól van.-próbáltam reményt önteni belé.
- Legyen neked igazad.
- Kicsim, azt hiszem megjöttek.-szólt Zayn a nappaliból.
Letettem a kávém a konyha pultra és a bejárati ajtóhoz mentem. Megvártam míg kopognak, majd óvatosan kinyitottam.
- Jó reggelt biztosurak.-köszöntem udvariasan majd beinvitáltam őket.- Kérnek kávét vagy valamit?
- Nem köszönjük, csak a bejelentésüket akarjuk meghallgatni.-mondta a magasabbik és helyet foglaltak a kanapén.
- Oké, akkor mondom én..-kezdtem bele; elmeséltem a tegnap előtti éjszakát, hogy hogyan rabolta el őt Taylor. Majd amikor megálltam egy pillanatra Harry átvette a szót, és elmesélte az egészet. Szóról szóra, percről percre mindent. Onnantól, hogy zaklatni kezdte őket Holmes Chapelben, majd itthon amik történtek; a képeket és a mozi, egy szóval mindent.
- Szóval maguk szerint előre ki volt minden tervelve?-kérdezte az alacsonyabbik rendőr.
- Igen. Direkt minket akart kínozni.-válaszolt Harry.
- Értem. A telefonnal mi van? Egyszer csörgette csak magát?
- Igen, pont fürödtem és mire vissza értem, láttam Hope nevét a kijelzőmön. Vissza akartam hívni, de ki volt már kapcsolva.
- Na, ez alapján érdemes lenne elindulni. Ha mázlijuk lesz, nem tették tönkre a telefont, így letudjuk nyomozni. De ehhez be kell menni az őrsre.
- Rendben. Akkor induljunk.-állt fel Zayn türelmetlenül majd mindnyájan követtük.
A paparazzókat kihagyva, bevittek minket az őrsre.
- Jessica, kérem jöjjön velem. Felvesszük az adatokat az eltűnt személyről.-fogta meg a vállam a magasabbik.
- Addig mi a fiúkkal, megpróbáljuk bemérni a telefont.-mondta az alacsony rendőr és bementek egy komputerekkel teli szobába.

Harry szemszöge:

Izgatottan és egyben idegesen figyeltem a monitort, amint megjelent egy térkép és rajta egy piros pont. "Talán most végre sikerül megtalálni őket. Talán újra a karom közt tarthatom Hopeot. Jaaj nagyon jó lenne már."
Nagyjából már egy jó fél órája az őrsön vagyunk és még semmi konkrét infónk nincs.
- Na van valami?-jött meg végre Jess.
- Még mindig semmi.-mondtam kicsit ideges hangon.
- Nyugodjon meg fiatal ember, nem megy ez az egyik pillanatról a másikra. Már nagyon közel járunk.
- Akkor jó.-fújta ki Jess mellettem az eddig bent tartott levegőjét.
- Na! Ez az! Gyerünk!-kiáltott fel mellettem a rendőr.- Elindult!-mutatott rá a képernyőre, ami tényleg úgy mond elindult. Az a bizonyos piros pötty, szép lassan mozgott a térkép fölött és egyre szűkítette le a környéket. Perceken belül megállt, mindenki felugrott a székéből és feszülten figyelte amíg ki nem írt egy címet.

" 2-12 Northwick Park Road "

- Meg van!-mondtuk szint mindannyian egyszerre. Én azonnal indultam volna kifele, ha a többiek nem rángatnak vissza.

- Ez egy Motel a város szélén.-mondta az alacsony rendőr a társának, majd felénk nézve folytatta.-Maguknak itt kéne maradniuk.
- Na ne szórakozzon velünk. Nem azért vártunk órákat, hogy itt maradjunk.-mondta azonnal Jess.
- Így van. A barátnőmről van szó, ott van ezzel az elmebeteg picsával még jó, hogy menni akarok.-álltam ki Jess mellett.
- Na jó, akkor mindannyian megyünk, de nem hátráltathatják a munkánkat. Két járőr kocsi is követni fog minket. Még nem tudjuk, kivel állunk szemben, addig megfigyelés lesz. Nem lehet tudni, hogy van e nála fegyver.
- Fegyver?-sápadt el Jess.
- Minden lehetőséget számba kell vennünk.-válaszolták.
Beültünk a autóba és ahogyan a mondták, még két rendőrautó követett minket. Nem szirénáztak, gondolom nem akartak feltűnést kelteni. Egy órás út után megérkeztünk a motel közvetlen környezetébe. Rendőrök a megfigyelés után megtervezték a behatolást; - recepcióstól elkérik a kulcsokat és rátörnek Taylorra, remélik, hogy a meglepetés ereje velük lesz - sajnos nekünk a kocsiban kellett maradni. 

Ez alatt az idő alatt, - mikor a rendőrök kiszálltak a kocsiból és megközelítették a házat a kommandósokkal majd eltűntek - szakadt rólam a víz. Hátra fordulva  többiekhez láttam rajtuk is, hogy teljesen elsápadtak.
- Srácok én nem bírom már, be akarok menni!-kezdett a düh és az idegesség eluralkodni rajtam.
- Harry, ne csinálj semmi hülyeséget. Ők értik a dolgukat, megfogják menteni Hopeot.
Nagy levegőt vettem majd előre fordulva láttam, hogy néhány kommandós kijön és körbe veszik a házat. Nem is tudom elmondani, hogy mit éreztem akkor; az aggódás, a félelem, a düh és a sírás fojtogatott egyszerre. Ha a barátaim hátul nem nyugtattak volna percenként, esküszöm magam kerestem volna meg Hopeot.
Csak teltek múltak a percek, semmi mozgás, semmi hangzavar. Egyre jobban feszülté vált  a hangulat Jess az éppen kifelé érkező rendőrre.

- Az ott Taylor?-szólalt meg Zayn.
- Bassza meg! Hol van Hope?-kiáltottam és abban a pillanatban kivágtam a kocsi ajtót majd feléjük indultam. A rendőr mikor meglátott, maga mögé terelte Taylort majd megállt.
- Harry, maradj ott ahol vagy, had intézzük mi el.
- Hol a kurva életben van Hope?-néztem Taylor szemébe, azonban mielőtt válaszoltak volna, hangos szirénára lettem figyelmes. A mentők.- NEEEE!-estem térdre.
- Te büdös kurva!-hallottam meg Jess hangját majd futásból neki esett Taylornak. Hiába állt előtte a rendőr az egyik kezével így is megtudta ragadni a haját és kirángatta onnan. Bilincs volt a kezén így nem tudott védekezni. Mire a rendőr felébredt a meglepődöttségből Jess már két jókora pofont, és nagyon csúnya szavakat vágott Taylorhoz .. hozzá teszem nagyon jól tette. Bárcsak én üthetném, csak sajnos én nem állnék meg egy két pofonnál. Gondolataim újra Hope köré rendeződtek, ugyanis két mentős rohant be a házba mellettem.
- Hope!!-kiabáltam, majd nagy nehezen felálltam és futottam be utánuk.
- Ne! Harry!-halottam még magam mögött a rendőrök és a barátaim kiabálást, de nem érdekelt .. csak Hopeot akartam látni. Rohantam fel a lépcsőn, majd ahol a rengeteg rendőr és kommandós állt oda mentem.
- Uram, ide nem jöhet be!-próbált vissza tartani az egyik.
- Engedjen, ott van bent a barátnőm! Látni akarom!-kiabáltam majd minden erőmet bele adva félre löktem és befutottam a szobába. A két mentős ott térdelt Hope "élettelen" teste fölött.
- Istenem, neeee!! Hope!!-rogytam le a teste mellé, majd kisöpörtem a haját az arcából.- Neee, neee, nee! Kérlek, ne hagy itt! Szükségem van rád! Hope! Istenem!-kezdtem el sírni, majd megfogtam a kezét.

- Hope, nélküled üres az életem, kérlek gyere vissza hozzám. Nagyon szeretlek.-mondtam neki őszintén, majd ebben a pillanatban a kezemnél egy kisebb szorítást éreztem.- Hope!! Hallasz engem? Kicsim, itt vagyok! Látták ezt? Megszorította  a kezem!-kiáltottam az orvosoknak.

- Igen uram, kezdenek vissza jönni az életjelei. Ugyanis elájult, majd egy kisebb kómába esett, azért tűnt úgy mintha meghalt volna. Sajnálom.-mondta és arrébb tessékelt mivel felemelték őt a hordággyal együtt és levitték a mentőhöz. Én még mindig ott térdeltem a földön, kezem az ölemben és csak arra tudtam gondolni, hogy majdnem elvesztettem életem szerelmét. Sírni már nem tudtam, a szemeim teljesen ki voltak száradva. Lassan feltápászkodtam és mikor körül akartam nézni egy kommandós szólt hozzám:
- Uram, ha a mentővel szeretne menni siessen, mindjárt indul.
- Köszönöm.-mondtam és mindent leszarva szaladtam a kocsihoz, hogy a barátnőm mellett legyek.

ui: nagyon szépen köszönjük a rengeteg komit és a 300 (!!!) feliratkozót .. :$ ♥